1978: „Mindenki dolgozik, ki ápol­ja?” – lakásválság és gondozási krízis

1978-ban Józsefvárosban az idősek aránya magasabb volt az országos átlagnál: aki tudott, elment, ők maradtak a rossz állapotban lévő, komfort nélküli házakban.

Kertész Magda riportjának második részéből kiderül, hogy az öregedő társadalom réme az időseket is rosszul érintette, egyúttal megismerkedhetünk a társadalmi szerződéses gondozónő jelenségével, akik a tanácstól kapottt tiszteletdíj ellenében segítettek az egyedül élő ellátásában, mivel a Józsefvárosban mindössze 12 hivatásos gondozónő látta el a legszükségesebb teendőket, de ez a napi szintű létfenntartáshoz sokaknak nem volt elég. Gondoskodási válság alulnézetből, 1978-ból, második rész. (Az első rész itt olvasható.)

„Amíg egészség van, nincs baj.”
„Csak minél tovább megőrizzem az erőmet.”
„Félek, mi lesz, ha nem tudom magam el­ látni.”

Kertész Magda: Az élet harmadik szakaszában – a kiegyensúlyozott időskor feltétele, Nők Lapja, 1978/21. 

A magyar modell 

Ágyban fekvő, nehezen mozgó, töppedt al­ma arcú, 85 éves asszony Máté Lászlóné. Amikor meglát minket, félénken kérdi: — Jaj, csak nem akarnak elfekvőbe vinni?
Szabó Istvánná kísér be minket az idős as­szonyhoz. Társadalmi szerződéses gondozónő­je. Ez sajátos magyar módszer, tudtommal ebben a formában sehol másutt nem létezik. A kerületben 12 hivatásos gondozónő heten­ként kétszer, vagy többször is felkeresi az egyedül élő idős embereket. Bevásárolnak ne­kik, főznek, ellátják a legszükségesebb teen­dőket. 152 ilyen társadalmi szerződéses gon­dozónő tevékenykedik. A legtöbbször szom­széd, közeli lakó. Olyan, aki rég ismeri az idős embert, s már azelőtt is segített neki. A társadalmi gondozónők tiszteletdíjat kap­nak a tanácstól, ennek ellenében szükség szerint ellátják gondozottjukat.

Az elv az, hogy ne fosszák meg teljesen önállóságától az idős embert, amit tud, végezze egyedül.

Szabó Istvánnaé a szomszéd lakásban él. Reggel bejön, első kérdése: — Hogy aludt, mamika? — Ő meg visszakérdez: — És te, aranyom? — Aztán kitakarít Szabóné, meg­melegíti a reggeli pohár tejet. Délben leves, főzelék, hús a menü. Ha Máténé egészsége megengedi, maga tálal magának. Derűs idő­ben Szabóné gyakran vitte azelőtt a kapu elé napozni gondozottját, de a környékbeliek rémhírrel traktálták: Hallotta, Máté néni? Ezt elfekvőibe vitték, amazt szociális otthon­ba… Azóta fél Máténé. Mert ő itthon akar maradni az ő kis bútorai között.
Egy másik közeli kis lakásban a társbérlő, Gyergyói Péterné gondozza a 85 esztendős Vér Júlia volt főnővért, aki a Kékgolyó ut­cai onkológián működött évtizedekig. Otthon is mindig fehér köpenyt hordott, és nyugdí­jas korában is bejárt a kórházba segíteni, öt esztendővel ezelőtt combnyaktörést szenve­dett, azóta nehezen mozog. Olvas, a szom­szédság félreteszi részére a folyóiratokat. Gyergyóiné, amit csak kell, segít. Tizenkét éve élnek együtt társbérletben. Ez alatt egy­szer vesztek össze. Valami fűtési ügy miatt.
…Százados úti régi házak. Kis, komfort nélküli, ál-idillikus épületek. Csendes dél­előtt. Jöttünkre mindenütt fejek bukkannak fel az ajtókban, ablakokban. Csupa idős em­ber.

A fiatalok új lakásokba, lakótelepekre költöztek. Elég általános jelenség, hogy első­sorban az idősek maradnak az ócska, komfort nélküli otthonokban.

A telepen kőhajításnyira lakik Eötvös Já­nosné Takács Péteréktől. Együtt keressük fel őket a szoba-konyhás lakásban. Fővő csirke­leves illata tölti meg a helyiségeket. Takácsné készíti. Noha súlyos beteg, ahhoz ragasz­kodik, hogy kettejük ebédjét ő főzze meg. A megrokkant férj is segít, a mosogatásban is. Különben minden mást Eötvösné végez. Reggel, amikor felébrednek, Takácsné kiszól a konyhába: — Itt van már, Emma néni? Takácsné sokáig alszik, és Eötvösné ilyenkor már a konyhán főzi a reggelit. Takács Péter a postánál dolgozott, felesége a Habselyem Kötöttárugyárban. — Van rokonuk? — kérdem. — Senki másunk nincs, csak az Emma néni.

Hobbi, új szenvedélyek?

A kerület 120 ezer lakója közül 30 ezer a nyugdíjaskorú. Mintegy negyedrész. (Jellem­ző az arány kialakulása is. Eredetileg 130 ezren lakták a kerületet. A szanálások kö­vetkeztében 10 ezer ember elköltözött. Az idősek maradtak, a régi házakban.) Az arány­szám valamivel magasabb, mint az országos: kétmillió ember, mintegy a lakosság egyötö­de került az élet harmadik korszakába. Évente 100, 110 ezer ember válik nyugdíjassá.
Most, hogy kis őrjáratunk végére értünk, vázlatos választ adhatunk a kérdésre: ho­gyan élnek, tevékenykednek az idősödő és idős emberek a VIII. kerületben. Kevesen készülnek örömteli szívvel a nyug­díjas életre. Kényes, nehéz korszak az öt­venöt-hatvan körüli. Az embereket meglegyinti az érzés, hogy kiszorulnak a dolgozók társadalmából. Ahogyan az egyik Gainz-MÁVÁG-ista kifejezte magát: „deklasszálód­nak”.
A Magyar Gerontológiai Intézet egyik or­vosa gyakran vesz részt olyan ankéten, ame­lyeken az idősödő embert szeretnénk előkészí­teni életének új korszakára. Az orvos sze­rint ezek a megbeszélések ritkán érik el cél­jukat. A legtöbbször csak néhány hatvan év körüli vesz részt rajtuk, a többi érdeklődő el­hagyta már a hetvenet! Az idősödő ember nem szívesen gondol az előtte álló periódus­ra — mondja az orvos. — Nem szívesen be­szél róla. Mint ahogy

a társadalom is kényes kérdésként kezeli az öregséget. Figyelje meg, csak a közelmúltban kezdtünk nyíltan, őszin­tén beszélni róla. Pedig az öregségre fel kell készülni, meg kell szervezni.

Nem könnyű ez a megszervezés. Hiszen mire valaki az élet harmadik korszakába ju­tott, már régen kialakult egyénisége, jelleme, megszilárdultak szokásai, kedvtelései. A kö­rülményein is keveset tud változtatni. Lé­nyegében, amilyen az ember egész élete — olyan lesz időskora is. A hatvanon túli em­bernek ritkáin támadnak új hobbijai, szenve­délyei. Az viszont igaz, hogy olyan kedvte­léseknek. amelyeknek azelőtt is szívesen hó­dolt volna, de ideje nem engedte, most sok­kal inkább áldozhat.

Forrás

Kertész Magda: Az élet harmadik szakaszában – a kiegyensúlyozott időskor feltétele, Nők Lapja, 1978/21.

Igen, az átlépés az élet harmadik korsza­kába — amelyet legtöbbször a nyugdíjba vonulás jelez élesen — némi szorongással jár.
Holott az ember — minden korszakában, az élet harmadik periódusában is — érték. Magával hozza élményeit, és olyan tapaszta­ltait, melyekről a társadalom nem mondhat le! A társadalom élete folyamatos. Egyik nemzedék átadja a másiknak a stafétabotot, és évtizedeken át gyűjtött értékítéleteit. És ha a társadalom, a közvetlen környezet jobban megbecsüli az idősödő embert, ennek hasz­nát látja a társadalom, az ifjú nemzedék. És a harmonikus időskor egyik feltétele minden bizonnyal a társadalmi méltánylás.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
ilyen megoldásokat hoz fel a cikk az idősek ellátására vonatkozóan?
Próbáld ki most kedvezményesen!