A képre kattintva galéria nyílik!
Eperszedés közben barnulok, ami egyértelműen azt mutatja, beköszöntött a nyár. Egyre gyakrabban teszik fel a kérdést a kollégáim, a barátaim, megyünk-e, jobban mondva, mikor megyünk a tengerpartra. (A mindennapi csevegések fő témái közé tartozik az időjárás, az étkezések és a szabadidő eltöltése.) Tengerpart helyett viszont a legtöbb helyi ismerősöm a közeli, vulkanikus eredetű tavat, a Lago di Bolsenát részesíti előnyben.
Kisebb, mint a Balaton, de hasonló a hangulata. Persze lángos helyett füves, napozásra ideális szakaszain a bárok pizzával, fagyival csábítanak. Barátságos települések veszik körbe. A fogyatékos napközivel való munkám során volt szerencsém jobban megismerni őket. Tavaly nyáron a fiatal felnőttek csoportjaival gyakran mentünk strandra, míg télen azt gyakoroltuk a srácokkal, hogyan lehet értelmezni a buszmenetrendeket, jegyet venni a trafikban, átkelni az úton, gyönyörködni a nevezetességekben. Kirándultunk. Így jutottunk el Montefiasconéból Marta és Capodimonte községekbe. Marta a védelmi célokra és börtönként használt óratornyáról, a Torre dell’Orologióról híres, míg Capodimonte kikötővárosát középkori erődjéről, a Rocca Farneséről ismerik. A vastag falakhoz felsétálva egyedülálló kilátás nyílik a tóra és a közepéből teknősbéka-szerűen kiemelkedő, két szigetre. Izgatja a fantáziámat, jó lenne megnézni legalább egyiket, az Isola Bisentinát, de sajnos a műemlékvédelmi nyílt napokról idén lekéstünk. És nem láttam még Capodimonte másik látványosságát, a víz alatti betlehemet sem.
Régebbről ismerem viszont a tóval egynevű várost, Bolsenát. Tavaly a látogatóba érkezett családommal és barátaimmal is felkerestük. Kikötő, strand, régiség és kézműves piac, szépen megőrzött, középkori utcák, kilátó, vár. Minden adott egy lusta, hétvégi félnap kellemes eltöltéséhez. A város valódi misztikumát azonban egy egyházi történet adja. „A bolsenai csodát” Raffaello is megörökítette a Vatikáni Múzeumok egy freskóján. A legenda szerint 1263-ban Prágai Péter atyát kételyek gyötörték, hogy Krisztus valóban jelen van-e az átváltoztatott ostyában. Ezért elzarándokolt Rómába, és Szent Péter sírjánál imádkozott. Úton visszafelé megállt egy éjszakára Bolsena városában. Majd a következő napon, amikor Santa Cristina templomában misézett, észrevette, hogy az ostya vérezni kezdett. Az eucharisztikus csoda láttán Orvietóba sietett IV. Orbán pápához. Miután megbizonyosodtak róla, hogy az eset valóban úgy történt, ahogy a pap állította, a pápa elrendelte az Úr Napját a katolikus egyházban: Krisztus szent testének és vérének ünnepét. Ma a véres oltárkendőt az orvietói katedrálisban tartják, melyet azért kezdtek építeni, hogy méltó helyet kaphassanak az ereklyék, míg a bolsenai templomban azokat a márványlemezeket őrzik, melyekre a vércseppek hullottak.
Gősi Lilla
Fotók: a szerző sajátja
Kolléganőnk korábbi Itáliai Napló-bejegyzéseit ide kattintva olvashatjátok el.
