Szemes Piroska emlékezetes írása a Nők Lapja archívumából.

Mindenki a botrányról beszél. Szegény Morzsa úgy megnyúlt, hogy kis híján, most igazán olyan hosszú, mint egy bernáthegyi. Sompolyogi a botrány óta elő sem mer bújni. Böbe baba bánatában csak eszik, eszik… És Cica Mica most már bánja, hogy nem ment el dorombolni a napközibe…

A levelek egyre jönnek, tele aggodalommal, jó tanáccsal, hogy-mint lőhetne az esetet helyrehozni. Bálint Ágnes pedig, a televízió mesesorozatának szerzője, nem győzi megválaszolni, mert közben írja már az újabb folytatásokat — azt hiszem, nemcsak a gyerekek, hanem sok-sok játékoskedvű felnőtt örömére is. Csehszlovákiából, Romániából, Jugoszláviából is küldenek postát — bizonyítékául annak, hogy milyen nagy szükség van modern szellemű mesére, amely megmozgatja 0 gyermek fantáziáját, de nem rugaszkodik el egy követhetetlen tündérvilágba, fejleszti a kicsik szépérzékét és erkölcsi tudatát.

Cica Micártak nem volt báliruhája, s azt kérdezte a gyerekektől, hogyan lehetne pénzt szerezni? íme a válaszok: “Pénzt csak munkával lehet szerezni. Menj havat lapátolni, tavasszal pedig falura, a tszbe” — javasolta Bajkai Julika első osztályos. Vidovszky Kati tömören ennyit írt: “APUKÁM DOLGOZIK” — a papíron egy rajzolt autó, szétszórt szerszámok, amelyből kiderül, hogy a papa szerelő. Hörömpő Erzsike ezt írta: “… apukám a bányában dolgozik és anyukámnak adja a pénzt, úgy van nekünk pénzünk…” A kis Rónaki Judit játékbabája ruháit küldte el. Bár a gyerekek tudják, hogy játék az egész, a szereplők bábok, mégis úgy beszélnek hozzájuk, mint élő személyekhez. “Ne higgy a rókának, én biztosan tudom, hogy lopott ruhát ad majd neked” — írta egy kislány. Az egyik fejezetben eltűnt a kolbászkérítés. A kamera nem mutatta meg, hogyan, egy kisfiú mégis így válaszolt: “Saját két szememmel láttam, hogy Sompolyogi ette meg.”

A Mi újság a Futrinka utcában? című mesesorozat kollektív játék, kitűnő nevelőeszköz. Jellemző, hogy egyik mama ezzel a kéréssel fordult Cica Micához: “Légy szíves, mondd be a legközelebbi adásban, hogy az óvoda nagyon jó, mert ti is jártatok oda. A kedvetekért Zsoltikám biztosan hajlandó lenne elmenni és ezzel nekem nagy örömet okozna.”

A játéksorozat ötletét a véletlen adta. Volt két évvel ezelőtt egy Nagyapó figurája a TV-nek. Egyszer nyáron elküldték nyaralni, s amikor visszatért, bőröndjében egy rongybabát hozott. Szőllősi Irén, a bábszínház művésznője kezébe vette és rekedt, nyafka hangon azt mondta: »Jaj de aranyos kis baba vagyok …« És megszületett Böbe baba, a kedves, sokat evő, rendetlen kislány, aztán Cica Mica, a rendszerető, tiszta, lusta hős. A mese már nem a véletlen műve volt, hanem Bálint Ágnes tehetsége és fantáziája szülte. A két főhős, Szőllősi Irén és Major Ida hangja, játéka mellett mindig illúziókeltő, a díszletek és a kellékek azonban néha szegényesek, s ha a gyerekek ezt nem is veszik észre, a felnőtt néző arra gondol: a kitűnő mesesorozat sokkal szebb kiállítást érdemelne.

szemes

Nők Lapja 1963/10. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Major Ida Böbe baba és Kaszás László Sün Sámuel bábjával 1962-ben (MTV, Mi újság a Futrinka utcában? Fortepan / Rádió és Televízió Újság)