Hétvégén babanézőbe indultam egy ismerős fiatal párhoz. Másfél szobás panellakásban élnek immár öten, a lány szüleinél, és nem győztek panaszkodni, hogy nincs magánéletük, a baba sírása éjszakánként felveri a még dolgozni járó nagypapát és nagymamát, folyton foglalt a fürdőszoba, és így tovább… Kérdésemre, hogy miért nem költöznek albérletbe, megütközve néztek rám: tudom én, mibe kerül Budapesten egy bérelt garzon? Kezdőpedagógus- fizetésből hogyan tudnák ők azt kifizetni?! Korábban béreltek ugyan egyet, de a tulajdonos egy év múltával megduplázta a lakbért, kénytelenek voltak visszaköltözni a szülőkhöz. Lakásvásárlás? Ahhoz először is induló tőke kéne, a csokhoz is csak így juthatnának hozzá, a szüleik pedig sajnos nem tudják őket anyagilag támogatni. Annyit tehettek, hogy az önkormányzatnál megpályáztak egy szociális bérlakást, de sajnos azt az egyet, ami volt, nem ők kapták meg. Tehát a kör bezárult.

Fejbe kólintott, amit mondtak, hiszen nekem is két felnőtt gyermekem van, akik nemsokára a saját lábukra szeretnének állni. Hazaérve utánanéztem a lehetőségeknek: valóban siralmas az összkép! Magyarországon a lakosság kilencven százaléka él saját tulajdonú lakásban, ami még jól is hangozhatna, de sokakat éppen ez köt röghöz, hiszen ha nincs a környéken munka, nem tudnak mozdulni. Házat, lakást eladni egyes vidékeken ma nagyon nehezen lehet. A bérlakások jelenthetnék a megoldást, de sajnos ez a típusú lakhatás Magyarországon ritka, mint a fehér holló. A rendszerváltáskor az állam magánkézbe adta az önkormányzati bérlakásokat – magam is egy ilyenben nőttem fel –, és azóta nem foglalkozik ezzel. Ráadásul az utóbbi néhány évben annak a kevés, tulajdonostól bérbe adott lakásnak is nagyon megemelkedett a díja. Először is sokan vásárolnak befektetési célból lakást, amelyek egy része üresen áll, közben megjelentek a külföldi diákok, legutóbb pedig az Airbnb berobbanása lehetetlenítette el a piacot. A fővárosban egyenesen megduplázódtak az árak. Míg 2012-ben még havi 45-50 ezer forintért ki lehetett venni egy 30 négyzetméteres kis lakást, ma, hét évvel később, ugyanezért a lakásért akár 90-100 ezer forintot is elkérnek. A fizetések pedig nem követték a bérleti díjak emelkedését. Mi lesz így a fiatalokkal? Hiszen lakni mindenkinek kell. Sürgősen állami bérlakások építésére lenne szükség, vagy valami más stratégiát kellene találni, de az önkormányzatok is tehetnének az ügy érdekében. Jó gyakorlatért csak át kellene fáradni a szomszédos Bécsbe vagy Berlinbe, de néhány magyar kisvárosban is keresik már a kivezető utat. Ellenkező esetben sötét jövő vár ránk. Elég idéznem a fiatalasszony elkeseredett szavait: „Ilyen körülmények között örülünk, ha egy gyerekre tudunk vállalkozni!”

Koronczay Lilla

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2019/39. lapszámában jelent meg.