Mindent szabad, ami nem tilos – Ilyen nyitott házasságban élni (18+)

Egyre több házaspár dönt úgy, hogy nem titkos pásztorórákon, hanem teljesen nyílt lapokkal játszva, a kapcsolaton kívül éli ki vágyait, és erre lehetőséget ad a partnerének is. Az már más kérdés, hogy ez milyen feszültségeket okozhat, illetve hogy alkalmasak vagyunk-e arra, hogy birtoklás nélkül létezzünk egy házasságban, együttélésben. Ványik Dóra írása.

Sok szakember tartja úgy, hogy az ember nem alkalmas a monogámiára. Valójában ez ősi örökségünk: egykoron, a hordában élő férfiaknak és nőknek nem volt kötelező a kétszereplős kapcsolat, sőt, úgy hitték, egy asszonynak úgy lesz minél erősebb és egészségesebb gyermeke, ha minél több erős és egészséges vadásszal létesít szexuális kapcsolatot. Ugyan léteztek báziskapcsolatok – akár egy mai együttélés vagy házasság –, de mind a nőknek, mind a férfiaknak megengedett volt, hogy a hordán belül másokkal is éljenek szexuális életet.

„Idővel aztán megjelent a magántulajdon, és a férfiak számára fontossá vált, hogy ezt a vér szerinti leszármazottaik örököljék – mondja Rozs Erika szexuálpszichológus. – Így történt, hogy a nőkre rákényszerítették a monogámiát, míg a férfiaknak valamilyen szinten mégis csak megengedett maradt az elmúlt évezredekben, hogy a hivatalos kapcsolatukon kívül is keressék a boldogságot. Azt gondolom, valójában a nyitott házasság az, amely erre ismét lehetőséget ad a nőknek is.”

Bár meglepő lehet, de valójában a nyitott házasságok létrejöttében az is fontos szempont, hogy mivel növekszik az átlagéletkor, egyre hosszabb idő az, amit a társunkkal együtt töltünk. Hiszen, ha valaki a húszas évei végén köt házasságot, és hetven évet él, akkor is jó negyven évig kellene hűségesnek lennie a partneréhez.

„Ezekben a kapcsolatokban általában kialakul egyfajta szexuális forgatókönyv, pontosan tudják a felek, hogy a másik hogyan közeledik, mit szeret, mivel lehet a csúcsra juttatni. És ez egy idő után unalomhoz vezet. Vannak, akik ezt megpróbálják a kapcsolaton belül feloldani például szerepjátékokkal, szexuális játékszerekkel, ám vannak, akik extramaritális, azaz házasságon kívüli megoldást keresnek. Titkos viszonyba bonyolódnak, vagy közösen szereznek új
élményeket másokkal: eljárnak swingerklubba, bevonnak egy harmadik felet, esetleg egy másik párt.”

Párcsere a valóságban is

Zita és István a harmincas éveik végén járnak, két iskolás gyermekük van. Már 15 éve éltek házasságban, amikor beköltözött a hálószobájukba az unalom. Ezt igyekeztek orvosolni párcserés szexuális élményekkel.

„Szerintem a párok többsége pontosan ismeri azt az érzést, amikor már a másik érintéséből tudod, hogy most szeretkezni akar – kezdi Zita. – Általában vasárnap reggel, amikor a gyerekek még alszanak, vagy a nagyszülőknél töltötték a hétvégét. Bevallom, halálosan untam már a megszokott szexet, ami óraműpontossággal működött, hétről hétre ugyanúgy. Egyik hétvégén a pornócsatornán egy négyszereplős filmet néztünk, és István néhány pohár bor után elárulta, borzasztóan izgatóan hat rá a gondolat, ha elképzeli, hogy egy másik párt is bevonunk. A legszebb álmaiban két nő kényeztette egyszerre, miközben láthatja azt is, hogy én egy másik férfival vagyok együtt. Először nagyon megdöbbentem, de a következő napokban folyton a férjem ötlete járt a fejemben. Egyik este pedig előálltam azzal, hogy ráakadtam egy weboldalra, ahol találhatunk hozzánk hasonló párokat. Azt javasoltam, próbáljuk ki, mit adhat hozzá ez a pluszizgalom a kapcsolatunkhoz.

Két héttel később aztán találkoztunk az első házaspárral, de valahogy nem volt meg egyik oldalon sem a kémia. Főztem egy jó vacsorát, beszélgettünk, ám végül mind a négyen egyetértettünk abban, hogy nem próbáljuk ki négyesben a szexet. Ám a következő páros minden elképzelésünknek megfelelt: mutatósak voltak, intelligensek, azonnal volt valami a levegőben. Így hát nagyjából kéthetente, amikor a gyerekeket le tudtuk adni a nagyszülőknél, rendszeresen együtt töltöttük Gabival és Bélával (nevezzük így őket) a hétvégét. Fél év önfeledt szexuális játszadozás után aztán robbant a bomba: a férjem bevallotta, hogy időnként kettesben is találkozik Gabival, és egyre komolyabbak az érzései iránta.

Hangos nevetésben törtem ki, merthogy Bélával és velem ugyanez volt a helyzet. Tehát István ment, Béla jött, ám ugyanúgy élvezzük négyesben is a szexet. Miért kellene lemondanunk valamiről, ami mindannyiunknak örömet szerez, csak azért, mert nemcsak az ágyban, de a valóságban is párt cseréltünk? Csak a gyerekeimnek meglepő, hogy amikor az apjukhoz mennek láthatásra, ugyanazokat a gyerekeket találják ott is, mint akik kéthetente hozzánk jönnek Bélát meglátogatni.”

A téma folytatását a Nők lapja Psziché 2017/6. számában találjátok.

Szöveg: Ványik Dóra

Illusztráció: Profimedia