Ami velünk történik, az az általunk választott élet – Szily Nóra Sebestyén Balázzsal beszélgetett

Összefogás, felelősségvállalás, szolidaritás, gyereknevelés, kapcsolatépítés. Ezek örökös beszédtémák. Fejlődésünkhöz tanácsokra szomjazunk, mentorokat keresünk. Balázs gondolatai milliókhoz jutnak el, ami felelősség, hisz érzékenységet, hozzáállást és ízlést formál. Vajon miként vélekedik sokakat foglalkoztató kérdésekről?

sebestyén balázs

NÓRA: Biztos vagyok benne, hogy a munkád révén rengetegen fordulnak hozzád segítségért. Varázspálcád nincs, nem állhatsz oda minden mellé.

BALÁZS: A rádióműsorban két-három havonta találunk egy célt. Felkarolunk egy személyt, családot vagy egy intézményt, és nagyon tudatosan építjük fel úgy a történetet, hogy pozitív legyen a vége, és összejöjjön, amit szeretnénk.

NÓRA: De mégis milyen történetek érintenek meg?

BALÁZS: Hát, ez nagyon nehéz… Mióta apa vagyok, nem tudok amellett elmenni, amikor egy gyerek van bajban, ha például pár százezer forinton múlik az, hogy megműtsék, és egészséges legyen. De közösen döntünk. Nemrég játékra jelentkezett egy hölgy. Éreztem a hangjából, hogy rosszkedvű. Először nem akart beszélni, de aztán kibukott belőle, hogy leégett a házuk. Kirohant a gyerekekkel pizsamában az utcára, és kéz a kézben nézték végig, hogy mindenük odalett. Egy könnyednek induló játék helyett hirtelen egy megrázó emberi dráma bontakozott ki előttünk, és azonnal elindítottunk egy nagy összefogást. Ezért is fantasztikus a rádió, mert ott a nyilvánosság a kezünkben.

NÓRA: Az is felelősség, hogy mire mondasz igent. Hisz befolyással bírsz arra, hogy az átlagemberek érzékenysége miként alakul.

BALÁZS: Hogyne, persze! Nemcsak a segítségnyújtás a cél, hanem az is, hogy felébresszük az emberekben az együttérzést, hogy vegyék észre ezeket a helyzeteket, és segítsenek! Nem a pénz mennyisége a lényeg, hanem az, hogy ne legyünk érzéketlenek. Annyi rossz hír özönlik ránk, hogy a saját védelmünkben hajlamosak vagyunk távol tartani őket magunktól. Ha megosztunk a hallgatókkal egy-egy történetet, talán felébred bennük a kötelességérzet és a felelősség. Elgondolkodnak azon, hogy nekik van fedél a fejük felett, egészséges a gyerekük… Relativizálódnak a saját problémáik. Az élet tükröt tart, és kiderül, hogy minden csak szemlélet kérdése.

sebestyenbalazs2

NÓRA: Tapasztalod azt, hogy érzéketlenebbé váltunk?

BALÁZS: Érzem, de közben mégsem, mert amikor segítséget kérünk, rengetegen megmozdulnak. Hétköznapi emberek képesek összekapaszkodni egy célért, vagyis nem halt ki belőlünk a fogékonyság, bármennyire is cinikus lett a világ.

NÓRA: Jó ezt tapasztalni…

BALÁZS: Igen. A dalai láma mondja, hogy van az önző ember, és az okosan önző. Az előbbi, aki csak magával törődik. Az utóbbi is önző, de ő csak mással törődik, mert attól neki jobb lesz.

NÓRA: Ez szép! A műsoron kívül, privát emberként hogyan segítesz?

BALÁZS: Meg kellett tanulnom szelektálni. Elvem, hogy nem pénzt adok, hanem inkább azt, amire szükség van. Abban nem lehetek biztos, hogy a pénzt mire költenék. Egy éve megkeresett egy család, akik egy beteg gyereket nevelnek. Szüksége volt futópadra, hogy megtanuljon járni, mozogni. Megvettem neki. Küldtek is fotót: nagyon jó érzés volt látni!

NÓRA: Amiről eddig beszéltünk: az anyagi segítségnyújtás. De biztos vagyok benne, hogy lelki, kapcsolati problémákkal is megtalálnak. Féltékenység, szakítás, magány…

Ha kíváncsiak vagytok az interjú folytatására, lapozzátok fel a Psziché szeptember-októberi számát!

Szöveg: Szily Nóra

Fotó: Garai Edit

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!