A gyerekek fantáziája fölülmúlhatatlan, agyuk, mint vizet a szivacs, úgy szívja magába az információt, írja egy tanulmány, a szülők és nagyszülők pedig naponta tapasztalják is ezt. A hároméves örül a saját hangjának, folyamatosan csicsereg, az ötéves is, de ő kombinatívabb. Tojásfestés, nyuszivárás ideje van. A gyerekek semmi különöset nem kérnek, csupán mesekönyvet, és a tojást, […]

A gyerekek fantáziája fölülmúlhatatlan, agyuk, mint vizet a szivacs, úgy szívja magába az információt, írja egy tanulmány, a szülők és nagyszülők pedig naponta tapasztalják is ezt. A hároméves örül a saját hangjának, folyamatosan csicsereg, az ötéves is, de ő kombinatívabb.

Tojásfestés, nyuszivárás ideje van. A gyerekek semmi különöset nem kérnek, csupán mesekönyvet, és a tojást, amiben ott az összeszerelhető mütyür, aminek a csokija már nem is érdekes. Aztán a hároméves megkérdezi a mamát, miért tojást hoz a nyúl, ha azt a tyúk tojja? A mama hosszan gondolkodik, közben tesz-vesz, előkészít céklát, hagymahéjat, ecetet, mindent, ami a tojásfestéshez kell, és talán, mert nem jött válasz, újabb kérdést kap a háromévestől: „Szeretnél egy mesét?” A mama megkönnyebbül – tojás és nyúl ejtve –, és boldogan bólogat.

A lányka hablatyol, de szavai közt van összefüggés, végül kikerekedik egy aranyos, erdőben játszódó, nyulas történet, melynek az a vége, hogy fut a róka a nyúl után, de nekiszalad egy fának, mert nem bírja bevenni a kanyart. A kicsi kacag, az ötéves csendesen rajzol, hallgat. Amikor diadalmasan megtöri a csendet, azt mondja, ő tudja, hogy lehet az, hogy a tojást a tyúk tojja és nyuszi hozza, és egyetlen szóval ki is mondja: hagyományőrzés! Állítja, hallotta az óvodában, meg a néptáncfoglakozáson, és a déditől, tehát ez csakis így lehetséges. A kicsi bámul értetlenül, még a saját meséjében él, de amaz folytatja. „Tudod, mama, hagyományőrzés az is, hogy kivirágzik a barka, a jácint. Hogy leesik az agancs a szarvasról. És hagyományőrzés az is, hogy András bácsi, apa barátja, már nemcsak operál a kórházban, hanem tud traktort és kombájnot is vezetni, mert gazda is lett. Van aranykalásza.”

A történetet hallva arra jut az ember, a gyerekagy valahogy hasonló a tavaszi, vetésre kész talajhoz. Az agy és a tavaszi talaj befogad, tárol, aztán termést ad, mindkettő a maga módján.

Ám a magvak elszórásával óvatosan kell bánni. Ahogy a hátrom- és ötéveseknek csepegtetett infókkal is. A gondos gazda, ez idő tájt, a vetés során mértékletes. Tudja, ha sok mag hull a földbe, satnya lesz a növény, ha sok és erős a trágya, kiég minden. Vagyis a bölcs mértékletességet tartja szem előtt. És ez nemcsak a megújulás időszakában, nemcsak a mezőgazdaságban, gyerekekkel kapcsolatosan igaz, hanem az élet minden területén lényeges. Főleg a mindennapokban. Gondoljunk a diadalmasan kimondott szavak súlyára. A szavakéra, melyek éppúgy lehetnek ártók, mint termékenyek, gazdagítók. És most, amikor megújulás van testben, lélekben, természetben, külön érdemes elgondolkodni ezen, ha pillanatokra is, nehogy úgy járjunk, mint a hároméves meséjében a róka, és ne bírjuk bevenni az élet rajzolta, olykor nagyon éles kanyarokat.

Szöveg: Árvai Magdolna

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!