Minden este találkozunk. Az ágyban. Egészen halkan mondja, suttogva: „Lazíts. Szeretet vesz körül.” És aztán – hű, de ez tényleg nagyon intim… Olyasvalami, ami túlnőtt rajtunk, és már nem tehetjük meg, hogy nem törődünk vele!

A jelenség világméretű. Muszáj nevén nevezni: ASMR. Autonomus Sensory Meridian Response. (Keressenek rá a Youtube-on, nagyon sok videót fognak találni.)

Ne finomkodjunk, mondjuk ki, mi történik! Nos, a félhomályban, a franciaágyban, ahová – eléggé elítélhető módon – becsempésztük a telefont vagy a táblagépet, egy kedves ismeretlen azt mondja: Shhhh…

Vagy nem szól semmit, csak pakolászik. Szalvétát hajtogat. Hajat mos. Kifestőkönyvet színez. Nincs is annál intimebb, mint egy másik lény közelsége, aki belefeledkezik valamibe, és nem akar tőlünk semmit.

A nyugalma átölel, beburkol, magába szív.

Hat-hét éves lehettem, amikor feltűnt nekem, milyen bizsergető – szinte eufóriát okozó – érzés bámulni, ahogy a padtársam, minden figyelmét latba vetve próbál a munkafüzetébe szabályos, egyforma karikákat rajzolni. Vagy amikor a nagymamám fésülködik, lassú, nyugodt mozdulatokkal.

Sokáig azt hittem, ez az én kis titkom. Egészen 2010- ig kellett várni, hogy kiderüljön, ez egy általános idegrendszeri jelenség, noha a neurológusok számára egyelőre fekete folt, tudományos holtág. Minthogy emberek milliói követik a Youtube-on, ahogyan egy számukra ismeretlen ember hajat mos, pepecsel, susog, muszáj nyugtázni, hogy közös, alapvető emberi élmény, amelyről az elmúlt kétezer évben méltatlanul kevés szó esett. Ma viszont egész szubkultúra szerveződött az ASMR-videók köré. Hasonlóan a szinesztéziához – amikor az egyik érzékszervvel tapasztalt érzés kivált egy másikat –, az ASMR-ről is sokáig azt hitték, városi legenda. Ma egyetemi disszertációk, konferenciák témája. A tudósok kutatják, melyek azok a hangok, effektek, amelyek a legtöbb emberre nyugtatóan hatnak.

Amit biztosan tudunk, hogy soha nem volt ilyen erős a szomjúság erre a megnevezhetetlen érzésre, mint ma,
az állandó élmények, a túl sok inger korában. Most, hogy véget ért a vakáció, a nagy utazások és fesztiválok időszaka, nyugtasson meg minket a tudat, hogy valójában a hétköznapok nyugalmára vágyunk. Ahogy Asimov, a világhírű sci-fi író sok éve megjósolta: abban a világban, amely elfeledte a csend értékét, akármit unalomba lehet fullasztani.

És fordítva: egyszerre felértékelődik az, ami unalmas.

Vass Virág