Dunakeszire érkezünk egy négygyerekes család házába, ahol csak a legkisebb gyerek nincs otthon, ő óvodás. A nappaliban nincs tévé, viszont van magasra állítható tanulóasztal, rajzolóasztalka és számítógépes munkahely, zongora és persze könyvek. Benedek (12), Blanka (10) és Viola (8) oroszul tanulnak épp, az időhatározókat gyakorolják, miközben az édesanyjuk, Kováts-Szőcs Anita kéri, hogy fordítsák le az olyan kifejezéseket, hogy „holnap reggel nyolckor” vagy „tegnap délután hatkor”, egy kicsit mást is lehet csinálni. Viola rajzol közben, Blanka pedig gyakran a nyakába teszi a lábát, mert néhány balettmozdulat nélkül nehezen bírja ki. A fordítás szépen megy mindenkinek, egy-két kifejezésnél kell csak segíteni. Angolul már a középszint közelében járnak, úgyhogy elkezdtek egy második nyelvet is tanulni. Aztán matekoznak egy keveset, mindenki a legnagyobbik gyerek, Benedek hatodik osztályos könyvéből dolgozik, ahol épp a százalékszámítás a feladat. Viola is ezzel bíbelődik, pedig elvileg neki még csak harmadikos példák járnának. De ha Beni tudja ezeket, akkor neki is tudnia kell!
A „nyelvórák”, amelyek körül belül húszpercesek, hasonlítanak leginkább egy kötött iskolai órához, csak az a baj, hogy gyakran az ihlet is épp ilyenkor érkezik. Beni és Viola is verseket ír, Beni a Dunakeszi könyvtár helyi amatőr írók és költők felolvasóestjén is rendszeresen részt vesz. Viola ragaszkodik hozzá, hogy elmondja nekünk legújabb alkotását, egy verses mesét, ami egy zombi házaspár kalandjairól szól, egész pontosan Zsombikáról és Marciáról. A hosszú költeményt összeragasztott lapokra jegyezte le a nagytesó Benedek, és aztán ezt illusztrálta Viola apró rajzocskákkal.
A nyelvóra húsz perce és a matekozás után mindenki a saját kedvtelése szerint „dolgozik” tovább, vagy inkább játszik. Viola xilofonon a saját szerzeményét adja elő, Beni a zongora mellé ül, és egy kisebb zongorafutamot játszik le, amely bármelyik koncertteremben megállná a helyét. Meg is állja, mert tavaly Bécsben a Mozart-házban is fellépett, ami nagy elismerésnek számít. Aztán megmutatja a legújabb zenei szerzeményét, aminek a megalkotásához egy számítógépes kottaszerkesztő programot használt. Az a vágya ugyanis, hogy egyszer majd zeneszerző lesz.
TANÁRNŐ, DE OTTHON
Az édesanyában, Kováts-Szőcs Anitában lassan érett meg az otthontanulás mellett az elhatározás. Az intézményes neveléstől legelőször akkor ment el a kedve, amikor megpróbálta a fiát beíratni az óvodába. Rengetegen álltak sorba, Beni a kezét szorongatta, sápadtan bújt hozzá, hogy ő nem szeretne ide járni… Akkor találtak egy Montessori óvodát, és ennek keresték iskolában is a folytatását. De nem volt folytatás, és Anita is úgy érezte, korábbi munkahelyén ugyan sok pénzt keresett, de a munkájának egyáltalán nem volt semmi értelme. Ha otthon marad, és a saját gyerekeit neveli, abban jobban megtalálja a helyét. Hiába a két diploma, ugyanis a magyar–német szakos tanári végzettsége mellé még a pénzügyi és számviteli főiskolát is elvégezte, mégsem megy vissza dolgozni, a tudását otthon kamatoztatja.
– Azok a szülők, akik ezt a tanulási formát választják, átvállalják a felelősséget a gyerekeik tudásáért az iskolától, de ez nemcsak teher, hanem óriási lehetőség is – vallja. – A legnagyobb problémát az jelenti számomra, amikor a gyerekeknek épp „óra” közben támad ihlete a versírásra vagy zeneszerzésre, mennyire engedhetem őket alkotni, és mennyire kell ragaszkodnom ahhoz, hogy most erre az időre tegyék ezt félre. Nehéz kérdés, mert azt tapasztaltuk, hogy a kötelező feladatok megölik a motivációt. Beni már hatévesen hatványozott és milliós számkörben számolt fejben, de amikor másodikban el kellett kezdenie feladatlapokat kitölteni, akkor elment a kedve a matematikától. Kezdetben ugyanis egy általános iskola magántanulója volt, ahol készülni kellett az év végi vizsgára. Miután ez történt, átírattuk egy olyan iskolába, amelynek van személyre szabott tanulási programja, de nincsenek év végén vizsgák, csak beszámolók. Ez sokkal nagyobb szabadságot ad számunkra, és megtartja a gyerek motivációját is. Így is két év kellett hozzá, hogy Beninek újra kedve legyen a számoláshoz.
Ami pluszban érdekli őket, annak utánaolvasnak, a helyi könyvtár kölcsönzési statisztikáját is vezetik, nyolcvan-száz könyvet olvasnak ki félévente! De mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy ósdi modell szerint élnek, elárulhatom, hogy programoznak is a gyerekeknek való Scratchrendszerben, ennek módjáról a Programozás gyerekeknek című könyvből tanultak, önmaguktól.
KÉT ÓRA FIX
Tisch Mártáéknál is négy gyerek van, egyelőre. Az ötödik épp akkorra fog megszületni, mire ez a cikk megjelenik. A család Nagymaroson él egy olyan sokszobás lakásban, ahol mindenki elfér. Náluk több a tanulásban a rendszer, naponta tíztől tizenkettőig kell a gyerekeknek a feladatokkal foglalkozni, és ők több tankönyvet és munkafüzetet is használnak. A gyerekek épp a nagy ebédlőasztal mellett dolgoznak, amikor megérkezünk. Egész pontosan csak a legnagyobb, a tízéves Rozi és a hatéves Vera. A nyolcéves Janka ugyanis nem kedveli a nyüzsgést, ő bevonul a szobájába, és ott tanul inkább a saját kis íróasztalánál. Vera még csak elsős, az írásfüzetét töltögeti, Rozi matekpéldákat old meg, egyedül, csak akkor kéri Márti, az édesanyja segítségét, ha valamit nem ért. Kisöccsük, Csabi közben egy motoron robog körbe-körbe az étkezőasztal körül, és egy angol dalocskát énekelget. Márti földimogyorót pucol, beszélgetünk.
Néha az édesapa, Tisch Dániel is megjelenik közöttünk, informatikus, egy amerikai cégnek dolgozik, úgyhogy az otthontanulás mellett az otthondolgozást is gyakorolják. Mártival közben meleg teát szürcsölgetünk, a gyerekek békésen dolgoznak, családias a hangulat.
Mártiék nem a helyi, hanem egy budapesti alapítványi iskolába íratták be a gyerekeiket magántanulónak, így vált számukra az otthontanulás lehetségessé.
– Nem vonzott minket semmi az iskola felé, korábban is csak olyan közösségeknek voltunk a tagjai, amelyekhez tartozni akartunk, aminek volt valami oka – magyarázza az édesanya. – Második osztályra mégis beírattuk Rozit az iskolába, mert maga vágyott arra, hogy bejárjon az órákra. Hamar kiderült azonban, hogy nem bírja jól, örökösen fáradt volt, gyakran betegeskedett, és az iskola mellett nem maradt se ideje, se ereje azokra a dolgokra, amelyekkel igazán szeretett foglalkozni. A második osztályt még az iskolában fejezte be, de a következő évben már az otthontanulást választotta, a kisebbek pedig eleve otthontanulók lettek.
– Az iskolában az órákon más gyerekek oldják meg a feladatokat, nem én – mondja Rozi, amikor megkérdezem a döntése okáról. – Itthon viszont én oldhatom meg, és ez sokkal hamarabb megy, mint odabent, sokkal több időm marad másra.
– Idehaza sokkal rövidebb idő alatt, sokkal hatékonyabban képesek tanulni a gyerekek – erősíti meg Márti. – Ami igazán fontos, és tényleg tudni kell, ahhoz nincs szükség túl sok időre, ez túl van dimenzionálva az iskolában. Illetve nagyon sok idő és erő megy el felesleges dolgokra. Nálunk tíztől tizenkettőig bőven befejezik a feladataikat, és utána még rengeteg idejük van arra, hogy azzal foglalkozzanak, ami igazán érdekli őket. Járnak akrobatikus tornára, sok szállal kapcsolódunk a helyi római katolikus gyülekezethez, ahol nagy közösségi élet zajlik, innen való a barátaink egy része is.
DÉLUTÁNI PROGRAMOK
A lányok lassan el is szivárognak a feladatok befejezése után az étkezőasztal mellől, de ami utána következik, az is nevezhető akár tanulásnak. Rozi ugyanis mesét olvas a kisebbeknek, bekuckóznak a nappaliba, és ott ülnek sorban, mint a verebek. Rozi ragaszkodik hozzá, hogy az édesanyjának is felolvasson valamit az olvasókönyvből, mert „már régen volt olvasás”, így meg kell hallgatnunk egy tankönyvi mesét is. Rozi olvasás után az édesapja dolgozószobájában köt ki, újabban együtt munkálkodnak ugyanis, ki-ki a maga feladatán, az édesapa egy informatikai fejlesztésen, Rozi pedig a Scratch-programmal alkot egy kisebb játékot-programot. Az édesapja segített neki a programozás alapjainak elsajátításában.
– Alapvetően Mártiból fakadt az otthontanulás – meséli az apa közben –, de azt én is látom, hogy az intézményes oktatásban megkérdőjelezhető a dolgok hatékonysága: keveset építenek a gyerekek belső motivációjára, és túl sok energia fordítódik olyasmire, ami aztán hosszú távon hasznosíthatatlan. – Olyan intézménybe íratnám legszívesebben a gyerekeimet, ahol lelkes, nagy tudású tanárok oktatják őket, akiktől inspirálódhatnak, és ebből a „kínálatból” szabadon választhatják meg, mit akarnak tanulni. Mivel azonban ilyen iskola jelenleg Magyarországon csak álom, marad az otthontanulás. Gondolkodunk viszont azon, hogy olyan intézményhez kapcsolódjunk, ahol nem kell feltétlenül vizsgázni, mert akkor elszakadhatnánk a központilag előírt tananyagtól, és tényleg szabadon mehetnének a gyerekek abba az irányba, ami őket érdekli.
AZ OTTHONTANULÁS TANULSÁGAI
Eggendorfer Noémi, az ELTE Neveléstudományi Intézetének mesterszakos hallgatója az otthontanulásból írta a szakdolgozatát, és ezt a témát kutatja.
– Sokan magántanulóként tartják nyilván azokat a gyerekeket, akik a hátrányos helyzetű kistérségekből kerülnek ki. Sokszor a nehezen kezelhető diákoktól az iskolák úgy szabadulnak meg, hogy megegyeznek a szülőkkel, és a gyerek magántanulóként folytatja tovább a tanulmányait. Ezekben a családokban azonban nem a tanulás a központi kérdés, a gyerekkel ezek után nem foglalkoznak, és végül elkallódnak. Az otthontanulók viszont jellemzően egy egész más szociokulturális térből jönnek. Pontos számot nem tudunk, becslések szerint 300–1000 között lehet a számuk. Amerikai kutatásokból kiderül, hogy milyen motivációk alapján választják a szülők ezt a tanulási formát. A leg gyakoribb ok a személyre szabott oktatás lehetősége, a magasabb tanulmányi színvonal elérése. A harmadik indok az elégedetlenség az oktatási rendszerrel, a negyedik pedig a magasabb erkölcsi színvonal. Rengeteg tévhit él a társadalomban az otthonoktatással kapcsolatban, az egyik legfontosabb, hogy otthon nem tudnak megfelelő képzést biztosítani a szülők a gyerekeik számára, a másik, hogy az így nevelkedő gyerekek szocializációja elmarad a többiekétől. Számos kutatás cáfolta ezeket a tévhiteket. A felmérésekben a standardizált tesztekből az derült ki, hogy az otthontanuló diákok magasabb tudásszinttel rendelkeznek, mint iskolában végzett társaik, és a szocializációjuk sem marad el. Magyarországon a magántanulók helyzetét a rendszer sem könnyíti meg, mert a körzeti iskola ugyan köteles magántanulóként felvenni a gyerekeket, de normatív támogatást nem kap utánuk, holott ezeket a gyerekeket vizsgáztatni kell, adminisztrációs feladatok is vannak velük. Sok intézményben ezért nem szívesen fogadják őket. Az otthontanuló családok kezdetben szervezetten haladnak a tanulásban, de aztán, ahogy az idő telik, rájönnek, hogy nem az segíti leginkább a gyerek fejlődését, ha minden munkafüzetet kitöltetnek velük, hanem ha egyéni igényeiket, képességeiket, érdeklődésüket minél inkább figyelembe veszik. Tanulságos, hogy a szülő bevonása a pedagógiai munkába szintén növeli az eredményességet, de csak akkor, ha tanár és szülő bizalommal és partnerként tekint egymásra. Az otthontanulásnak a szemlélete is egész más, mert nem biztos, hogy a teljesítmény a legfontosabb cél, sokszor nem az a szülők vágya, hogy a gyerekeik versenyeket nyerjenek, hanem az, hogy önmagukhoz képest fejlődjenek.
A cikk eredetileg a Nők Lapja 2018/6. lapszámában jelent meg.
Fotó: Pályi Zsófia
