Ők is a fejükre estek?

„Ne gondold, hogy borzalmas itt élni! Egyszerűen más az életstílus, más az életfelfogás. Én nagyon szeretem Japánt” – írta a chaten az a magyar férfi, akivel az (ön)gyilkos japán munkatempóról beszélgettem. Arról írtam ugyanis cikket (a cikk a Nők Lapja 2016/41. számában olvasható – a szerk.), hogy Japánban átlagosan hetven ember lesz naponta öngyilkos. Főleg fiatal felnőttek és nyugdíjasok. Az előbbiek azért, mert nem bírják a rájuk mért 14-16 munkaórát, utóbbiak pedig azért, mert amikor már elengedi kezüket a cég, képtelenek bármit is kezdeni a rájuk zúduló élettel. Mivel amíg dolgoznak, addig gyakorlatilag nem élnek a japánok. Nem nagyon látni középkorú férfiakat, párokat esténként moziban, színházban, étteremben, konditeremben együtt lazítani, szórakozni, vagy csak az utcán sétálni. A nők elmennek a délelőtti vagy a matiné előadásokra, kávéznak a barátnőikkel, majd a zsúfolt tömegközlekedés elől menekülve hamar hazamennek. A férfiak pedig a munkahelyükön töltik a napjaik nagy részét.

„Elvileg négy napot dolgozom egy héten, de a túlórákkal együtt öt és felet. Számomra így fér bele az, hogy a három gyerekemmel is tudjak időt tölteni, ami itt abszolút szokatlan. Ahogy a három gyerek is, mivel az első után a szülők általában eltávolodnak egymástól. Egyébként olyan nincs, hogy valaki napi nyolc órát dolgozna, mint otthon, ez itt elképzelhetetlen” – mesélte Zoltán. A főnöknél korábban elindulni tilos – márpedig ha a főnöknek épp nincs kedve hazamenni, akkor marad az egész bagázs tízig, tizenegyig. És ha utána a főnök inna még pár pohárral, a kollegáknak vele kell tartaniuk. Ha végeztek éjfél körül vagy még később, sokaknak már nincs ereje hazamenni – főleg, hogy a szigetország adottságai miatt, a városok csak hosszában tudnak terjeszkedni, így vannak, akik többórányi vonatútra laknak a munkahelyüktől. Szóval vagy alszanak a munkahelyükön, vagy kivesznek egy ágyat valamelyik hotelben. És itt szó szerint egy ágyra kell gondolni, hiszen ezekben a kapszulaszállókban egymás felett sorakozó „tepsikben” hajthatják álomra a fejüket a japánok.

Családi élet nuku, apa-gyerek, apa-anya kapcsolat nuku. Szexet pénzért bárhol kapni, és szeretetet is, hiszen léteznek már olyan bárok, ahol a lányok pénzért simogatják a férfiak kezét, hátát, iszogatnak velük, és üldögélnek.

„Amikor Európába indultam szabadságra, nagyon irigyelt a fogorvosom. Ő hét napot dolgozik egy héten, és nem mer szabadságot kivenni, nehogy elveszítse az állását. Meg azért sem dolgoznak kevesebbet a japánok, mert akkor a munkatársaikra több munka hárulna. És azt nem akarják, árulásként fognák fel.” Mert egyébként vannak jó oldalai is ennek a mániának. Tisztaság van, kényelem, biztonság, a csoportérdek mindenek felett. Csak mikor élvezheted mindezt? Hol vagy ebben, te, mint egyén? Vagy mi tulajdonítunk túl nagy jelentőséget az egyén vágyainak? Nem hiszem.

Szigeti Hajni