Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

Sokkal több gyerek lóg ki a sorból, mint azt a szülők (és sokszor a nevelő pedagógusok) többsége gondolja, de még mindig tartja magát az elképzelés, hogy nemcsak formálni, de skatulyázni is kell a gyerekeket – egészen ovis koruktól. Egy aggódó anyuka kérte ki arról Vekerdy Tamás véleményét 2005-ben, hogy mit tegyen, hogy a fiát ne akarják az óvodában betörni, megzabolázni.

„Kisfiam, Bence négyéves lesz, most kiscsoportos óvodás, hamarosan kistestvére születik. Önálló, erős akaratú, számunkra csodálatos kis ember, akit nem akarunk »betörni« és azt sem szeretnénk, hogy ezt más megtegye.

Kis dolgokban önállóan dönthet.

Nagy dolgokban elfogadja a mi döntésünket, ha rögtön nem is, észérvekkel el lehet vele fogadtatni. Itthon rengeteget alkot, soha nem unatkozik. Férjemmel csodálatos dolgokat építenek fakockákból, és most egy idő óta már épít önállóan is. Nekünk nagyon tetszik az a színkavalkád, amellyel fest-rajzol-színez-gyurmázik.

Nem biztos, hogy fejlesztésre, csak sok változatos játékra, mozgásra van szüksége a kicsinek (Kép: Getty Images)

Szinte soha nem használja a »valóságos« színeket. Neki egy tyúk öt-hatféle színből áll össze, a fenyőfában pedig van kétféle kék, több zöld, barna és fekete is. Így szép. A ceruzát nem fogja »szabályosan« – de mi soha nem is mondtuk neki, hogy hogyan kellene. Rengeteget mesélünk, sokat énekelek vele. Az éneklésre, a zenére szépen mozog, táncol. Csak az óvoda ne volna!

Pedig az óvó néni jóindulatú, de valahogy egészen másképp gondolkozik.

A festésnél »nem szabad kimenni a vonalon túlra, mert akkor az óvó néni csúnyán néz. Az óvó néni megmondta, hogy ha így fogom a ceruzát, nem mehetek nagycsoportba és majd iskolába se.« Gyurmából csak egyszínűt kapnak a gyerekek. »Az nem színezésre való.« Színezni csak élethű színekkel tanácsos. Ha túl színes a tyúk, a fa, az óvó néni máris szól: »Te ilyennek látod?«

Bence egy idő óta nem vesz a kezébe ceruzát az óvodában, egyre jobban kivonja magát mindenből, csak üldögél. Vagy rohangál, ha az óvó néni foglalkozást tart és magyaráz. Itthon kétségbeesve próbálkozott a szabályos ceruzafogással. Elkedvetlenedik, ha nem megy neki, én mondtam, hogy hagyja a csudába. Ha rajzol valamit mostanában, szorongva kérdezi, hogy nekem szép-e. Nem győzöm rávezetni, hogy neki kell, hogy szép legyen, és akkor nekem is szép. Mindez szülői elfogultság? Az óvodában már tényleg »el lehet várni ennyit a gyerektől«? Kiscsoportban is? Valamit itthon elrontottunk? Túlzottan élvezzük a gyerekünket, túl engedékenyek vagyunk?”

Vekerdy Tamás a gyerekek ilyen nevelését elítéli

Azt gondolom, hogy sem a kiscsoportban, sem a középsőben, sem a nagyban nem szabad elvárni az óvodás gyerektől, hogy „szabályosan” fogja a ceruzát. Ha így fogja, fogása görcsös lesz, és elmegy a kedve a firkálástól, rajzolástól, „írástól”. (Még az iskolába lépő gyerekeknek is csak nem egészen nyolc százaléka tudja görcsös tartás nélkül „szabályosan” fogni a ceruzát! A gyerekek keze erre a fogásra csak valamikor hat- és nyolcéves koruk között érik meg, nagy egyéni különbségekkel. A lányoké általában előbb, mint a fiúké.)

 Vekerdy Tamás: Az óvodának nem kell az iskolára készítenie

Vonal – kontúr – pedig egyáltalán nem kellene, hogy legyen a színező óvodás rajzán, festményén. A legjobb az volna, ha kontúrtalan színfoltok adnák ki a formákat! A változatos színek szabad használata a gyerek érzelmi biztonságban kifejlődő érzelmi gazdagságát jelzi. Ami pedig a „valósághű” színeket illeti: nemzetközi vizsgálatokból tudjuk, hogy a kisgyerek számára (ahogy egyes nagy festők számára is) a piros ló vagy a zöld ló lovabb ló, mint a „természetes” színű szürke, vagy pej, vagy almásderes… A fákról nem is beszélve!

Egyszer hallgattam, amint egy felnőtt fát rajzolni tanította a gyerekeket: „Barna bot, zöld labda!” – mondta, és a táblára egy barna vonalat húzott, amelyre egy zöld kontúrt kerekített. Az ilyen sablonok rongálják legjobban a gyermeki fantáziát és alkotókészséget. (Ehhez már csak azt kell hozzátennünk, hogy természetesen ilyen barna törzsű fák nincsenek a valóságban! A fák törzse szürkés-zöldes-pirosas feketés-barnás stb., de soha nem az a bizonyos világosbarna.)

Még szerencse, hogy Bence otthon még nem hagyta abba a festést, színezést, rajzolást.

Nem hiszem, hogy szülői elfogultság lenne abban, amit leír – azt viszont biztosan tudom, hogy az óvodában nem efféléket kell elvárni a gyerekektől. (Az is meglep, hogy az óvó néni „foglalkozást tart”, és magyaráz. Szerintem erre nagycsoportban sincs szükség – nagyon sok óvoda működik nagyon jól, ahol ilyesmire nagycsoportban sem kerül sor – de kiscsoportban egyenesen tilos. Tudnunk kell, hogy a szabadjáték és a hozzá kapcsolódó mese, ének és utánozható tevékenység az, ami az óvodást valóban fejleszti.) Úgy gondolom, hogy otthon nem rontottak el semmit, nem túl engedékenyek.

A Nők Lapja 2005/19-es lapszámában Vekerdy Tamás arról ír, hogy hagyni kell, hogy az ovis gyerekek próbálgassák magukat (Fotó: Nők Lapja archívum)

„Túlzottan” élvezni pedig nem lehet a gyerekünket. Ha gyerekünk tevékenységét, létét, személyiségét „élvezzük”, az azt jelenti, hogy örülünk neki, tetszik nekünk, örülünk, hogy van – és éppen ez adja meg azt a varázslatos érzelmi biztonságot, amelyből a gyerek alkotókedve és értelmi fejlődése is veszi az erejét. Ha Bence szorongva megkérdezi, hogy amit rajzolt magának, az szép-e, akkor én a maga helyében mindenképp rávágnám (ha úgy látom, és úgy érzem), hogy igen, persze, szép, nekem nagyon tetszik.

Még jobban megerősíteném Bencét az óvodai „üldöztetéssel”, az óvodai félreértésekkel szemben.

Eltöprengek. Mit tanácsolhatnék még? Szívem szerint azt mondanám: Bencét másik óvodába, másik óvó nénihez kellene vinni. De persze nem tudom, van-e erre lehetőség, van-e másik óvó néni (másik csoport), másik óvoda a közelben. Ha nincs: kistestvére megszületése után ritkítanám – és rövidíteném – Bence óvodában töltött napjait.

Kapcsolódó: Ez az íráshiba a kreativitás jele is lehet a gyerekeknél

Forrás: Nők Lapja 2005/19.
Kiemelt kép: Getty Images