Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.
Egy tanácstalan anyuka arról számolt be levelében Vekerdy Tamásnak, hogy a fia teljesen kezelhetetlenné vált, ha iskoláról vagy tanulásról van szó:
12 éves kisfiámmal az iskolában állandó problémáidink vannak. Nem ír rendszeresen házi feladatot, annak ellenére, hogy én naponta ellenőrzőm és kikérdezem. De ha nincs bejelölve, én nem tudhatom, mit nem csinált meg, csak amikor hozza az egyest. Úgy gondoltam, hogy már túl nagy az állandó ellenőrzéshez, kikérdezéshez, ezért ötödikben abbahagytam a rendszeres ellenőrzést. Erre pár hét múlva, amikor belenéztem a matekfüzetébe, az volt beírva, hogy: „Már megint egész héten nem írtál házi feladaot!„
Az ellenőrzőjében pedig beírás: „Ha Zsolt továbbra sem hoz tornafelszerelést, év végén megbuktatom.”
Az első félévben még ötös volt tornából, és szereti is. A félévi bizonyítványában volt néhány hármasa, ezért most ezekből a tantárgyakból napi fél oldalt megtanultatok vele, mivel soha nem tudhatom, hogy mit kell tudni. Ezért megtanultatom vele apránként az egész könyvet. Erre hozott három egyest természetismeretből, amiből naponta tanultunk.
Bementem a tanárhoz, és kiderült, hogy mi otthon buzgón gyakoroltuk az első félévi anyagot, de már rég nem ez van. Zsolt pedig, amikor kihívták, kiállt a tábla elé, és bejelentette, hogy nem tanult, pedig előre tudta, hogy felelni fog. Egyszerűen feűiáborífó a hozzáállása, én pedig hiába küzdök, hogy ez a rendkívül értelmes kisfiú a minimumot kihozza magából, mert ő nem akarja. Harmadik gyermekként született, és már egyéves korában meglepett minket különleges képességeivel.
Folyékonyan beszélt egyévesen, szépen járt, és kedvesen elbeszélgetett bárkivel, a legkisebb tartózkodás nélkül.
Tele volt szeretettel, mindenkit elbűvölt. Később angolul kezdett beszélni, amit a tévében hallott. Hatévesen elvittük magántanárhoz, aki azt mondta, hogy a szókincse angolul is annyi, mint magyarul, de angolul választékosabban, szebben beszél, annak ellenére, hogy csak ovis angolra járt előtte, ahol pár szót meg éneket tanultak csak. Az angolt azóta is nagyon szereti, ez az egyik hobbija, sok különórára jár, könyvet fordít. Németül tanult az iskolában negyedikig. Nem szerette. Ötödiktől magántanárnál tanulja, most imádja.
Délutánonként majdnem mindennap van különórája. Angol, német, karate, hittan, és mindegyikhez ragaszkodik, pedig nekem kicsit sok ennyit fuvarozgatni őt. Az iskolát nagy gonddal választottuk ki számára, de sajnos, nem vált be. Ez most a harmadik iskola, ahova jár, nagyon unja, nem figyel, nem tanul, csak annyit, amennyit én ki tudok kényszeríteni belőle.
Nem akarjuk megverni, de kikészítő, amit művel. Imád számítógépen játszani, ettől tudjuk eltiltani egyedül, de nem szeretném megkeseríteni az életét. Azt akarom, hogy boldog kisfiú legyen, és csinálhassa, amit szeret, de csak miután a kötelességét elvégezte. Hogyan érhetnénk ezt el nála? Vagy örökös küzdelem marad az életem? De ha középiskolás lesz, már annyira sem tudom befolyásolni, mint most, és akkor ott fogja hagyni az iskolát. Mi lesz belőle akkor? Vétek a tehetségét elpazarolni.
Vekerdy Tamás tanácsai a különleges képességű gyerekek szüleinek
Fordítsuk meg a leírást! Egy gyerek, aki egyéves kora óta kitűnik különleges képességeivel, aki szereti – és tanulja – az angolt és a németet, angolból könyvet fordít, jól tornázik, karatéra jár, számítógépezik – de úgy látszik, nem mániákusan, mert akkor nem jutna ideje arra, hogy könyvet fordítson, és nem szeretné azt a sok mindent, ami elvonja ettől –, egyszóval érdeklődve és tevékenyen él a világban, viszont az iskolát utálja, unja.
Ha jól értem levelét, azt se tudja, hogy miből, mikor, hol tartanak, vagy ha igen, nem közli, igyekszik nem jelen lenni, amikor maga „foglalkozik vele”. Varga Tamás jut eszembe, a szenvedélyes matematikus – és szenvedélyes pedagógus, aki a hetvenes években járta az országot, és egyre-másra fedezte fel azokat a zseniális matematikus gyerekeket, akik többnyire harcban álltak az iskolával, és nemegyszer éppen matematikából álltak bukásra, annyira nem érdekelte őket már az, ami az órán folyt; illetve tanáruk megoldásaikat nem tudta átlátni (vagy egyszerűen csalásnak bélyegezte).
Vannak olyan iskolák a világon – és olyan pedagógiai rendszerek –, sőt ma már Magyarországon is, ahol az ilyen gyerekekkel tudnak mit kezdeni.
A Nők Lapja 2006/17-es lapszámában Vekerdy Tamás kifejtette, hogy miért nem való minden gyereknek az iskolai környezet (Fotó: Nők Lapja archívum)
Szeretném felháborítani kicsit a felnőttvilágot: nem a gyereknek kell az iskolához igazodnia, hanem az iskolának a gyerekhez. Karácsony Sándor már a két háború között hosszan beszélt arról itt, Magyarországon, hogy viszonyulnia mindig a felnőttnek kell, a gyereknek nem dolga, hogy viszonyuljon a felnőttvilág elvárásaihoz, hanem az a dolga, hogy életkorának megfelelően éljen, autonóm módon. (Azt is mondta Karácsony, hogy a 19. és 20. században lassan felszabadultak a rabszolgák, a jobbágyok, az ipari proletárok, a nők, a gyarmati népek – legalábbis lehetőség szerint és a célkitűzés értelmében –, most már csak a gyerek és ifjúkor autonómiáját nem ismeri el a világ, és ebből hamarosan még sok baj lesz, felnőttek és gyerekek, felnőttek és ifjak között.)
Legközelebb még folytatni szeretném ezt a válaszomat, néhány részletről szeretnék beszélni, de azt már most ideírom: ha a maguk környékén nincs olyan iskola, ahol Zsoltot elfogadják, akkor: ne járjon iskolába! Legyen magántanuló, ha ez megoldható. Meg fognak lepődni, hogy egy éves tananyagot milyen könnyedén fog megtanulni másfél-két hónap alatt, a vizsgára.
Kapcsolódó: Merj élni a szabadsággal! – Riport két otthonoktató családról
Forrás: Nők Lapja archívum (2006/17. lapszám)
Kiemelt kép: Getty Images
