Kossuth Lajos

Érzelemtől telítve viselem Kossuth Lajos nevét. De amikor az iskolában folyton azt hallottam, hogy ilyent egy Kossuth nem csinál, az aki Kossuth nevét viseli, ilyet nem tehet, nem rajongtam túlságosan a nevemért.

Ha valakinek bemutatkozom, mosolyog, csodálkozik. Tényleg? Leszármazott? Rokon? Mindenkit pár perces beszélgetésre késztet a nevem. Bár csak oldalági rokonságban vagyok Kossuth Lajossal, semmiféle Görgey-vitába nem vagyok hajlandó beszállni.

Két iker fiam van, az egyik Lajos, a másik Ferenc. Nekik sem könnyű. Az unokám nem Lajos, ő Gergely lett. Azt mondta a fiam: ha már Kossuth az a szegény gyerek, legalább Lajos ne legyen!

Gyerekkorban nehezebb viselni ezt a nevet. De felnőttként sem könnyű. Hivatalos helyen amikor kérdezik, hogy hívnak, és felelem, hogy Kossuth Lajos, gyakran rámripakodnak: — Nem a címét kérdeztem! Vagy: Neve? — Kossuth Lajos. — Hányas szám? Nem tudom mi lenne, ha a Kossuth téren laknék, vagy a Kossuth Lajos utcában.

Egyébként hivatásos katona vagyok. Vegyészhadmérnök.

Kötelez a név. De úgy tűnik, csak engem. Elmesélek egy történetet. A Római-part közelében van egy kis víkendházunk, oda igyekeztünk autóval. Látom ám, hogy a rendőr a kis tárcsájával nagyon integet. Magyarul: lemeszel. Rögtön megállók, ő meg kezdi mondani, hogy a megengedettnél gyorsabban hajtottam, ezért fizetnem kell. Kérte az igazolványomat. Nézi, nézi, majd megszólalt: A jogosítványt is! Beszélgettünk, vitatkoztunk, summa summárum, addig el nem engedett, ameddig a büntetést ki nem fizettem.

Én, Kossuth Lajos.

Tell Vilmos

Állatorvos vagyok és nincs bennem a legcsekélyebb harciasság sem. Igaz, hogy hivatásos katona voltam négy évig, de akkor is mint állatorvos dolgoztam. Aztán amikor csökkentették a hadsereg hivatalos lóállományát, levettem az egyenruhát. Almalövöldözési ambícióim sem voltak eddig, pedig két fiam is van. Az egyetemen együtt tanultam Geszler nevű kollégámmal, és képzelje, még vele is összefértem. Igaz, nem Hermann volt a keresztneve.

Mi hát a hasonló köztem és Tell Vilmos között?

Az igazinak a neve a kártyára került, az enyémet meg majdnem bevették a katolikus liturgiába. A pápai Bencés Gimnáziumba jártam. Érettségi banketton azt mondta az egyik tanárom: „én a litániába foglalom a nevedet. Azt imádkozom mostantól: az olyan számtanistáktól, mint a Teli Vilmos, ments meg Uram minket!..

Egyszer Pesten, még diák koromban beadtam egy tekercs filmet előhívatni. Kérdezik a nevemet. Mondom: Teli Vilmos! — azt mondják: jó vicc! Csak el ne felejtse! A múltkor is Fehér néven kereste valaki a filmjeit, pedig Fekete néven adta be.

Különben két fiam van, de egyik sem Walter. A nagyobbik Vilmos, a kisebbik Imre. Amikor a nagyobbikat doktorrá avatták és a nevén szólították, halk kuncogás szaladt át a termen. Akkor határozta el, ha gyereke lesz, nem adja neki a Vilmos nevet. Be is tartotta a szavát.

Az egyik unokám Dóra, a másik Zsófia.

Egyik sem lett Teli Vilma…

Ferencz József

Amikor születtem, 73 évvel és 6 hónappal ezelőtt, apám katona volt, s közvetlenül Fcrcncz József keze alatt szolgált. Én megszülettem, a vezetéknév ugye adva volt, Ferencz, hát miért is ne legyek a császár után József? … Nevetnek az emberek, ha meghallják a nevemet és azt mondják: Ferencz József? De nem az igazi? — Hát hogyne volnék én igazi?! — mondom. Sokan meg azt kérdezik: De nem az I. Ferencz József? — Dehogynem! — mondom. — A Váci út 50-ben én vagyok az első Ferencz József. Nincs ott több és nem is volt soha.

Viccnek fogom föl a nevemet, könnyedén, mint mindent az életben. Fényképész voltam, a műtermem ugyan most a feleségem nevén van, de még én is dolgozom. Nemrég igazolványképet készítettem valakiről és mondtam neki: ha beviszi a rendőrségre, meg ne mondja, hogy ezt még a Ferencz József csinálta, mert azt hiszik, régi a kép.

Festek is. A fényképeket gyönyörűen kiszínezem. Bizony nagy dolog, ha valaki elmondhatja: ezt a portrét a Ferencz József festette rólam!

Liszt Ferenc

Nagyon kényelmetlen ezzel a névvel élni. Sokszor voltam már azon a ponton, hogy keresztnevet cserélek.

Hogy én miért is nem születtem lánynak … Akkor Zsuzsanna lennék. A szüleim nem is akarták a Ferencet, de lakott a falunkban egy pap. ő kérte, hogy Liszt Ferenc nevére kereszteljenek. Egy biztos. Ha nekem fiam született volna, biztos, hogy nem kapja ezt a nevet.

A mosonmagyaróvári tanácsnál dolgozom. Az ajtómra ki van írva: Liszt Ferenc. Sokszor bent meghallom, ahogy megállnak az ajtóm előtt és mondják: nézd már ki dolgozik itt… Ha meg bejönnek, megkérdezik: hegedű, zongora van? Mert mindenki úgy érzi, kell valami vicceset mondania, ha egy ilyen nevet meghall.

Nagyon kényelmetlen a hivatalos helyeken is. Például az SZTK-ban. Mikor behívják az embert, és kiabálják a nevét, az biztos, hogy mindenki fölkapja a fejét és odanéz. Sokan még föl is állnak, hogy jobban lássák, milyen lehet egy Liszt Ferenc. Hát ilyen!

Zene? Soha életemben nem zongoráztam. Egy hangot még le nem ütöttem. Igaz, módomban sem volt gyerekkoromban, meg aztán a sport jobban is érdekelt. Végül is üzemmérnök lettem — a zenétől elég távol eső foglalkozás. Két kislányom van, Katinka és Ágota. Őket is elég sokat csúfolják a nevem miatt. Nagyon jól tanul mind a kettő, de zenével egyik sem foglalkozik. Az az igazság, hogy a feleségemtől is, tőlem is a rosszat örökölték… Mondjam, ne mondjam?… Mondom.

Az egész család kifejezetten botfülű…

Arany János

— Előző munkahelyemen voltam Aranyi, Aranyossy, Aranyvári — minden az égvilágon, csak Arany János nem. Ügy látszik, senki sem merte elhinni, hogy ilyen néven is élhet ma valaki. Mostani munkahelyemen viszont ketten vagyunk. Bemutatkozott a kollegám, azt mondja: Arany János. — Én is! — válaszoltam. össze is cserélnek minket állandóan. Arany János kollegám nagy horgász, ő a szakosztály elnöke, de mindig hozzám jönnek a többiek beiratkozni, engedélyt kérni, pedig én még az életben nem vettem a kezembe horgászbotot.

Egyszer majdnem verekedtem is a nevem miatt. Kiskunhalason egy társaságban bemutattak valakinek. Kezet fogtunk, mondom: Arany. — Azt mondja: Gyémánt. — Mondom: Arany János. — Azt mondja: Gyémánt János. Na, majdnem verekedés tört ki, mert engem bizony senki se hecceljen a nevem miatt! De még mielőtt baj lett volna, kiderült, hogy tényleg Gyémánt nevű volt az illető.

Egyébként furcsa dolog, de az általános iskolában együtt jártam Dózsa Györggyel és Czuczor Gergellyel. No persze nem az igaziakkal…

Ami a versírást illeti… Hát az bizony távol áll tőlem. Mérnök vagyok, matematikus. Arany Jánost nagyon szerettem, de bevallom, mára már én is beálltam a prózaolvasók sorába. Sajnos ritkán veszek a kezembe verseskötetet.

A nevem? Általában tiszteletet kelt. De egy biztos. A feleségem nem rendült meg tőle…

Hunyadi János

— Ha megmondom a nevemet, többnyire hitetlenkedve néznek rám. — Hunyadi János? A törökverő? — Nem — mondom. Soha törököt még nem vertem, pedig évekig közös szobában dolgoztam eggyel. Török Györgynek hívták. De egyetlen ujjal hozzá nem értem soha. Becsület szavamra.

A főnököm volt.

Egyébként nagyon szerettem Török Gyuri bácsit.

A feleségem azt mondja, törökverő, törökverő, hát olyan szelíd az én férjem, hogy neki még a kilenc is páros szám. A családi viták is ugyanúgy megvannak nálunk, mintha nem is Hunyadi János volnék. A nadrágot a feleségem viseli. Hiába, az a Fekete Sereg már a múlté…

Az öcsém neve Hunyadi Mátyás, a fiam Hunyadi László. Vele történt egy érdekes eset. Új tornatanárt kaptak a gimnáziumba. Az első órán bemutatkoztak neki a gyerekek. Egymás után mondták a nevüket, úgy ahogy a tornasorban álltak: Herczeg, Király, Rozgonyi, Toldi Miklós, Háry János, Hunyadi László. Ekkorára már dühös lett a tanár. — Tudjátok kivel szórakozzatok?! — És egy hatalmas pofont lezavart a fiamnak. Becsületére legyen mondva a tornatanárnak, elrohant az osztálynaplóért és akkor látta, hogy tényleg így hívják a fiúkat. Ennyi híresség járt az osztályba. Bocsánatot is kért a gyerekektől.

Hiába. Hunyadi Lászlónak lenni soha sem volt könnyű.

Erőss Ágota

Nők Lapja 1985/51–52. (Forrás: Nők Lapja archívum)