Kérdés: Negyvennégy évig tanítottam. A faluban, ahol élek, azt mondják, nem is rosszul. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a falu háromnegyede a tanítványom volt. Máig szeretem őket, úgy érzem, ők is. Felsorolhatnám azt a jó tucat, országos hírű embert, aki a mi falunkból, az én osztatlan iskolámból került ki. Most három hónapja a lányoméknál élek, hogy segítsek a gyerekek körül. Itt is jól érzem magam, és úgy érzem, kölcsönösen élvezzük egymást az unokáimmal. Csak az iskola! Nem hiszem, hogy annyira megöregedtem volna, hogy ne tudnám felfogni, mi történik a mai iskolákban a mai gyerekekkel. Itt most csak egy apróságot szeretnék bemutatni a legkisebbik, elsős unokám példáján. Misi jól tanul, nyugodt, tempós gyerek. December elején szólt a tanító néni a lányomnak, hogy most ugyan Misi elég gyorsan olvas, ő az egyik legjobb az osztályban, de túl nyugodtan csinálja, és ezért aggódik, hogy fog-e tudni év végére egy perc alatt nyolcvan-száz ,,egységet” olvasni. (A lányom nem tudta megjegyezni, hogy milyen egységről, szóról vagy szótagról van-e szó.) Nem akartam hinni a fülemnek. De aztán januárban visszamenőleg is elhittem. Misiék ugyanis tollbamondást írtak – most már minden betűt írniuk és olvasniuk kell -, és a tollbamondásban ilyen szavak szerepeltek: queen, yard, whisky, quartette. (Csak zárójelben: magyarul a quartette kvartett. Viszont az olvasókönyv – melynek alapján a tollbamondást írták – mindenképpen rosszul, quartettnek írja, e nélkül.) Aki egy betűnyi hibát vét, az egy fekete pontot kap. Van olyan gyerek, aki fekete pontonként egy pofont kap otthon. Volt aztán még abban a tollbamondásban dzseki és dzsip – mi régen a lándzsán gyakoroltuk a dzs-t -, expedíció és egyéb. Aki j-vel írta a yardot vagy netán i-vel az Ybl nevet, mind fekete pontot kapott, elsőben, januárban. Ugyanakkor az igazgató, aki a lányomék ismerőse, azt meséli, hogy a gyerekeknek csak másodikra kell tudniuk írni és olvasni. De szép lenne! Mindenütt azt hallom azonban, hogy már elsőben, félévkor kell. És van, ahol azzal büszkélkednek, hogy már novemberre tudnak! Mi ennek az értelme? Fog az a gyerek valaha is élvezettel olvasni, akit így tanítottak, nem hagyva időt a gyakorlásra, az érlelődésre?
Válasz: A kérdés önmagáért beszél. A kérdező pontosan és jól tud valamit, amiről a mai iskola megfeledkezett. Megfeledkezett arról, hogy az elhúzott idejű, hosszas gyakorlás alapozhatja csak meg a biztonságos olvasást, írást, elemi számolást – az úgynevezett kulturális alapkészségeket, melyekre minden későbbi tanulásnak épülnie kell. És megfeledkezett a mai iskola a gyerekről és életkoronként változó szükségleteiről, a befogadás módjairól. Mintha csakis és egyedül a fetisizált tananyag lebegne a szem előtt. A fenti töprengés itt nem idézett részéből azt is megtudhatjuk, hogy például a dzsinnről senki nem mesélt a gyerekeknek, így nagy részük ezt a keleti szellemnevet egyszerűen csinn-nek értette, és fogalmuk sincs, hogy mit jelent. De így van ez a többi szó jelentős részével is, „mert ez nem meseóra, hanem az írás- és olvasástanulás”.
Az ember csak ámul (és kétségbeesik). Ha már eltűnt a régi, gyerekközeiben tanítók ösztönös tudása arról, hogy milyen is a gyerek, és hogyan lehet vele hatékonyan szóba állni, akkor miért nem lépett a helyébe mindaz a tudatos ismeret, amellyel a különböző tudományok a gyerek lényét, természetét, fejleszthetőségét illetően az elmúlt évtizedekben megajándékoztak minket. De mintha ma ott tartanánk, hogy ösztönös tudás már nincs, tudatos ismeret pedig még nincs nagyon sok iskolában a gyerekekről és a fejlődés valódi szükségleteiről.
Több mint húsz éve rendelkezés mondta ki a magyar oktatásügyben, hogy az első két osztályt egységnek kell tekinteni, és az óvodához kell közelíteni. És hogy az első osztályban nincs osztályzás. Úgy látszik, hiába. Határidőket szabnak iskolák és tanítók – januárt, esetleg novembert, olyat is hallottam már, hogy októbert. A kisgyerek idegrendszere nagyon plasztikus, sok mindenre be lehet gyorsan idomítani. De ez egy egész cselekvéssor kezdetét rontja meg és tenyészti – mint az elmúlt évek tapasztalata mutatja – az írás- és olvasászavart. Ahelyett, hogy az iskolát közelítenék a valódi játék- és mozgáslehetőséget biztosító, sokat mesélő, szeretetteljes óvodához, új és új birkózások indulnak, hogy az óvoda váljon iskolásabbá (megrontva ezzel a gyerek valódi fejlesztésének lehetőségeit). Ami pedig az osztályzást illeti: van helyette fekete pont, piros pont, zöld pont, boszorkány, róka, törpe, maci, és az aggódó szülőkkel már év elején közli a tanító néni, hogy melyik hányast „jelent”.
Együttes erőfeszítéseket kellene tennünk, tanítóknak, szülőknek és szakembereknek, hogy változtassunk ezen az áldatlan helyzeten.
Nők Lapja 1997/16. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
