Napok óta esik az eső, beázott a ház. A lakók idegesek, már naponta szóba állnak egymással. Azok is, akik korábban épphogy köszöntek, és rohantak a sürgős dolgaik után. Hallgatom a panaszáradatot, átereszt a szigetelés, pocsék munkát végzett a kivitelező. Állok az ajtóban, a háttérben futnak a hírek a rádióban.

Ausztrália lángokban áll, már háromszáz ember vesztette el a házát. Az egészségügyben nagy a baj, létszámstop lépett életbe. Valaki hamisra cserélte a múzeumi éremgyűjteményt Győrben. Halálos baleset történt a 4-esen. A férfiak kiölik a feleségükből a szerelmet. Tragédiák. Valós és álhírek. Nemzeti kárt okozó tolvajlás. Figyelmetlenség. A romantika hiánya. Nem sorolom tovább, mert megfogalmazódik bennem a kérdés, mit bír ki az ember? Mit abból, ami a személyét érinti, ami a környezetében, ágyában, házában, munkahelyén, hazájában zajlik, és mit bír ki, mit fog föl, mi érinti meg?

Évekkel ezelőtt egy református lelkész a neki panaszkodó asszonynak, aki már-már lelki betegé lett az előbbiekhez hasonló nyomasztó hírektől, a tehetetlenségtől, azt mondta, mindig tegye föl magának a kérdést: van nekem ezzel dolgom? Majd az tanácsolta: ha a válasza az, hogy nincs, akkor eresze át magán, mint fölös tejet a szűrőn, majd fejben próbálja eltolni, egyre távolabbra, és többé ne foglalkozzon vele.

Igen ám, de az ember esendő, a gondolatait olykor képtelen kordában tartani. Ha befészkelik magukat a fejébe, bizony nincs megállás, a gondolatai száguldani kezdenek, megállíthatatlan, nem tudja átereszteni magán a kérdést, ahogy a lelkész javasolta. Mert az ember tudja, a lángoló földrészek rá is hatással lehetnek, bármikor megbetegedhet, orvos után kajtathat, az ország műkincseit kicsit a magáénak érzi, az utakon jár, autózik, és hát szeretni is szeret. Ezért a hírek, a napok, a hetek történései folyamatosan zilálják szét az idegeit, a megnőtt atrocitások ellen egyre kevésbé tud, és néha már nem is akar védekezni, ráadásul ha egyszer valamit átengedett magán, másnap már a még erősebb inger is átfér, tágul ama bizonyos belső szűrő rácsa.

„Ez az áteresztés dolog jó, de lehet káros is!” Ezt mondta a lelkész tavaly az asszonynak, amikor azt tapasztalta, a közönye tökéletesre fejlődött. Mert a belső szűrő önvédelemre talán tökéletes, de ha azon egyre több, egyre fontosabb dolgok szelektálódnak ki, az az ember lelke mélyén növekvő közöny jele. Ez pedig sem családi, sem társadalmi szinten nem üdvös. Néha jó a megakadás, ami rágódásra késztet, elmét csiszol, olykor heteken át. De igazán az a szerencsés, akinek az áteresztő és megakasztó belső szűrője változik. Hol nagy lyukakkal, hol szűk ráccsal váltakozva dolgozik. És szerencsés, aki ezt a szűrőt időről időre képes kitakarítani, így az adventi időszak előtt különösen. Könnyebb, mint elhárítani egy egész ház beázását.

Árvai Magdolna

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2019/47. lapszámában jelent meg.

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!