A képre kattintva galéria nyílik!
Legyél velem!
Ez a lapszámunk is jó példa arra, mennyire fontos nekünk, hogy generációban gondolkodjunk: kicsikben és nagyokban, gyerekekben és idősekben. Elindulunk a babavárással, amit nem kis meglepetésemre lehet másképp csinálni, mint az én időmben. Visszatért a mosható textilpelenka, igaz, már nem abban a változatban, ahogyan azt például az édesanyám ismerte. Újramosható, színes, patentos, könnyen „becsomagolhatjuk” vele a babát… A nagymamám még tárcsás mosógéppel mosott, órák mentek el a ruhák tisztításával, a foltok kivételével, kipörgetésével (centrifugázás), ahogy a mosogatás is sziszifuszinak tűnő feladatnak tűnt. Hegyekben álltak a koszos edények a konyhában egy-egy vasárnapi ebéd vagy családi összejövetel után. Igaz, hogy a törölgetés, a tányérok elpakolása közben volt alkalmunk beszélgetni egymással. Manapság az automatizált gépek megkönnyítik az életünket, elvileg több időnk marad olvasásra, mozira, zenehallgatásra. Egymásra. De vajon nem hiányzik-e a fizikai munka, a monotonitás, ami közben mi magunk is egy kicsit megtisztulhatunk? Amikor csak úgy szerteszét futhatnak a gondolataink anélkül, hogy határidőkhöz kellene igazodnunk?
A lassulás, ami ma oly divatos fogalom, hol találja meg a helyét az életünkben? Sokféle választ adhatunk, mint ahogy e heti lapszámunkban is. Bemutatunk egy fiatal fotós lányt, aki egy vidéki népdalkör asszonyait mutatja be díjnyertes képein keresztül, és maga is része lett a társaságnak. Riportunkban egy rákbetegeket összefogó klubba látogatunk el: az idősek együtt gyalogolnak, kártyáznak, egymást köszöntik születésnapokon. Az olvasási szokások is átalakulnak, nem csak a házi munka: a fiatalabb korosztály digitális felületen tájékozódik, nekik már ki sem kell mozdulni a szobából ahhoz, hogy egymással felvegyék a kapcsolatot. De hiába van telefon, facetime (videomegosztó) technika, egy kedves barátnőm arról számolt be, hogy hároméves kisfia mindig duzzogott, amikor hétfőn reggel az apukája külföldre utazott a munkája miatt, és csak pénteken tudott legközelebb érte menni az óvodába. Még a telefonhoz sem akart jönni… A valódi, kézzel tapintható dolgok hiányát megérteni lehet, de elviselni…
Eszes Andrea, vezetőszerkesztő
Ha előfizetnétek a nyomtatott magazinra, ne habozzatok, kattintsatok az mc.hu oldalra, és kövessetek minket a Facebookon is!
Fotó, illusztráció: Archív, Thinkstock
