Kérdés: „A fiam hatodikos. Másfél évvel ezelőtt úgy volt, hogy elválunk, a férjem el is költözött, ez akkor nagyon megviselte a gyereket. De néhány hónap múlva az apja visszatért és azóta is együtt élünk. Több mint egy éve meghalt a nagyanyja, akit nagyon szeretett. Elsőtől kezdve jó tanuló volt, tavaly tavasztól, az ötödik osztály második félévétől kezdett hármasokat és néha „nem készülés” miatt egyeseket hazahozni az iskolából. A hatodik ötösökkel kezdődött, de aztán megint jött a letörés, most már októberben. A félévi bizonyítványában két kettese volt és mostanában már négyese, ötöse alig van, inkább csak kettes és hármas, néha egyes. Az osztályfőnöknője, akit nagyon szeret, már novemberben szólt, hogy el kellene mennünk pszichológushoz. A férjem ellenzi. Szerinte nem ér semmit sem. Én meg attól féltem a gyereket, hogy megviseli, hogy elmélyíti rossz állapotát, valamiféle maradandó betegségtudatot alakít ki benne. Időnként úgyis azt mondja: „Anya, én hülye vagyok!” Mikor ősszel arról beszéltünk, hogy talán egy pszichológust kellene megkérdeznünk, akkor is ezt mondta: „Látod! Mondtam, hogy hülye vagyok!” Januárban idős barátnőm vendégeskedett nálunk, aki Angliában él. Azt mondja, hogy náluk hasonló esetben már ötödik óta járna pszichológushoz a gyerek és mára már sokkal jobban lenne. Mit csináljak? Vigyem, vagy ne vigyem? Árt vagy használ?”
Válasz: Gyakori – és érthető – szülői aggodalom, hogy lelki ügyekben, ha a gyereket segítségre szorulónak találjuk, azzal tulajdonképpen betegnek minősítjük, és meg is betegítjük. Gyakran hivatkoznak arra is a szülők, hogy a gyerek érzékeny, megviseli minden új helyzet, vizsgálat, faggatódzás. Megrendíti önbizalmát. Valójában ilyesmit úgyszólván soha nem tapasztal a rendelőben az ember, az egész csak távolról tűnik kínosnak, vagy félelmetesnek. A hirtelen teljesítményromlás azok közé a tünetek közé tartozik, amelyeknek láttán a szakemberek és a kicsit is járatosabb laikusok jogosan gondolnak egy tájékozódó vizsgálat szükségességére, arra, hogy a gyereken segíteni kell. Ugyanakkor tudnunk kell azt is, nagyon gyakori, hogy a hatodik osztály tájékán – és nem az ötödik kezdetekor, ahogy ezt várnánk – a jó tanulók viszonylagos teljesítményromlása következik be. Ennek persze – mint a tüneteknek általában – összetett oka van. Összefügg a tananyaggal is és a kamaszkorhoz közeledő gyerek lelkiállapotával is. Ebben az esetben – különköltözés, melyet bizonyára már feszült időszakok előztek meg, haláleset valószínű, hogy a gyerekben tényleg olyan feldolgozatlan feszültségek élnek, melyek jelentősen rontják teljesítményét.
Magyarországon sajnos még ma is gyakori az a tévhit, hogy „a hülyék járnak pszichológushoz”. (Az evangéliumokban olvashatjuk az intést: ne nevezzük embertársainkat még bolondnak sem, mert ezzel méltóvá válunk a gyehenna tüzére…) Vannak persze, akik úgy vélekednek, elsősorban az apák, hogy a pszichológusok is hülyék. Lehetséges. Az azonban biztos, hogy a gyerekek, mondjuk így, önmagukon sokat tudnak segíteni, ha módjuk van arra, hogy hetenként néhány órát eltöltsenek egy idegen felnőttel, aki csak rájuk figyel. (Angliában ez heti öt alkalom is lehet, de legkevesebb három, Magyarországon azonban sajnos csak egy. De a gyerekek olyan zseniálisak, hogy még heti egy alkalommal is tudnak magukon segíteni a pszichológus igénybevételével.)
Gandhi azt mondja valahol, hogy az idő és a természet a legnagyobb gyógyító, és az, ha nem félünk az önmagunkon végzett munkától és az önismerettől. Csak végső esetben forduljunk orvoshoz – tanácsolja. De ha egyszer körülményeink úgy alakultak, hogy rá kell szánnunk magunkat, akkor válasszuk ki, akiben megbízunk és kövessük mindenben tanácsait, útmutatását, minden fenntartás nélkül.
Egyetértek Gandhival és egyetértek az anyai vonakodással. Ez esetben azonban kikérném a szakember tanácsát. Biztos vagyok benne, hogy a találkozás nem kelt betegségtudatot a gyerekben, nem mélyíti el, hanem enyhíti – esetleg viszonylag hamar — feszült állapotát.
Persze azt is tudnunk kell: a sikeres kezelés kezdetben esetleg a családnak lehet kellemetlen: a gyerek kifelé fordítja agresszióját, szemtelen és izgatott lesz, miközben teljesítménye javulni kezd.
Nők Lapja 1996/15. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Kereki Sándor
