Édesanyák vallanak érzéseikről és arról, hogyan működtetik a családi dinamikát külföldre költözött gyermekeikkel.

Talán nincs is olyan ember Magyarországon, akinek ne költözött volna legalább egy barátja vagy rokona külföldre az elmúlt években. A kivándorlás 2006 és 2012 között tetőzött, akkor éves szinten 65 ezer, egyes statisztikák szerint 100 ezer magyar hagyhatta el az országot. A kutatásoknak köszönhetően meglehetősen sok információnk van ezekről az emberekről. Tudjuk, hogy kétharmaduk jobbnak ítéli meg külföldi életkörülményeit, mint az itthonit. Ismerjük a kivándorláshoz vezető taszító és vonzó tényezőket, a kivándorló fiatalok demográfiai jellemzőit, az emigráció trendjének változásait. Van valami, amiről viszont igen keveset tudunk.

Hátrahagyva – vagy mégsem?

Mégpedig arról, hogy milyen hatással van a fiatal felnőttek kivándorlása szüleik, különös tekintettel édesanyáik életére. Erről nemcsak a médiában, de általában a szakirodalomban is kevés szó esik, pedig az utód kivándorlása gyakran a szülők társas elszigetelődéséhez vezet, illetve az idősek gondozásának és támogatásának korábbi gyakorlatát is megváltoztatja. Aki szerencsés, mint a kétgyerekes Idu, illetve több, általunk megkérdezett édesanya, az nem marad teljesen egyedül: „Az Amerikában élő lányomon kívül van egy másik lányom is, ő 30 kilométerre él tőlem a családjával. Ott van egy kisunoka és május közepén érkezik a második is.” Ettől természetesen a többgyerekes anyák lelkét nyomó teher nem lesz kevesebb, de kicsit azért több jut nekik a fizikai törődésből. A kivándorlás az itthon maradt testvérek és az ő, szülőkkel kapcsolatos többletterhük szempontjából is érdekes lehet, ezzel a témával szintén keveset foglalkoztak eddig. Idu, Ágnes, Zsófia, Edit, Judit, Margit és Mónika megható őszinteséggel mesélt új, vagy kevésbé új életükről, arról, hogyan működik egy család, amelynek (egyik vagy mindegyik) szeme fénye elhagyta az országot.
A probléma adott, tömegeket érint, ennek ellenére nem kutatják a hátrahagyott szülők, anyák kérdését. Arról, hogy ez miért van, Váradi Monika Mária szociológust kérdeztük, aki Családtöredékek című tanulmányában Magyarországon egyedül foglalkozott a témával.
„Ez egy nagyon összetett probléma. Olyan sok és sokféle ember indult útnak, hogy már emiatt is nehezen reagálnak erre a kutatások. A kérdéses jelenségre az irodalom is hamarabb reflektált, emlékezzünk csak a 2013-as Illaberek című előadásra, vagy gondoljunk Lackfi János A fekete router című versére.

A szociológusok általában azt jelzik, hogy miért és hova mennek az emberek. De ennek pszichológiai, családtagok által fizetett árával, a migráció költségeivel – ezek nem anyagi költségek – nem nagyon foglalkoznak.”

A felnőtt gyerekek kivándorlása, tervezzék azt akár rövid- vagy hosszútávra, egy szülő számára mindenképpen megrendítő tapasztalattá válik. A földrajzi távolságból fakadó intimitás hiánya fájdalommal jár, újra kell értelmezniük mindazt, amit korábban a boldogulásról, családról, a gondoskodásról elképzeltek. 

Az első érzelmi reakciók

„A fizikai távolságból adódó intimitás hiánya teljesen érthető. Ez az elsődleges érzelmi reakció, hogy hiányzik a gyerek – összegzi a tanulmány elkészítése során szerzett tapasztalatait Váradi Mária Monika. – De van másik tipikus negatív érzés is, ami főleg akkor jellemző, amikor a gyerek nem tanulni megy, hanem azért, hogy jobb életkörülményeket teremtsen magának. Ilyenkor nem egy szülőben van lelkiismeret-furdalás amiatt, hogy nem tudta számára biztosítani az itthon boldogulás lehetőségét. Egy másik tényező, ami ahhoz járul hozzá, hogy nehezen élik meg a külföldre költözést, az az, hogy a gyerek talán nem jön vissza.”

„Kétségbeesés, aggódás, fájdalom – ezeket éreztem hirtelen, amikor véglegessé vált, hogy a lányom és a férje Amerikába költöznek –

– meséli Idu. – Nagyon szoros volt a családi kötelék a lányaim és köztem, erős szövetségünk volt, így az itthon maradt gyerekemet is nagyon nehezen érintette, hogy a testvére külföldre költözik. De nyilván elfogadtuk a döntésüket. Határozott időre írta alá a munkaszerződését a vejem, bízom benne, hogy ha az az idő lejár, visszajönnek. De ez még messze van, hiszen csak egy éve mentek el.” Iduban, noha kezd megbékélni a helyzettel, fájdalmasan él a búcsúzás emléke. „Amikor hazahozták hozzám az autót a gyerekek, majd kikísértük őket az állomásra és elbúcsúztunk, az olyan rossz volt, hogy nem is tudom mihez hasonlítani. Amikor az ember elengedi a gyerekét, és nem tudja, mikor fogja legközelebb megölelni, hát az valami szörnyű érzés.”
„Én nagyon őszintén éltem meg ezt az egészet – vallja be Zsófia. – Az eleje sírós, összeomlós volt. Eltűnt minden spontaneitás, eltűnt az ölelés. Eltűnt a lehetőség, hogy beugrunk az autóba és együtt ebédelünk szombaton. Az is fájdalmas volt, amikor diplomázás után albérletbe költözött, de hát ez az élet rendje. Aztán jött egy a második KO, hogy Berlinben kapott állást. Azt gondoltam, miért most?”

Ha nem enyhül a fájdalom

„Sok szülőből büszkeséget vált ki, ha a gyereke külföldre költözik – mondja Kőszeg Sára klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. – De hogy milyen érzések kavaroghatnak még bennük? Érezhetnek neheztelést, amiért itt hagyták. Elvégre mindenkiben benne van kicsit az élet régi rendje iránti vágy, miszerint mi pelenkázzuk a gyereket, és amikor arra kerül a sor, titkon szeretnénk visszakapni ezt a gondoskodást. Ritkább esetben az irigység is felmerülhet – erről általában nem beszélünk, hiszen ilyenről nem illik beszélni, de hasonló a jelenség ahhoz, mint amikor a kamaszodó gyerek iránt érez irigységet egy szülő, amiért a gyerek előtt még ott az egész élet. A külföldre költözéssel kapcsolatban ez úgy jelenik meg, hogy a gyerekünk véghez vihet valamit, amire nekünk nem volt lehetőségünk.” Ha valaki nagyon nehezen éli meg azt, hogy gyermeke külföldre költözik, ott valószínűleg leválási probléma áll a háttérben. „Normális esetben a gyerek leválik a szülőről és a saját életéért lesz felelős. Bűntudat nélkül kell élnie az életét, a szülőnek pedig meg kell gyászolnia a gondolatot, ez normális fázis, ahogyan az is, hogy el kell fogadni a fizikai távolságot. Nem kell, hogy traumatikus legyen ez a leválás – véli a szakember. – Egy ilyen élethelyzet normális hiányérzetet eredményez, ez azonban feldolgozható.” Ha az itthon maradt szülő nem képes megbirkózni gyermeke távollétével, akkor érdemes szakembert felkeresnie, a terápia ugyanis segíthet könnyebben megélni ezt a hiányérzetet.

Hasonló élményekről számolt be Margit is, akiben a fájdalom mellett ott volt az afelett érzett öröm is, hogy gyermeke és férje külföldön jobban boldogulnak majd. „Kettős érzés kerített hatalmába, miután megtudtam, hogy elköltöznek. Egyrészt annak nagyon tudtam örülni, hogy Spanyolországban jobb lesz nekik. Jól érezték magukat itthon is, de azt gondoltam, ha tovább tudnak lépni, az szuper.” És ugyan évek teltek el, a család három gyerekesre bővült és már Philadelphiában élnek, Margit a mai napig nehezen éli meg a távolságot. „Még most sem könnyű elfogadni, és reménykedem benne, hogy egyszer talán hazaköltöznek majd.” Ágnes lánya fél éves ösztöndíjjal tartózkodik külföldön, így az édesanyában nem kavarogtak drasztikus érzések a kiutazáskor. Most azonban, hogy a koronavírus-járvány miatt beláthatatlan ideig gyakorlatilag megszűnt a szabad helyváltoztatás lehetősége, ő is másként látja a helyzetet. „Csak most kezdett el foglalkoztatni a kérdés, eszembe jutott, hogy esetleg nem is találkozunk többet. Engem is meglepett ez a félelem, és miután megkeresett a cikk miatt, váratlanul sírni kezdtem.”
Van, akinek könnyebben ment a gyerekek elengedése. Judit azt mondja, neki nem okozott törést az, hogy mindkét gyermeke a külföldi életet választotta. „Nem volt abból különösebb lelki bánatom, hogy elmentek a gyerekeim. Először a lányom költözött el, már több mint tíz éve, ő azóta sok helyen élt a világban, most éppen Németországban van a férjével, ahol úgy tűnik, talán megállapodnak. A fiam a mesterszakot Hollandiában végezte, együtt terveztük, hogy oda megy, együtt választottuk ki az egyetemet is. Az iskola után ott kapott állást, és jól helytáll ő is.

Judit gyermekeivel (Családi fénykép)

Mindkét gyerekemnek sokkal több lehetősége volt külföldön, mintha itthon maradtak volna. Odakint mindketten a tudásuknak, tehetségüknek megfelelően haladhattak, és meg is állták a helyüket minden szituációban.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Így változott meg riportalanyaink élete, miután gyermekeik elköltöztek.
Őszinte vallomások és gondolatok arról, mi segítette őket elfogadni az új helyzetet.
Okos ötletek a családi dinamika működtetésére – országhatárokon átívelve.
Próbáld ki most kedvezményesen!