„Látod, mama? Többé nem vagyok beteg!” – mondja vidáman a lila ruhás kislány az édesanyjának, majd közelebb hajol a nőhöz: „Mama, te szomorú vagy? Ne sírj!” Az anyuka szipogva válaszol, de a gyerek már csacsog is tovább. „Írtam neked egy levelet.” Hasra fekszik az ágyon, és a sárga papírból olvassa fel: „Mama, mi mindig együtt […]

„Látod, mama? Többé nem vagyok beteg!” – mondja vidáman a lila ruhás kislány az édesanyjának, majd közelebb hajol a nőhöz: „Mama, te szomorú vagy? Ne sírj!” Az anyuka szipogva válaszol, de a gyerek már csacsog is tovább. „Írtam neked egy levelet.” Hasra fekszik az ágyon, és a sárga papírból olvassa fel: „Mama, mi mindig együtt leszünk, ugye? Ha találkozunk, majd sokat játszunk.” „Hát persze” – feleli az anya. „Még van egy kis dolgom, de utána együtt leszünk. Szeretlek.” A kislány ásít. „Álmos vagyok, mama. Maradj velem, amíg elalszom.” Lehunyja a szemét, és fénylő madárrá változik. Mielőtt eltűnik, még körberepüli az anyját. A nő egyedül marad a gyönyörű kertben, ahol a kislánya egy lebegő egyszarvúval lakik. A fáról hinta lóg, a szürkületben közelről ragyognak a csillagok.

Persze az egész csak virtuális díszlet, amit a délkoreai anya VR-szemüveggel lát (a virtuális valóságot 3D-ben nézi a felhasználó – a szerk.). Valójában egy zöld stúdióban áll, miközben figyeli őt a csapat, amelyik lehetővé tette, hogy elbúcsúzzon a kislányától. A gyerek hétévesen, gyógyíthatatlan betegségben halt meg. A VR-szemüveg és a tapintás érzetét nyújtó kesztyű segítségével viszont újra megölelhették egymást. A találkozásukról készült videó, amelyet az interneten bárki megnézhet, egészen döbbenetes és megrázó.

Az anya később valóságos paradicsomnak írta le az élményt, az újságírók azonban etikai oldalról közelítették meg a fejlesztést. Szerintük már úton vannak az elhunyt emberekről mintázott robotok. Engem azért a jelen is meglepett: „Szóval adtak neki egy atomdrága VR-szemüveg-prototípust, ő meg telesírta. Ügyes” – írta az egyik kommentelő, és a többi hozzászólásban sem fedeztem fel a részvét jeleit. Többen levezették, hogy az anya csak magával szúrt ki, mert ezek a kütyük lassítják a gyászmunkát. Lehet. De valamiért eszembe jutott az a nő, aki miután elvesztette a felnőtt lányát, naponta benézett az aluljáróban lévő presszóba. „Még nem volt itt?” – csak ennyit kérdezett az ajtóból. „Még nem” – felelték a vendégek minden alkalommal. Neki soha nem lesz VR-szemüvege. És valószínűleg még minket sem fenyeget a veszély, hogy atomdrága prototípusokat sírjunk tele. Jobb, ha biztosra megyünk, és még most elmondjuk a szeretteinknek, mennyire fontosak nekünk. Ki tudja, mikor hintázhatunk velük az egyszarvúk földjén.

Pór Attila

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2020/10. számában jelent meg. 

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!