Születésünk titkai – Születésnapi jegyzet

66. születésnapunk alkalmából úgy döntöttünk, felelevenítünk néhány humoros vagy éppen megható, de mindenképpen felejthetetlen történetet, melyeket Nők Lapjásként éltünk át az elmúlt évek során. Hulej Emese elgondolkodtató történetet mesél el.

Semmi nem megy veszendőbe… Gyakran búcsúzom ezzel a mondattal egy-egy beszélgetés végén. Magamat is vígasztalom, mert már ott fő a fejem, hogyan fogom ezt a sok mindent visszaadni a rendelkezésre álló terjedelemben… Azt is megszoktam már, hogy egy-két nap alatt leülepednek a dolgok, és a fontosak kiragyognak a kevésbé lényegesek közül. De ettől még ez a bizonyos mondat igaz. A sok találkozás, történet, gondolat gazdagít, így leszek egyre tapasztaltabb, talán megértőbb és érzékenyebb is.

Olyan is van, hogy valaki elmond valamit az életéből, de arra kér, ne írjam meg. Érthető, hiszen mindannyiunk életében vannak olyan epizódok, amiket megtartanánk magunknak.

Máskor viszont… Egy történet motoszkál bennem, amit nem írhattam meg. Most így név nélkül muszáj visszaadnom, mert azt hiszem, nagyon fontos.

Egy fiatal nagyon-nagyon sikeres, mondhatni kiemelkedő teljesítményre képes fiatallal beszélgettem. Otthon náluk, családi körben, házi süteményeket eszegetve. Már kikapcsoltam a magnót, amikor a szülei elmondták, hogy az első gyermeküket tragikus körülmények között, gyógyíthatatlan betegségben veszítették el. A gyász leteperte őket, azt sem tudták, hogyan lesznek képesek túlélni. És akkor a legváratlanabb időben kiderült, hogy az asszony gyermeket vár. Eszük ágában sem volt egy másik gyerek, szűköltek még a veszteség élményétől, soha többé nem akarták megkockáztatni, hogy hasonló szenvedésben legyen részük. Arra gondoltuk, elvetetjük, súgta nekem az asszony, a férfi is bólogatott hozzá zavartan. De aztán valamiért meggondolták magukat, és megszületett a második gyerekük. Akik korosztálya kiválósága, nemzetközi hírű, csodálatos képességű teremtő, alkotó ember.

Mindezt akkor nem írhattam le, pedig szokásomtól eltérően szinte könyörögtem érte. Tiszteletben kellett tartanom az érzéseiket, de nem tudtam elfelejteni. Böjte Csaba beszélt egyszer arról, amikor az abortuszról kérdezték – vagy inkább provokálták… -, hogy gondoljunk bele, nagyjaink közül, milyen sokan születtek egy családba negyedik, ötödik, akár nyolcadik gyerekként is. Mennyivel szegényebbek lennénk mi, ha akkor az ő szüleik másként döntenek. A szavai ebben a történetben testesültek meg, ezért érintett olyan mélyen. És gondolkodtatott el arról, hogy néha nem egyértelmű, miről is döntünk…

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!