Valaki sír, ha megkapja, valaki sír, ha nem kapja meg: akármit is mondanak az Oscarról, kétségtelenül ez a legnagyobb érdeklődést kiváltó filmes elismerés a világon. Február 9-én lesz a 92. díjátadó a Los Angeles-i Dolby Színházban, és már hetek óta találgatja a szakma meg a filmbarátok, vajon Renée Zellweger kap ja-e a legjobb színésznőnek járó Oscart, és férfi mellékszereplőként nagy kedvencünk, Brad Pitt is a díjazottak között lesz-e.

Sokan állítják, hogy az Oscar nem is a filmekről szól. Sokkal inkább a legendákról, amelyek övezik. Igaz-e, hogy a hollywoodi filmakadémia könyvtárosa keresztelte el az aranyozott, 34 centi magas, csaknem négykilós szobrot, mondván, hogy Oscar nevű nagybácsijára emlékezteti? Hogy az első gála, amelyet 1929-ben a hollywoodi Roosevelt Hotelben tartottak, valójában negyedóráig sem tartott, és öt dollárért bárki bemehetett rá? Mások a botrányokat emlegetik: 2017-ben hatalmas égés volt, hogy a győztesek nevét tartalmazó borítékokat összecserélték. Marlon Brando, a nagy lázadó egy indián asszonyt küldött el maga helyett, és nem vette át személyesen az Annie Hallért neki ítélt két Oscart 1978-ban Woody Allen sem, mert a díjkiosztó estéjén inkább kedvenc New York-i klubjában klarinétozott.

Sokan a politikát hibáztatják, hogy filmek helyett időnként nézetek csatáznak a vörös szőnyegen: az iraki háború drámai hangulatát hétszáz biztonsági őr, az esetleges orvlövészek és terroristák ellen felvonuló rendőrsereg sem tudta távol tartani a ceremóniától, mivel több művész is úgy érezte, fel kell emelnie a szavát a háború ellen, vagy mellett. És a díjak! Miközben híres rendezők nem nyertek, a Titanic giccsparádéja 1998-ban tizenegy Oscart kapott. A Filmakadémia tagjai azóta is azzal érvelnek, hogy előfordulhat, nem az adott alkotás művészi értékét, hanem a gazdasági teljesítményt honorálják. Végül sokan a művészekből celebekké váló sztárokat hibáztatják, akik évről évre látványosabbnál látványosabb toalettekkel igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. A kritikusok Bette Davist idézik követendő példaként, akit az Oscar nagyon szeretett (a színésznő kétszer nyerte el a díjat), de aki a második világháború alatt mindig egyszerű fekete kiskosztümben jelent meg az ünnepségen.

A fanyalgóknak azonban nincs igazuk, hisz maradandó értékeket is bőven találunk a kitüntetettek között, Charlie Chaplin például már az első ceremónián speciális díjat kapott a Cirkuszért. Ráadásul nekünk, magyaroknak különösen kedves az Oscar. Újranézve is megrendülünk Szabó István Mephistóján és Nemes Jeles László remekén, a Saul fián, és fellelkesít Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmjének csattanós igazsága. Néha még csodákban is reménykedünk: hátha egyszer Scarlett O’Hara és Rhett Butler is egymásra talál az Elfújta a szélben. A mi örökös Oscar-jelöltjeink között ők biztosan ott vannak.

Balázs-Piri Krisztina

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2020/6. lapszámában jelent meg.

Ez is érdekelhet