Kertszépítés könnyen és fillérekből? Így lehetséges!

Mindig is hangulatos, szépen elrendezett kertről álmodoztatok, ahol öröm elidőzni? Szerencsére nem kell vagyonokat költeni arra, hogy praktikusan rendezzétek el, és emellett széppé is varázsoljátok az udvarotokat. Olyan ötleteket mutatunk, melyeket bárki fillérekből kivitelezhet.

Raklapból kanapé

raklap

A maradék raklapból könnyedén kényelmes kanapét készíthettek – persze csak, ha szivacsot és párnákat helyeztek rá. Élvezet lesz meginni rajta a reggeli kávét, miközben megpillantjátok az első napsugarakat.

Hogy minden könnyen elérhető legyen grillezés közben

grill

Nem tudjátok úgy elhelyezni a grillezéshez szükséges eszközöket, hogy azok praktikus, de mutatós helyen legyenek? Szerencsére egy ehhez hasonló tartót bármikor készíthettek: csupán falapra és akasztóra lesz szükségetek, meg némi ragasztóra.

Így dobhatjátok fel a kerítést

kerítés

Még egy egyszerű fakerítést is fel lehet dobni néhány üveggolyóval. Fúrjatok a méretüknek megfelelő lyukakat, helyezzétek bele őket, majd gyönyörködjetek a csillogásukban.

Különleges virágtartó is készülhet raklapból

virágtartó

Nincs más dolgotok, mint lefesteni a raklapot, és egy arra megfelelő sarokba helyezni. Színben hozzáillő kaspókkal, virágládákkal és természetesen virágokkal telerakni.

Szerezzetek be egy függőágyat!

függőágy

Ennél hangulatosabb dísze nem is lehetne a kertnek, arról nem beszélve, hogy mennyire jó elheveredni benne délutánonként egy izgalmas könyv társaságában.

Legyen a gyerekeknek saját sarka

ugróiskola

Az ugróiskola egy olyan játék, mellyel nagy valószínűséggel még nagyanyáink is sokszor elütötték az időt annak idején. Helyezzetek néhány felesleges csempét a fűbe és rajzoljátok rá a számokat – a gyerekek imádni fogják.

Építsetek saját sétányt!

lépcső

A leselejtezett raklapok deszkáiból rusztikus kis sétányt építhettek, mellyel a kert két különálló részét köthetitek össze.

Az égősor hangulatossá varázsolja a teraszt

égp

Ez egy egyszerű és megfizethető módja annak, hogy a fényekkel különleges hangulatot teremtsetek a tornácon.

Elegáns piknik a kertben

piknikes

Ha meguntátok a kockás pokrócos piknikeket és valami stílusosabbra, elegánsabbra vágytok, akasszatok régi textileket, függönyöket a faágakra. Akár még egy kiselejtezett csillárral is megspékelhetitek a látványt.

Konzervdobozból lámpás

Nem kell, hogy az üres konzervdobozok a kukában végezzék, hiszen csodás díszei lehetnek a kertnek. Fessétek le őket, fúrjatok rájuk néhány lyukat és helyezzetek a belsejükbe egy teamécsest. Az eredmény lenyűgöző lesz!

Az autóguminál nincs jobb virágtartó

autógumi

Festékszóróval és egy nagyobb lánccal jó virágtartót készíthettek autógumiból is. A futónövények nagyon szépen mutatnak majd benne.

Öltöztessétek fénybe a fák törzsét

fák

Egy kellemes nyári estét nem is lehetne mással romantikusabbá tenni, ha csak a külsőségeket nézzük.

Szökőkút bádogkannákból

kanna

Ez a tetszetős, újrahasznosított öntözőkannákból készült szökőkút tökéletes kiegészítője minden kertnek.

Használjátok fel az udvaron található fatörzset!

fatörzs

Ha elkerülhetetlen, hogy kivágjatok egy fát a kertben, akkor a törzsét hagyjátok egy kicsit magasabbra – egy kör alakú falapot ráhelyezve ugyanis remek kinti tálaló lehet belőle.

Régi faládából rusztikus dísz

láda

Vegyetek elő egy régi faládát, töltsétek fel virágfölddel és rakjátok tele pasztell virágokkal – a kert bármely részét feldobja ez a rusztikus dísz.

Szerző: F.R.

Forrás: countryliving.com

Fotó: Pinterest, countryliving.com

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!