„Miért bántják a lányomat az óvodában?” – Vekerdy Tamás válasza 1996-ból

Vekerdy Tamás örök érvényű tanácsai a Nők Lapja archívumából.

KÉRDÉS: „Kislányom az ősszel óvodába ment. Nagy várakozással, örömmel, büszkén kezdte az óvodát. Ebben annak is része volt, hogy én az eljövendő óvodáról csupa szépet és jót meséltem neki. Lehet, hogy becsaptam? A lányom vegyes csoportba került, ahol a huszonnyolc gyerek közül huszonnégy középsős volt és hárman voltak kiscsoportos korúak. A nagyobb fiúk rendszeresen bántalmazzák. Semmi előnyét nem látta annak, hogy nagyobbakkal van, csak hátrányát. Nem ütött vissza, csak sírt, s nem értette, hogy mindez miért történik vele, mikor ő szeret óvodába járni, és ő nem bántana senkit. Hamarosan annyira félt már a gyerekektől, hogy gyomorgörcsei voltak, ha indulni kellett és könyörgött, hogy ne vigyem az óvodába. Be kellett lássam, hogy ez a környezet számára maga a pokol. Hogyan alakulhat ez ki? Hogyhogy az óvónők ennek nem tudják elejét venni? Törvényszerűen így van ez a vegyes életkorú csoportokban, hogy a nagyok rettegésben tartják a kicsiket? Kivettem a lányomat ebből az óvodából és egy másikba vittem. De itt is akad egy-két verekedős fiú. Új foglalkozási forma van most elterjedőben az óvodákban: a kezdeményezés. Ez azt jelenti, hogy az óvónő megkérdezi, hogy ki szeretne részt venni ebben vagy abban a játékban és a jelentkezőket maga köré gyűjti. A többi pedig őrjöng. Neki azért volna szüksége az óvodára, hogy megtanuljon a gyerekekkel kapcsolatba lépni, velük játszani, barátkozni. De úgy látom, hogy az óvoda nem tudja ellátni ezt a feladatot. ”

VÁLASZ: Becsapta-e a gyerekét, amikor az eljövendő óvodáról „csupa szépet és jót” mesélt neki? Egy kicsit igen.

Azt hiszem, hogy a világról semmiképpen nem mondhatjuk a gyereknek, hogy csak szép és jó — hiszen a mesék is reálisan szólnak a világban jelen lévő nagy erejű rosszról, amelyikkel éppen a legkisebb gyereknek kell megküzdenie. És az óvoda már „a világ”.

Az igazi, jól működő, vegyes életkorú csoportokban az életkorok nagyjából arányosan oszlanak meg, a kis-, a középső- és a nagycsoportos életkornak egyharmadnyi részt alkotnak. Nem szerencsés, ha huszonnyolc gyerek közül huszonnégy középsős, három kiscsoportos és egy nagycsoportos. A jól szervezett vegyes életkorú csoportokban nem törvényszerű, hogy a nagyok rettegésben tartsák a kicsiket.

Igaza van abban, hogy az óvónőknek ügyelniük kellene arra, hogy ne legyen verekedés a csoportban. Másrészt vannak gyerekek, akik éppen finomságukkal, gondozottságukkal, esetleg túl korai tudásukkal vonják magukra más, mindezt megérző és irigylő, érzelmiekben kielégítetlen gyerekek agresszióját. Lehet, hogy kislánya ezek közé tartozik, de az is valószínűnek látszik, hogy három és fél éves korára túlzottan felnőttes, akár mert környezete formálta ilyenné, akár mert valamilyen okból ilyen természetű. Ez számára mindenképpen nehéz helyzetet teremt, és provokálhatja a többi gyereket.

Ami pedig a kezdeményezést illeti: jó, hogy az óvónők kezdeményeznek, ahelyett, hogy kötelező foglalkozást vezetnének le. Nem jó persze, ha a többi gyerek ezalatt őrjöng. És ez nem is szükségszerű. A szabad játékra viszont a gyerekeknek nagyon nagy szükségük van.

Úgy gondolom, gondjairól mindenekelőtt a magának legrokonszenvesebb óvónővel kellene beszélnie. Nem szemrehányó módon, véleményét kérve, amikor erre előre megbeszélve van egy kis ideje. Ha pedig kislánya helyzete nem javul és szorongása tartósnak bizonyul vagy fokozódik, akkor mielőtt ebből az óvodából is kivenné, előbb szakemberhez – pszichológushoz – kellene fordulnia, kikérve az ő tanácsát is.

Nők Lapja 1996/13. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images