A filmek és sorozatok ikonikus hőse a magándetektív. De a való életben vajon hogyan dolgozik egy magánnyomozó ma Magyarországon? És ha nő?

Ballonkabátos vagy bőrdzsekis, esetleg kopott zakós, de mindenképpen inkább flegma alak. Hajnalig szívja a cigarettáit, véreres szemei, nyúzott arca pedig az előző esti ivászatról tanúskodnak, ami verekedésbe torkollott. És mégis, hiába a lecsúszott külső, ő az, aki megoldja a bűnügyeket, hiszen jobb füleseket kap az utca félvilági népétől, meg hát fürgébb és csavarosabb eszű is, mint a rendőr, akivel egyébként ki nem állhatják egymást, de időnként muszáj együtt dolgozniuk. A filmek és sorozatok ikonikus hőse a magánnyomozó, akiért imádunk izgulni és vele együtt gondolkodni.
A vonzerejének egyik titka talán az lehet, hogy a magánnyomozás valahogy a két világot köti össze. Egy közülünk, hiszen civil, de úgy tűnik, mintha bejárása lenne a rendőrség, a hivatalos szervek és a bűnügyek törvényekkel és jogosultsági korlátozásokkal elfüggönyözött, zárt klubjába is. Minket képvisel jellemzően olyan helyzetekben, amikor az állami szervek vagy mi magunk tehetetlenek vagyunk. És persze izgatja a fantáziánkat az is, hogy a magánnyomozó a szürke zónában jár-kel. Azokon a pontokon aktív, ahol a törvény rugalmas, és ahol a rafináltság és az ügyes módszerek növelik a még legális lehetőségeket.

 

Humphrey Bogart (1899–1957) amerikai színész, Sam Spade magánnyomozó szerepében a Máltai sólyom című filmben, 1941. (Fotó: Silver Screen Collection / Getty Images)

 

De hogyan dolgozik valójában egy magánnyomozó ma Magyarországon? Mik a hasonlóságok és a különbségek a filmek, sorozatok és a valóság magánnyomozói között? Kevés kivételtől eltekintve a fiktív magándetektívek például jellemzően férfiak. Pedig az életben nagyon is van előnye annak, ha a magánnyomozó egy nő, pláne rendőri múlttal.

Kutakodás más szennyese után vagy valódi segítség?

„Nem gyanakszanak annyira egy nőre, mint egy férfira. Például ha kiadom magam közvélemény-kutatónak, és úgy kezdek el beszélgetni, jobban megnyílnak” – meséli Simon Erika, aki 25 év szolgálat után századosként szerelt le a rendőrségtől, miután nyolc évet a kábítószer-bűnözés elleni osztályon is eltöltött. Saját bevallása szerint az lett számára az igazi, kihívásokkal teli szerelem, hogy veszélyes és izgalmas feladatok megoldásával kellett töltenie a napjait. Kreatívnak és empatikusnak kellett lennie, hogy túljárjon az „ellenfelei” eszén. Mindezeket pedig megtalálja és kamatoztatni tudja a magánnyomozói munkájában – ráadásul a társa és párja korábban a titkosszolgálatnál volt.
Bár az irodájuk sokféle üggyel foglalkozik, a hozzájuk forduló megbízók leggyakrabban két területen veszik igénybe a szolgáltatásaikat. Az egyik a házasságtörések felkutatása és bizonyítása, a másik, amikor eltűnt személy után kell nyomozniuk.
A hűtlenségek utáni nyomozás felvetett számomra dilemmákat. Első ránézésre ez is az a klasszikus „kutakodás”, mint a másik telefonjának, üzeneteinek, e-mailjeinek megnézése, ami egyfelől egyáltalán nem etikus (és ez alól a másik hűtlensége sem ment fel), ráadásul egyáltalán nem segít helyreállítani egy párkapcsolatban a bizalmat vagy az egyensúlyt, sőt. Úgyhogy rákérdeztem Simon Erikától, hogyan kezelik ezeket az ügyeket.
„Általában, mire a megbízóim felkeresnek, már komoly előzmények történtek, és erősen sejtik vagy konkrétan tudják, hogy a párjuk hazudik nekik, megalázza őket, és ezt bizonyítani szeretnék. Vagy nem tudnak dönteni, mert nem tudják, mit hihetnek el a párjuknak. Ilyenkor élhetnek bizonytalanságban, vagy eljöhetnek hozzánk. Például ha kaptak olyan telefonhívást, SMS-t, ami egyértelművé tette a dolgot, mert nem nekik szólt volna. De ilyen jelek a személyiségváltozás, az elhidegülés, hogy nem foglalkozik vele, pénzt vesz el a háztartásból, a gyerekekkel nem foglalkozik. Amikor már heteket-hónapokat úgy élnek le, hogy az illető kimaradozik éjszakára. Erre nem mondhatom az ügyfélnek, hogy menjenek terápiára” – mondja a magánnyomozó. Persze van olyan, amikor valaki paranoiásabb vagy teljesen feleslegesen féltékenykedik, mert nem történik semmi, de ez nagyon hamar kiderül, és ezt meg is mondják a megbízónak. Olyan is előfordul, hogy az ügyfelek arra próbálják rávenni a magánnyomozókat, hogy bosszúból vagy tesztelésképpen állítsanak csapdát és provokálják a párjukat egy nővel vagy egy férfival. Ezt viszont Simonék kifejezetten el szokták utasítani, mert ez már sérti az etikai határaikat.
És hogy hogyan dolgoznak az ilyen eseteken?
Jó helyen lenni a jó időben, ez a kulcsa, de ezt persze hosszasabb előkészítés előzi meg. Vannak ráutaló jelek, hogy mikor történhet meg valami, illetve a jellemző tevékenységeket szokták figyelni: munka után, amikor focizni vagy tornára megy a megfigyelt személy.

Simon szerint a megbízóik gyakran konkrétan érzik, hogy valami készül, mert annyira gyanús a párjuk, megváltozik a viselkedése, érezhető a mondataiból, hogy valami nem stimmel.

(Ez egyébként logikus is, hiszen a kutatások szerint a kommunikációnk 60-70 százalékát a nonverbális gesztusaink teszik ki, és ezekkel nehezebb hazudni, mint a szavainkkal – a szerk.)
Ezekben az esetekben a megfigyelés során készülhetnek fényképfelvételek a találkozóról vagy az intimebb helyzetről, amikkel a magánnyomozók a saját munkájukat igazolják. Az ilyen felvételek felhasználása persze már elég aggályos, adatvédelmi törvénybe ütközhet, magánszférát vagy személyiségi jogokat sérthet, erre fel is hívják a megbízó figyelmét, magyarázza Simon Erika. A legtöbben viszont nem csinálnak a felvételekkel semmit, csak meg akarnak győződni róla, igazat mondtak-e nekik. „Sokszor kérik azt is, hogy egyáltalán ne készüljön felvétel, ilyenkor ezt meg is tiltom a kollégáknak.”

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Mi az a legenda a detektívek szótárában?
Melyik a magánnyomozó kedvenc filmje?
Mi kell ahhoz, hogy legálisan magánnyomozók legyünk?
Próbáld ki most kedvezményesen!