„Budapest lett a világ második legjobb városa a népszerű Condé Nast Traveler utazási magazin olvasói szerint. Csak Firenze előzte meg, és olyan legendákat utasított maga mögé, mint Sidney, Párizs és Róma” – ezt a linket találom a Facebook-fiókomban, amikor hazaérek a munkahelyemről. Pont jókor, amúgy is szükségem kenne egy kis kedvderítőre, az imént verekedtem át magam a feltúrt Széll Kálmán téren meg a fonódó villamosok építése okozta közlekedési dugókon. Epésen visszaírom: Turistaként biztos én is élvezném! Mindazonáltal elgondolkodom a dolgon. Ha a külföldiek ilyen remek helynek látják ezt a várost, mi miért nem? Lehet, hogy csak nem nézünk körül? Vagy megint a jól fejlett panaszkultúránk lépett működésbe? Miért nem tudunk örülni annak, amink van? Hiszen az utóbbi években valóban varázslatoknak lehettünk tanúi!

Nézzük csak: 2003-ban átadták a felújított Szent István teret, 2005-ben a Király utcát, a Hollán utca eleji sétálóutcát, 2010-ben lett gyalogos övezet a Baross utca Kálvin tér felőli vége, 2013-ban a 4-es metró projekt részeként kicserélődött a Fővám és a Kálvin tér, majd tavaly a Ferenciek tere, a Kossuth tér és a Várkert Bazár. Ahol régen koszos, elhanyagolt aluljárók tátongtak, most tiszta, rendezett, európai környezet vár, a gombaként szaporodó hangulatos bulinegyedekről nem is beszélve. Csakhogy azok is a külföldieket szolgálják, az ír legénybúcsúztatókat, meg a többi vastag pénztárcájú nyugati turistát! – kötözködik egy belső hang. Aztán rögtön rendre is utasít: a romkocsmákban időnként te is tiszteletedet teszed. Igaz. Bécsben tanuló lányom is megjegyezte: „Budapest élőbb, izgalmasabb hely, mint az osztrák főváros”. Talán mert annak lakói inkább a nyugalomra esküsznek? Nem véletlen, hogy lakóhelyük évek óta rendre megszerzi a világ legélhetőbb városa címet. Mintha ott nem annyira a turistákra hajtanának, mint inkább a polgárok elégedettségét céloznák meg. Például minden városképet illető döntésről népszavazással döntenek. Évente nyolcszor-tízszer sem restek megkérdezni a lakosságot, mit szólnának például egy villamossín átirányításához vagy egy parkrendezéshez.

Talán ha mi is azt látnánk, hogy fontos a véleményünk, jobban a magunkénak éreznénk Budapestet! Állítólag Újlipótváros ettől kezdett el szárnyalni a kilencvenes években. Azelőtt az egyik legelhanyagoltabb kerület volt, most meg enni lehet az utcáiról. Hogy lehet ez? Hát úgy, hogy a lakói szeretik, és kötődni kezdtek hozzá. Ott van a szívük-lelkük a „kis Párizs” presszóiban, játszóterein vagy éppen a Pozsonyi Piknikben, amely immár éves nyilvános rendezvényükké vált. Ők már döntenek magukról. De talán a többi kerület lakói is megérik ezt! Végül is csak tőlünk függ, milyen lesz a közvetlen környezetünk, és sok minden hátra van még. Többek közt a Rákóczi út, a Nagykörút és a rakpartok felújítása. Tudták, hogy állítólag a Belgrád-beachen napozni lehet majd, miközben a Gellérthegyben gyönyörködünk? Lesznek itt még csodák! Csak ne felejtsünk el drukkolni – és tenni érte.

 

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!