Jegyzet a Nők Lapja 2020/22. lapszámából.

…aki nem várta a karantén végét? Például olyan, aki ezt a cikket a teraszon írta, amit eddig nem tehetett volna meg.
A terasz körüli kertekben a madarak valószínűleg épp arról csevegtek, mennyire örülnek, mert végre elállt az eső. Elképzelhető, hogy valamelyikük nem értett egyet, mert a vita egyre intenzívebbé vált, már nem is lehetett követni, hányan szóltak hozzá. Az érzéseink is ennyifélék az elmúlt hónapokkal kapcsolatban, de most gondolkozzunk csak erről az egy nézőpontról.

Az, aki nem várta a karantén végét, városiként két hónapig vidéken élhette meg a tavaszt, és úgy gondolja, ilyen időszak egyhamar nem következik el az életében, hiszen a gyerekei iskolája, a férje és az ő munkája is a városhoz köti. Most mégis, pont akkor, amikor a legszebb a természet és a legnyugodtabb a vidék, ott lehetett, ahol a legjobban szeret lenni, a Balaton mellett. Hallotta a híreket, hogy éled minden körülötte, és örült is neki, mert ez a legfontosabb, de azért belül szomorú is. Mert véget ér egy időszak, ami nehéz volt, de sikerült benne sok olyan szépet találni, amit most nem volna jó elveszíteni, amitől nem lenne jó megválni.
Tudja, hogy lopva vagy nyíltan mások sem várták a végét.
Azok, akik a rájuk nehezedő stressz, nyomás, gyomorgörcs egy részét két hónapra letették, és nem vágytak visszavenni. Akik hatékonyabbak, nyugodtabbak és produktívabbak így.
Akik váltottak, változtak, megtaláltak egy új rendet, új szokást, új hozzáállást, és nem akartak megint alkalmazkodni, hajlítani magukon egyet, mozdítani magukban valamit, mert épp megszokták ezt a két hónapja újat.
Vannak olyanok is, akik nem akartak találkozni azokkal, akikkel most nem kellett találkozniuk. Nem akarták felvenni a félbehagyott konfliktusok fonalát, nem akartak tovább rágni egy ügyet, vagy nem akartak lezárni, újrakezdeni, mert élvezték ezt az időszakot, mintha benyomták volna a pause gombot, amit régen úgy fordítottak a használati utasítások: „pillanat állj”.
Mások közelebb kerültek egymáshoz a karantén időszakában, és nem akartak távolodni, kilépni abból a magánvilágból, amely létrejött pár, velük együtt élő emberrel. Ők összeforrtak, egymástól váltak biztossá, és nem akartak (el)bizonytalanodni.
Azok, akik nem várták a végét, lehettek ugyanolyan fáradtak, elcsigázottak, kilátástalanok is, mint azok, akik nagyon várták. És mindannyian félhettek ugyanúgy, ugyanattól, hogy mi jön a vége után. Ezek az érzések mind emberiek, sőt, átlagosak. Ilyenek (is) vagyunk. Idő kell megszokni egy újabb változást, amit nem tudunk visszatartani.

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.