Szlovéniában, a Dráva völgyében keskeny, sötét, kacskaringós, már-már félelmetes úton autóztam, amikor egy kanyar után csaknem becsúsztam a folyóba. A dolog a hirtelen fékezés miatt történt, ugyanis hatalmas, az utat totál elzáró kőóriással találtam, szembe magam. A fölém tornyosuló hegy árnyékában reszketve azt hittem, ennél nagyobb akadályt sosem láthatok majd.

Azóta eltelt három év, és be kell ismernem: tévedtem. Tévedtem, mert gyakran szembesülök azzal, hogy a több száz tonnás kőnél jóval kisebb – olykor láthatatlan, máskor ölbe kapható – akadályok is buktatót, korlátot, torlaszt képezhetnek. Sokféle az út, sokféle a pálya, az akadály. Józsit, a taxist az útépítések, útlezárások gátolják abban, hogy több fuvart vállaljon, több pénzt vigyen haza. A szomszéd nyugdíjast a hónap végi nincstelenség abban, hogy kiváltsa a gyógyszereit. A bolti szarkát figyeli a kamera, a migráns útjában ott a kerítés, a betegnek akadály a várólista, a dúsgazdag nem mer utazni, mert félti a palotáját, őt a rettegés, a szegényt pedig a nincstelenség akadályozza.

Talán joggal hiszem, annak, aki keresi, akarja, bárhol bármi lehet akadály. Hogy az ellenállást – terepen, munkában, hétköznapokban, kapcsolatokban és a lélekben –, az épülő akadályok jó részét gyakran maga az ember gyártja magának. Magának, mert kell neki, hogy legyen mi mögé elbújnia, legyen kit vagy mit okolnia, ha nem halad vagy nem úgy halad az útján, ahogyan azt megálmodta, ahogyan azt a divat, a trendiség, vagányság és főleg a kor elvárása diktálja. Jó példa erre a harminchat éves, vezető beosztású – igazgatónő – ismerős, aki szerint az ő fölfelé ívelő pályáján, a karrierjében például óriási gátat, nagy akadályt jelentene egy gyerek. Nincs párja, mégis tudja, a gyerek korlátozná, beosztaná az idejét, zavarná a pihenését, a magánéletét, és mint mondta, betegségekre, pelenkákra, bébiételekre, átvirrasztott éjszakákra, nyávogásra még nem is gondolt komolyan. Monológja után azt mondta, de jó is lenne, ha minden simán menne, ha nem gördülnének akadályok az ember, különösen a nők elé.

Nekem erről Zvolenszky Zsófi a filozófusasszony, családanya jutott eszembe. Zsófi a lazán lép át az akadályokon, kutat, egyetemeken tanít, cikket ír, előadásokat tart. Viszi magával a gyerekét, két előadás közt szoptat – vagyis fütyül a protokollra, a kor elvárásaira –, szembenéz férfi kollégái kritikus pillantásaival. Kislánya kétéves korára huszonötször ült repülőn, tizenhárom országba cipelte magával. Vagyis a gyerek nem akadály annak, aki tényleg akar valamit.

És a legtöbben akarunk! Küzdünk a gátakkal, akadályokon mászunk át, ha fárasztó, ha fájdalmas, akkor is. Mert tudjuk, az élet egy óriási akadálypálya, kinek több, kinek kevesebb gáttal, küzdelemmel. Például az orvosoknak, most, mikor e sorokat írom, küzdeniük kell fi atal anyákért, a világról mit sem tudó újszülöttekért. A tudatlanság, a meggondolatlanság, a felelőtlenség, a dizájner drog adta pillanatnyi mámor okozta sebek behegedéséért.

Szöveg: Árvai Magdolna

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.