Gősi Lilla ezúttal elnéptelenedő olasz falvakba kalauzol képzeletben, de sorait olvasva valahogy mégsem lesz rossz kedvünk.

A képre kattintva galéria nyílik!

Galéria | 5 kép

Itáliai Napló 42. – Kísértetvárosok megmentése

Itáliai Napló 42. – Kísértetvárosok megmentése

Fotó megosztása:

„Most nem érek rá, főzök, a férjem minden percben itt lehet, munkából jön, ebédelünk.” Kicsit próbálkozom még, csak egy kérdést tennék fel, de a néni hajthatatlan, hétköznap így szokták, de délután vagy hétvégén szívesen beszélget velem.

Elköszönök, sétálok tovább. Már sejtem, rosszkor jöttem, az ebédidő szent, az ablakok mögött evőeszközzörgést, beszélgetésfoszlányokat vélek hallani. Egy ajtó résnyire nyílik, észrevesznek. Gyorsan bemutatkozom, és hadarom, a helyi történetek, szokások érdekelnek, mióta tetszik itt élni, emlékszik-e, milyen volt, amikor nem negyvenen, hanem még hatszázan lakták Sermugnanót. Az asszony rázza a fejét, egyike a kevés újonnan ideköltözöttnek, és szintén ebédre készül, nincs ideje rám, a gyerekeit várja.

Egyedül a falu boltocskájában járok szerencsével: a kasszánál fiatal lány, korombeli. Kérek egy kávét, közben ő mesél. A bolt a nagyszüleié, és amíg árubeszerző körúton vannak, besegít. Nem itt lakik, gyerekkorából viszont emlékszik, mennyi bolt, pékség, gyerekzsivaj, élet töltötte meg.

Sermugnano az a laziói kis falu, közigazgatásilag Castiglione in Teverina része, ahol a koordináló szervezetem tréningeket, ifjúsági cseréket szokott tartani. A béke szigete. Régen az etruszkok a közeli dombon telepedtek le, míg a község mostani helyén temetkeztek. Az idők folyamán azonban felcserélődött a két funkció: a falun kívül régészek kutatják az etruszk közösség maradványait, míg a középkorban a régi temető helyén építkeztek, az emberek ma is itt élnek.

Baj csak annyi, hogy nem sokan. Sermugnano az egyik példája a helyi „kísértetvárosoknak”. Elnéptelenedés fenyegeti. Egyes statisztikák közel 2500-ra, a legdrasztikusabb becslések 15 000-re teszik Olaszország fokozatosan elöregedő, pusztuló településeinek számát. A fiatalok a munka és a tanulmányok miatt nagyobb városokba költöznek, legfeljebb szünidőben látogatnak vissza. Nem segítenek a tendencián a munkahelyhiány és a természeti katasztrófák sem. A jelenség Spanyolországra, Portugáliára egyaránt jellemző, Olaszországban főleg a szegényebb közép és dél-olasz részeket érinti.

Viszont akadnak a megmentésre irányuló törekvések! A „haldokló városként” ismert Civita di Bagnoreggio óvárosát egy látványos, kínai nagy falra emlékeztető hídon közelíthetjük meg néhány euró fejében. A központ szállásokkal, éttermekkel és helyi termékeket kínáló boltjaival a turistákra rendezkedett be. Úgy fest, mint egy skanzen. Az abruzzói Santo Stefano di Sessaniot egy svéd-olasz milliomos, Daniele Kihlgren próbálta életben tartani. Az üresen tátongó épületeket szállókká alakította. Nagy hírverést kaptak az egy euróért kínált házak is, melyeket a jövendőbeli tulajdonosnak (az olcsó ár fejében) korhűen kell felújítania. Az 1970-ben még 5000 fős, szicíliai Sutera lakossága kevesebb, mint 2000 főre csökkent, így 2014-ben elhatározták, befogadnak egy csoport menekültet. Az akció nem csak a messziről jött embereknek adott új esélyt, hanem a város régi lakóinak is: ismét szükség lett a szolgáltatásokra, az üzletekre, a több gyerekkel fent lehetett tartani az iskolát.

Két sermugnanói néni, aki mindig is a faluban élt, úgy fogalmazott, egyszerű, nyugodt, kicsi életet élnek, és nekik ez elég. Korán kelnek, megetetik a kutyákat, macskákat, majd tesznek egy sétát. Rendkívüli események nem történnek. Évente két falusi mulatságot tartanak: a gnocchi és a sültek ünnepét. A busz csak napi háromszor jelenik meg, általában üresen – legfeljebb iskola után jön haza pár gyerek. Nyaranta pedig egy-két idegen, akik a városi őrületből kívánnak kiszakadni. Nem véletlenül jövök alkalomadtán én is szívesen. Ebben a csendben könnyű nem túlbonyolítani az életet.

Gősi Lilla

Kolléganőnk korábbi Itáliai Napló-bejegyzéseit ide kattintva olvashatjátok el.

Fotók: a szerző sajátjai

Ez is érdekelhet