Ruttkai Éva és Domján Edit – A XX. század magyar női bálványai

Vig György emlékezetes írása a Nők Lapja archívumából.

Régi dolgokra, időkre, emberekre emlékezünk ezeken a hasábokon, mert szívesen gondolunk vissza rájuk, és talán hiányoznak nekünk. Most ismét olyan asszonyokról esik szó, akik példaképpé váltak anélkül, hogy meztelenül szerepeltek volna férfimagazinokban, akik százezrek ideáljai lettek, mielőtt egyáltalán hallottak volna olyasmiről, hogy fitneszedző vagy plasztikai sebész.

A valódi szépség, az ellenállhatatlan, lenyűgöző és időtálló, csak nagyon távoli kapcsolatban áll az ipari módszerekkel készülő, és a női testet csomagolóanyaggá alázó esztétikai elvárásokkal. Nosztalgia? Talán, de szerencsére, ha jól körülnézünk, rájövünk, utódainknak is lesz kiről nosztalgiázniuk.

Bizony, kedves gyerekek! Akár hiszitek, akár nem, volt idő, amikor a műsorvezetők műsort vezettek, a színészek játszottak, énekeltek, és kiváló tréfának tűnt, amikor egy-egy szilveszteri tévékabaré alkalmával felcserélték a szerepeket – kezdhetném akár így is az esti mesét csemetéimnek, akik egyidősek a kereskedelmi televíziókkal. De nem mesélek nekik ilyesmiről, hiszen ők nem ismerik a régi sztárokat, én meg képtelen vagyok elképzelni Ruttkai Évát, amint játékos fejtörőt vezet, miközben vérre menő nézettségi versenyt folytat Dómján Edittel, aki egy másik, nem közszolgálati csatornán szolgáltatja a hajnali képernyőadagot a fogkefével a szájában tiszta alsónemű után kutató, kávészagú, ideges reggeli publikumnak. A fent említett két színésznő ugyanis igazi nő és megfellebbezhetetlen tehetségű művész volt.

Ruttkai Éva

1927. december 31-én született Budapesten, és 1986. szeptember 27-én halt meg, ugyanitt. A két dátum között átélt ötvenkilenc évből ötvenötöt a színészet határozott meg. Már ötéves korában játszott Lakner Artúr gyerekszínházában, tizenhét évesen beugrott Tolnay Klári helyett Molnár Ferenc a Hattyú című darabjának főszerepébe, amikor is végképp eldőlt, hogy királynő született. Szép volt? Hát persze, gyönyörű. Nő, minden ízében, titokzatos, érthető és kiismerhetetlen, bölcs és gyermekien egyszerű, tragikus és ellenállhatatlanul vidám. Elbűvölő, szertelen, zseniális és hétköznapi.

Imádta a kalapokat, elegáns nagyasszony volt, akinek a szerelemben is csak a legizzóbb volt elég. Ahhoz, hogy valakiből idol váljon, szükség van a titokra is, amelyet rejtélyek öveznek. Ilyen volt Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán szerelme. Legendák, pletykák kísérték kapcsolatukat, hiszen mindketten uralkodók voltak. Színészkirálynő és színészkirály. Egyikük sem él már. és mindketten halhatatlanok.

Mitől lesz valaki bálvány? Kell, hogy szép legyen, de csupán az, hogy kívánatos a teste, nyilvánvalóan nem elég. Szükség van arra is, hogy ismerjék, mégpedig sokan. Ruttkai Évának megadatott, hogy közel ötven filmben játsszon, akkor, amikor a mozi jelentette a hírnév csúcsát. Amikor pedig a televízió tömegízlést formáló hengere nekilódult, a haláláig gyönyörű asszonyt a képernyőről sem lehetett nélkülözni. De mindez nem elég. Egy igazi nő, az a nő, akit mindenki keres valahol – a férfiak a nőkben, a nők önmagukban. Ehhez Ruttkai Évának kellett születni.

Domján Edit

„A mai napig úgy él bennem, mint aki diadalmaskodni tudott a szürkeségen, a hétköznapiság, a realitás, az élet értelmetlen, méltatlan, megalázó volta, az elmúlás felett. Ösztönemberként ezerszer bölcsebb, mint megannyi bölcselő’, tudálékos nagyokos.” – írta Domján Editről egykori tanára, Bessenyei Ferenc.

A szívmelengető szavak egy halott emlékét idézték. Dómján Edit egy nappal élte túl negyvenedik születésnapját. Az ünnepelt és szépsége teljében lévő asszony 1972. december 26-án vetett véget földi pályafutásának. A magyar színészet misztikus asszonya haláláról legalább annyi pletyka, szóbeszéd kelt lábra, mint életéről. Legendás szerelme Szécsi Pállal, a szintén fiatalon és önként eltávozott énekessel, és saját tragikus végzete soha fel nem lebbenő, titokzatos homályba burkolja életét.

Miért vált ez különös mosolyú, majdhogynem szabálytalan arcú nő a huszadik század végének meghatározó hazai nőalakjává? Talán azért, mert bármelyik régi filmét látjuk, a kopott fekete-fehér filmkockákon is átragyog az igazi nő. Ha vidám volt, pár percen belül vele nevetett mindenki körülötte, ha pedig szomorú, a szikrázó napsütést is mélabúsnak látta az, aki a szemébe nézett. Ő sem különbözik tőlünk sokban, pont olyan, amilyennek látni szeretnénk magunkat. Titokzatos, szép, esendőségében is irigylésre méltó, sikeres és örök elégedetlen, egyszerre boldog és végtelenül boldogtalan. Azt írták róla, annyira szerette az életet, hogy inkább meghalt, mintsem kevesebbet kapjon belőle, mint amiről úgy érezte, hogy jár neki. Egyszerre logikus és értelmetlen. Igazi nő. 

Vig György

 Nők Lapja 2002/23. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Nők Lapja archívum