Nők Lapja
„Apámból hiányzik minden gonoszság” – Bodrogi Ádám mesél édesapjáról, Bodrogi Gyuláról
Többgenerációs színészcsaládba születni inkább teher, mint áldás. Bodrogi Ádám már egészen fiatalon el is határozta, hogy ő bizony nem lesz színész. Édesapját viszont töretlenül csodálja mindazért, amit a múltban tett, és a jelenben képvisel. Szegő András beszélgetett vele.
admin8 perc
Úttalan utakon – A Diótörés Alapítvány főhadiszállásán jártunk
Egy nem reprezentatív felmérés szerint ma Magyarországon a hajléktalanok negyven százaléka részben vagy egészben állami gondozásban nőtt fel. A Diótörés Alapítvány húsz éve dolgozik ezekért a tizennyolc évesen utcára került srácokért. Kemény harc, néha kilátástalan, de mindig van miért. És sosem adják fel. Több ilyenre lenne szükség. Dobray Sarolta riportja.
admin11 perc
„Nem tudom, mi az a félelem!” – Közeli Dr. Bálint Györggyel
Kevés ismertebb ember van az országban, mint dr. Bálint György, vagyis Bálint gazda. Generációkat tanított kertészkedésre, a természet szeretetére, a fák, virágok titkaira. Generációk hallgatták műsorait, olvasták és olvassák a könyveit. Derűje, frissessége, életigenlése csodálandó. Bő száz nappal a századik születésnapja előtt fölüdülés volt nála vendégeskedni.
Árvai Magdolna9 perc
Mi jár a fejedben? A nagy testvér nemcsak figyel, számol is
„Minden lélegzet, amit veszel… Minden mozdulat, amit teszel…? Minden kötelék, amit szétszakítasz… Minden egyes megtett lépésed… Figyelni foglak…” – énekelte Sting a Police híres számában. Akkoriban még csak őrült szerelmesek követték egymást (és a Nagy Testvérek bizonyos diktatúrákban). Ma mindannyiunkat követnek. A telefonunk, az okoskarkötőnk és legjobb barátaink, a Google, a Facebook, a Tinder és társai... Vass Virág írása.
admin4 perc
Címlapportré: Nigella Lawson, a szenvedélyes séf és az ő konyhai terápiája
Tizenkét szakácskönyve több millió példányban fogyott el világszerte, számos főzős tévéműsor házigazdája, főszereplője volt, pedig nem képzett séf. Az elmúlt húsz évben a pletykalapok csámcsogtak a testsúlyán, válásán, kudarcain, az emberek mégis imádják. Az ötvenkilenc éves híresség titka egészen egyszerű: szenvedélyesen szereti azt, amit csinál. Vagyis főzni. Jónap Rita írása.
admin7 perc
Lapozz bele! A magyar költészet napja és Bálint gazda az új Nők Lapjában
Ha már magyar költészet napja, akkor álljon a címlapon Nigella Lawson. A viccet félretéve: ebben a lapszámunkban utánajártunk, miért hatnak ránk a versek, Bálint gazda a félelemhez való hozzáállásáról vallott nekünk, Nigella receptjeivel töltöttük fel a gasztro rovatunkat és a big data nyomába eredtünk. És a témák sora itt még nem ért véget...
admin2 perc
Fölszálltak a pelikánok – Szilasi Ildikó Hermina Afrika-kutató története
Ajánlottak érte koporsót, megkóstolta az óriáshernyót, és elment abba a királyságba, ahol a kunyhóban egy magyar kutató közel százéves könyvét őrzik. Huszonnégy afrikai országban volt már, és tudja, hogy a fekete kontinensen csak a párás, füstös illat nem változik. Pór Attila írása.
Nők Lapja6 perc
Ahol a világot alakítják az emberekhez – A Szorgos Kezek Házában jártunk
Aki nem illeszkedik be könnyen a világba, szerencsés, ha talál egy olyan helyet, ahol a világot igazítják hozzá. Mozgássérülteket, értelmükben akadályozottakat és halmozottan sérülteket egyenrangú partnerként kezelni, nekik méltóságot adni kevés intézmény tud. Egy ilyenben jártunk. Szigeti Hajni riportja.
Nők Lapja7 perc
Előttem az utódom a páston – Interjú Nagy Tímea és Muhari Eszter párbajtőrvívókkal
Nagy Tímea. Negyvennyolc éves. Kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok párbajtőrvívó. 2010-ben fejezte be pályafutását. Jelenleg a Hajós Alfréd uszoda igazgatója. Muhari Eszter. Tizenhat éves. Kétszeres kadét Európa- bajnok párbajtőrvívó. Szakemberek szerint a sportág egyik legnagyobb ígérete. Gimnáziumi tanuló. Szegő András páros interjúja.
Nők Lapja8 perc