Megtörtént vagy sem? – Hamis emlékek kontra egyedi valóság

Gyakran előfordul, hogy megesküdnénk arra, hogy bepakoltuk a szendvicsünket a táskánkba, de hiába forgatjuk fel a munkahelyünkre érve, nem találjuk benne. Majd hazatérve szembesülünk vele: ott hervadozik az asztalon az uzsonna. Ezek a hamis emlékek a mindennapi életben egyszerűen csak bosszantók, de néha az emlékezetünk megbízhatatlansága akár tönkre is teheti az életünket. Fodor Marcsi írása.

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az emlékezetre mint egyfajta videó lejátszóra, amihez ha szabad hozzáférésünk lenne, akkor pontosan meg tudnánk mondani, hogy 20 évvel ezelőtt, egy bizonyos napon mi történt velünk, és szóról szóra felidézhetnénk. Az emlékezet azonban nem egy számítógép, ami millióbájtnyi anyagot tárol tökéletesen. Inkább olyan, mint egy személyes könyvtár, ahová betérhetünk, és ott szabadon garázdálkodhatunk. Bármely könyvből kitéphetünk teljes oldalakat, de akár bele is írhatunk egy hosszú jegyzetet. Sőt, folyamatosan átírjuk életünk regényét, minden egyes alkalommal, amikor felidézünk egy régi történetet: kiegészítjük, meghúzzuk vagy kiszínezzük. Elfelejtjük, amire nem jó emlékezni, és felturbózzuk, ami igazán jó volt. Ezért gondolják az idősebbek, hogy gyerekkorukban mindegyik karácsony fehér volt, a nyarak szinte végtelenek, a világ jóval biztonságosabb és barátságosabb hely, ahol mindenki udvariaskodott egymással, és átadta a helyét a buszon. Nem tévednek és nem hazudnak – egyszerűen csak rosszul emlékeznek.

Apró valóságszilánkok

Nemcsak hosszú és rövid távú memória létezik ugyanis, hanem egy harmadik típusú is, amit „önéletrajzi emlékezetnek” hívnak, és amelyben életünk történeteit őrizzük. Ám ez a történet folyamatosan változik. Átszűrjük az azóta szerzett tapasztalatainkon, és meghallgatjuk, amiket mások gondolnak róla, esetleg kijavítjuk, ha valaki, aki szintén ott volt, másként emlékszik a történtekre. Márpedig ez utóbbi elég gyakran megesik, hiszen bármilyen jó megfigyelők is vagyunk, a körülöttünk zajló dolgoknak csak a töredékét látjuk, és azt is egyedi szűrőnkön át, amiben benne van a múltunk összes eddigi tapasztalata. Ez a szűrő olyan egyedi, mint amilyenek mi vagyunk, így hát az, amit látunk, drámai módon különbözhet mindattól, amit mások látnak körülöttünk.

„A valóság mint olyan ezért nem is létezik, csak apró, töredékes valóságszilánkok, amelyek mindenki agyában teljesen másféle történetbe ágyazva kerülnek be – ismerteti Nagy Brigitta pszichológus. – Amikor két ember összehasonlítja az emlékeit, és kijavítják egymást, akaratlanul is beépítik a másik nézőpontját, emlékfoszlányát. Azt gondolják mindketten, hogy a múlton dolgoznak, pedig valójában a jövőre készülnek. Ugyanis semmiféle gyakorlati haszna nincs számunkra annak, ha minél pontosabban fel tudjuk idézni a múlt eseményeit. Az emlékezetünknek egyetlen célja van: hogy felkészítsen a jövőbeli kihívásokra. A korábban megtanult dolgokat arra használjuk, hogy túléljük a felmerülő kihívásokat. A memóriánkban tárolt történetek mutatnak utat a körülöttünk lévő káoszban, és segítenek abban, hogy helyesen reagáljunk, ügyesen válasszunk és okosan döntsünk. Ezért hát nem az a lényeg, hogy pontos legyen, hanem az: használható. Tehát a memória nem egy lezárt dobozban van, amit semmi nem befolyásolhat, hanem épp ellenkezőleg. Folyamatosan fejlődik, ahogyan mi is. Könnyedén átírjuk az emlékeinket, anélkül, hogy észrevennénk, és ez időnként meglepő eredményeket hoz.”

A cikk még nem ért véget, a folytatást a Nők Lapja Psziché 2019/6. lapszámában olvashatjátok el.

Szöveg: Fodor Marcsi

Nyitókép: Getty Images/Jan Bengtsson

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!