Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

Egy nagymama kétségbeesett levele 2007-ből Vekerdy Tamásnak arról, hogy a lánya tönkreteszi a gyerekét, és szeretné a nagymama valahogyan megkímélni a gyereket:

„A kis unokám most lesz hétéves. Hányatott élete volt szegénynek. Hat hónapos volt, amikor a lányom hazaköltözött vele, mert az élettársa nem dolgozott, és eladósodtak. A lányom új társat keresett, ilyenkor éjszakára kimaradt, mi vigyáztunk a kicsire.

A lányomnak soha nem volt türelme a kisfiához, mindig szidta, kiabált vele.

Hamarosan újra elköltözött tőlünk, vitte magával Ferikéi is, de aztán újra visszájött, és ez még sokszor ismétlődött. Ezek a költözések is megviselték a gyereket. Négy év telt el így. Aztán a lányom férjhez ment, már kezdettől sokat veszekedtek egymással a gyerek jelenlétében, heves jelenetekre került sor.

Ha Ferikét elhoztam magamhoz hétvégére, már péntek este zokogott, néha egy órán keresztül is sírt, hogy ő soha többet nem megy haza. Vasárnap alig bírták elvinni, a kerítésbe kapaszkodott, hogy nem, ő nem megy. Fél év múlva a lányom újra hazaköltözött a gyerekkel, de aztán újra elment egy fiatalemberrel. Alkohol, pénzgondok mindennaposak.

Már a lányom házassága alatt felvettem a kapcsolatot a helyi családsegítő szolgálattal és a gyámügyi hivatallal, de nem tudtak segíteni. Azt a választ kaptam, hogy ha a lányom prostitúcióval keresné meg a kenyerüket, akkor is ott lenne a helye a gyereknek az anyjánál.

A nagy baj az, hogy sokat veri a gyereket.

Ferike sokszor elmondja, hogy az anyja ököllel veri a fejét, ha valamiért dühös. Hiába könyörgök a lányomnak, hogy hagyja abba, nem hallgat rám. Feri szeptember óta sokat betegeskedik, ilyenkor mi oldjuk meg a felügyeletét.

A múltkor a kicsi ököllel kezdte ütni a saját fejét. Ilyet még eddig soha nem tett, ez nagyon megdöbbentett. Szabad-e beleavatkoznom az életükbe? Érdemes-e ismét felvennem a családsegítővel a kapcsolatot? Nem tudok belenyugodni abba, hogy a kisunokámnak ilyen gyerekkora van. Mit csinálhatok én, mint nagyszülő?”

Vekerdy Tamás tanácsa a nagymamának

Első gondolatom az volt, levelét olvasva, hogy igen, unokája elemi érdeke, hogy beleavatkozzon az életükbe. Igen, vegye fel újra a családsegítővel, illetve a gyámhatósággal a kapcsolatot, és ha teheti, kérje egy ügyvéd segítségét is…

Úgy láttam, úgy gondoltam, hogy ez ebben a formában most nem pszichológiai ügy – érvényt kellene szerezni, a törvényeknek megfelelően, a gyerek „mindenek felett álló érdekének” ebben az ügyben is. De éreztem, hogy ez így kevés, hogy ebben a megközelítésmódban valami nem stimmel, és a konfliktuózus családok megsegítésében nálam járatosabb szakemberekhez fordultam.

Kapcsolódó: Hogyan beszéljünk a gyerekbántalmazásról?

Ők aztán barátságosan figyelmeztettek arra, amire például válóperes felek meghallgatásakor magamat is mindig szoktam figyelmeztetni: Audiatur et altera pars – Hallgattassék meg a másik fél is!  Vajon ő mit mondana a saját gyerekkoráról, édesanyjáról és családjához való viszonyáról? Talán ilyesmire utalhatott a családsegítő szolgálat és a gyámügyi hivatal kissé meghökkentő válasza is…

Az általam megkérdezett szakemberek meglehetősen egységes véleménye is az volt, hogy valódi tartós megoldás, rendezés csak Feri édesanyjának bevonásával érhető el. Őt kellene rávenni arra, hogy Feri érdekében magával együtt elmenjen a családsegítőbe vagy a gyermekjóléti szolgálathoz, és ott közvetítést, moderálást kérjenek kettejük között Feri ügyének megoldásában, vállalva az eddigi konfliktusokat is.

Az édesanya beleegyezésével mód volna úgynevezett családba fogadásra, amikor is Feri magához kerülhetne. De ez csak lányának beleegyezésével lehetséges! Lehetségessé kellene tenni tehát, hogy Feri édesanyja is elmondja a maga szempontjait. Ez nem „mérgesítené” a helyzetet, ha pillanatnyilag feszültségeket okoz is, hanem hozzájárulna a Feri érdekében szükséges együttműködés kialakításához – még ha csak kényszerű együttműködésről van is szó.

Igen, bármilyen nehéznek tűnik is, Feri helyzetének megoldásában ez volna a járható út.

Tudom, nem sokat tehet levelezésünk az ilyen ügyekben, ahol a mélyen, évtizedekre visszanyúlóan megromlott anya-lány viszonyon kellene valamicskét mozdítani, amiből részben – feltehetőleg – Feri helyzete is fakad. Még a személyes közvetítés is csak nagyon nehezen és kizárólag az érintettek, a gyerek érdekében felkeltett szándékával együttműködve tud segíteni.

Ha többé-kevésbé egészségesek vagyunk, kompromisszumokat keresünk és találunk az élet látszólag megoldhatatlan ellentéteinek feloldására. Mérei Ferenc, a magyar pszichológia „nagy öreg”-je azt szokta volt mondani, hogy a neurotikus emberek többnyire rossz kompromisszumokat kötnek, a többé-kevésbé egészségesek többnyire jó kompromisszumokat, de aki nem tud kompromisszumot kötni, az vagy elmebeteg, vagy más módon deviáns.

Igen, nincs egyetlen igazság az emberi viszonylatokban, még ha mi sokszor úgy is érezzük…

A Nők Lapja 2007/1-es lapszámában Vekerdy Tamás arról ír, miért lenne jó, ha a családtagok megegyeznének egy ilyen ügyben. (Fotó: Nők Lapja archívum)

A megegyezés soha nem kilátástalan, ha megvan a felekben annak felismerése, hogy valamilyen fontosabb érdek – ebben az esetben Feri érdeke – kívánja ezt a megegyezést. Ezeket az erőfeszítéseket mindenképpen meg kellene tenni, mert ha őszinték, még akkor is segítenek, ha a közvetítés pillanatnyilag (látszólag) eredménytelenül is zárul.

Az erőfeszítésen azt értem, hogy mindkét fél elszánja magát arra, hogy a közvetítő segítő jelenlétében jó pár egymást követő – ha kezdetben még oly keserű, keserves és reménytelennek látszó – beszélgetést, megbeszélést lefolytasson.

Kapcsolódó: Erről ismerhető fel a gyermekbántalmazás – Vekerdy Tamás írása

Forrás: Nők Lapja archívum (2007/1. lapszám)
Kiemelt kép: Getty Images