Két gyereket kellett szülnöm ahhoz, hogy rájöjjek: léteznek olyan női közösségek, amelyeket nem a pletyka vagy az osztályterem négy fala tart össze. Ezzel a felfedezéssel a zsebemben csatlakoztam egy budapesti, majd egy verőcei csapathoz. Kedves Terézanyu Klub! Kedves Fonó! Köszönöm, hogy megértettem, mit jelent a nők közötti összetartás, a „sisterhood”. Az angol nyelvben önálló kifejezés van erre, amit magyarul csak három szóval tudunk körülírni. Ebből is látszik, hogy kultúránknak nem erőssége az egymás vagy önmagunk elismerése. Egy barátnőm, aki három gyermeket nevel és mellette dolgozik, egyszer annyira elégedetlen volt a teljesítményével, hogy úgy döntött, másnaptól írni fogja, mivel töltötte az idejét. Megdöbbent, amikor rájött: egy lap nem lesz rá elég.
Lecke tartásból és méltóságból
Rácz Zsuzsa, az Állítsátok meg Terézanyut! című bestseller szerzője nem tudta, mibe tenyerel, amikor könyve 2002-ben napvilágot látott. A történet egy lányról szól, aki mindenkit meg akar menteni, kivéve önmagát. „Azt hittem, olthatatlan szomjam az ön- és megbecsülés iránt csak az én problémám, de nyilvánvalóvá vált, hogy ez általános. Ömlöttek a postaládámba a levelek, amelyekben nők százai kértek tőlem tanácsot. Hiába mondtam nekik, hogy háromszáz oldalas papírom van arról, hogy az érdekérvényesítés nekem sem erősségem” – meséli Zsuzsa. Válaszként megszervezte az első Terézanyu Klubot, illetve megalapította a Terézanyu pályázatot és az Aranyanyu díjakat. „A levélírók sokszor számoltak be az átélt traumáikról, tragédiáikról, és én minden történetbe belehaltam – folytatja Zsuzsa. – A szupervizor- és coachképzés abban segített, hogy legalább elméletben tudjam tartani a határaimat. De így is ára van annak, hogy érdemben én ismerem ma a legtöbb nőt Magyarországon. Nemrég meghalt az egyik tavalyi díjazott, Tóth Kata, és megkeresett a férje, hogy elhunyt feleségének állítsunk emléket. Féltem a találkozástól, de egy közösség vezetőjeként ezeket a helyzeteket nem úszhatom meg. És ma már hálás vagyok ezért a találkozásért, mert ettől a férfitól, akit óriási csapás ért, kaptam örök életre szóló leckét tartásból, méltóságból. Mi nem ítélkezünk, csak azt kutatjuk, hogy a történetek milyen érzéseket váltanak ki belőlünk. A sisterhood számomra azt jelenti, hogy a legkisebb sikerednek is örülök. Annyira egyszerű, mint feltalálni a meleg vizet, a másik elismerésére való készséget mégis tanulni kell. Természetesen én is irigykedtem már, a kérdés az, hogy felülemelkedem-e rajta, és tudom-e azt mondani: gratulálok.” Zsuzsa szerint mindenki abból él, amit otthonról hoz. Ha egy gyerek a szüleitől nem kap elismerést a teljesítményéért, az később melegágya lehet az önpusztításig menő maximalizmusnak és megfelelési kényszernek. Nem véletlenül érkezett abban az évben rekordszámú Terézanyu pályázat, amikor az volt a téma: „Te miért dolgozol?” „A nők identitásának szerves részét képezi az a munka, amiért pénzt kapnak, miközben jó anyák, háziasszonyok és feleségek is szeretnének lenni. Adnak, adnak, adnak, és a vége betegség. A legtöbb pályázati írás erről szólt” – zárja Zsuzsa.
Ugass értem!
A Terézanyu Klub tagjai 2017 óta ugatnak is egymásért. Az ötletgazda Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekesnője volt, aki egy díjátadón személyesen is megmutatta, hogyan kell ezt csinálni. És amit ő elkezdett, a nők folytatták otthon, munkahelyen vagy épp autóban ülve, attól függően, hogy a bajba jutott sorstársnőnek a távolban mikor van szüksége egy kiadós energiafröccsre. Ahogy követtem az online térbe érkező kéréseket és felajánlásokat, nekem is kedvem támadt vonyítani. Először félénken, aztán egyre nagyobb hévvel ugattam a teraszon. Működött.
…
A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/7. számában olvashatjátok el.
Szöveg: Aszódi-Blum Éva
Nyitókép: Thinkstock
