Van vagy tizenöt éve, hogy két francia fiúval találkoztam Marosvásárhelyt, a Teleki Tékában. Láthatóan le voltak nyűgözve. A Tékától, a várostól, a tájtól, egész Erdélytől. Egyszerűen nem hitték el, hogy Európa „eldugott csücskében” ennyi kincs van. A Lonely Planet, a világ talán legismertebb útikönyvkiadója már jó ideje felfedezte Erdélyt, és 2016-ra javasolt úti céljai között az első helyre tette. A szakírók, a bloggerek, sok külső és belső munkatársuk véleménye alapján. Ezen a listán Hawaii a hetedik…
A történelmi, a természeti és a gasztronómiai adottságokon túl, sok befektetett munka van ám ebben. A falusi turizmus volt az úttörő, majd sorra épültek a panziók, a szállodák, a síközpontok, nagy mértékben javultak az utak, a szolgáltatások. Például, aki jót akar sízni, jól teszi, ha a Hargitára indul. Galériák, fesztiválok várják a városokban a turistákat, tavaly Kolozsvár volt Európa Ifjúsági Fővárosa. Vagyis az adottságokat színvonalas szolgáltatásokkal egészítették ki a helyiek, így egy erdélyi utazás azoknak is felejthetetlen, akik kevéssé megszállottjai a vadromantikának.
Mindig szerettem volna, ha minél többen eljutnak Gyimesbe, Háromszékre, Kászonba, Csíkba, a szászvidékre. De volt bennem aggodalom is, hátha a turizmus „feleszi” az értékeket. Sosem felejtem el, amikor Borneo szigetén az első üzlet, amelyet megláttam, ugyanolyan volt, mint bármelyik szupermarket itthon. És pontosan ugyanazokat a csokikat, üdítőket lehetett kapni benne. Csak ezt ne! Aztán néhány éve az Erdővidéken, a Kálnoky család egyik vendégházában angol turisták között vacsoráztam. Ez az a hely, ahol a brit trónörökös, Károly herceg is vásárolt pár ingatlant, és háborítatlanul töltheti el itt az év néhány napját. A falubeliek már megszokták, hogy kiáll a kapuba, onnan nézi a lakodalmas menetet, sétál, kirándul, elüldögél a kertjében. Nem meglepő, hogy nyomában angol turisták érkeztek szép számmal. És nem akartak hinni a szemüknek. Ott jártamkor előkelő angol hölgyek időztek a faluban, közös hobbijuk a tájfestészet volt. Elvarázsolódva mesélték, hogy olyan vadvirágok, amilyeneket a környező mezőkön láttak, már nincsenek Angliában, de ezen a mesebeli vidéken igen. A helyiek pedig, akiknek addig a vadvirágok nem voltak különösebben fontosak, lassanként megértették, hogy kincseket birtokolnak. Mások sóvárgó és csodáló tekintete kellett, hogy a saját legtermészetesebb dolgaik, a táj, az erdő, a virágok, az öreg bútorok, a csend felértékelődjenek a szemükben. Ők már nem kiárusítják, amijük van, hanem vigyázva rá, megélnek belőle. 2016? Irány Erdély!
Szöveg: Hulej Emese