,,Arra vágyom, hogy megismerjem az embereket” – Közeli Pléh Csabával

Kutatások, élet, nemi sztereotípiák... A Nők Lapja 2020/32. számának Közeli rovata.

Bevallom, aggódtam, hogyan fogom megtalálni a hangot Pléh Csaba akadémikussal, a pszichológia és a nyelvészettudomány doktorával. De kellemesen meglepett közvetlensége és kedvessége. Utólag nehéz eldönteni, mi volt a legizgalmasabb a beszélgetésünkben, az élete vagy az, ami a kutatásaiból kiderült. Mert sok minden szóba került, a nők, az érzések, a nyelvészet és persze a járvány.

– Ön szerint mi történt velünk a mostani járványhelyzetben, mi változott, tudunk-e az élményeinkből tanulni?
– Visszajöhet a személyesség és a tárgy értéke. A lányom, aki Berlinben kutatóként dolgozik, vett egy gumicsónakot, és büszkén posztolta, hogyan evez mostanában. Ezt látta a fiam családja, éppenséggel Prágában, és a gyerekei rögtön mondták, hogy bele szeretnének ülni abba a gumicsónakba. Úgyhogy az egész család átment Berlinbe, hogy együtt evezhessenek. Az elmúlt időszakban ráérezhetett a digitális világba beleszületett nemzedék is arra, milyen értékesek a személyes találkozások és a valóságos tárgyak. Magamon azt figyeltem meg, hogy sokkal kevesebb emberrel tartottam a kapcsolatot, barátokkal, rokonokkal, de azokkal intenzívebben. Szelektívebb lettem, és ez azért érdekes, mert az ember ősi állapotában is így működik, nem vagyunk arra evolúciósan felkészítve, hogy idegenekkel találkozzunk. Másfél-két hónapja még azt gondoltam, jobban megőrizzük ezt a fajta szelektivitást, de most, ahogy körbenézek, és látom, mennyi autó jár, azt gondolom, nem biztos, hogy így lesz.

– A digitális oktatást is kipróbálhattuk. Mennyiben életképes ez a módszer?
– Most láthattuk, mit jelent, ha kiiktatjuk a hús-vér embert az oktatásból, mekkora jelentősége van ennek, mire képes a tanár és a diák együtt. De az is értékes tapasztalat, hogy bizonyos dolgokat jobban lehet digitálisan szervezni. Meg kell keresni azokat a sávokat, ahol ez kompetencianövelő eszköz, és nem puszta kényszer. Az is bebizonyosodott, hogy a digitális oktatás nem vált ki mindent, és nem csökkenti a társadalmi egyenlőtlenséget, sőt!

– Nekem kifejezetten az az érzésem, hogy a tanulás nagyon személyes kapcsolódás útján történik, különösen a kisgyerekek esetében.
– Az embergyerek elvárja, hogy tanítsák, ebben kivételesek vagyunk a főemlősök között. Nézd, mi van ott! Egy rigó, mondom magasabb hangon, és ezzel odavezetem a gyerek tekintetét. A kényszerdigitalizáció újra figyelmeztetett arra, milyen óriási a természetes pedagógia szerepe. A digitális oktatással kapcsolatos negatív tapasztalatok elgondolkoztatnak arról, hogyan tegyük személyesebbé a nem digitális oktatást. A negyven diák előtt zajló frontális tanítás, amikor a tanár a levegőbe beszél, és nem szólít meg senkit, nem a természetes pedagógia része.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Miért választotta a pszichológiát?
Hogyan élte meg gyerekként 1956-ot?
Mit gondol a nemi sztereotípiákról?
Próbáld ki most kedvezményesen!