Rendhagyó útikalauz Gősi Lillától egyetlen római napról.

A képre kattintva galéria nyílik!

Galéria | 4 kép

Itáliai Napló 32. – Római vakáció

Itáliai Napló 32. – Római vakáció

Fotó megosztása:

 

Vonatra szálltam, és a vasárnap reggeli második kávémat már Rómában fogyasztottam el jóbarátom, Patrik társaságában. Mivel a főszezonon kívül nagyon olcsó repülőjegyeket lehetett kifogni Budapest és Róma között, nem ő az egyetlen ismerősöm, akivel a következő időszakban találkozni fogok.

Patrik egy hosszú hétvége erejéig maradt, de én csak egy napra csatlakoztam hozzá az örök város forgatagában. Így nem kellett szabadnapot kivennem, és szállásra sem költöttem. Viszont a 12 eurós komplex napijegy, a BIRG kártya fedezte a távolsági vonat és a Rómán belüli tömegközlekedés költségeit. Igaz, hogy a megszerzése nem ment simán. Ki gondolta, hogy nem nyit ki reggel hétkor a pályaudvar trafikja? Szerencsére a közeli kávézó barátságos baristájának eszébe jutott, hogy a kétszáz méterrel távolabb rejtőzködő újságosnál is megkaphatom a jegyet. Az újságárust fülig érő mosollyal, a kávézóst egy gyors kávé felhörpintésével „jutalmaztam”.

Alig vártam, hogy elteljen a kétórás út, és Patrik nyakába ugorhassak. A túrát az Ostiense pályaudvar vonzáskörzetében kezdtük. Innen felsétálni a télen is ragyogó zöld Aventino dombra remek túra, szempillantás alatt odaér az ember a nevezetes kulcslyukhoz. Mi teszi különlegessé? Át kell kukucskálni rajta. A Máltai Lovagrendhez tartozó ajtó mögötti kertből képeslapra illő kilátás nyílik a Szent Péter Székesegyház kupolájára.

Ezután a narancsligetet vettük célba, ahol a fák termései szinte világítottak, miközben az alattunk elterülő város felfedezésre csábított. Patriknak egy kérése volt: fotózkodjunk a Trevi-kút előtt. Szerencsére az Az édes élet fürdőzős jelenetének megismétlésére ezúttal nem került sor, pedig már sok turista próbálkozott vele. Rátaláltunk viszont a műemlék egy turistamentes szegletére. Innen vettük szemügyre a szelfizők és aprópénzt dobálók tömegét, na meg a Fendi divatház adományának köszönhetően pár éve restaurált, robosztus márványszobrokat. Ókeanosz, a tengerek istene magasodott fölénk, és egy pillanatra az az érzésem támadt, hogy megelevenedik a barokk vízi viadal.

Gyönyörű, látni kell, aztán gyorsan szedni is a nyúlcipőt. Például mindig megnyugtatnak a Villa Borghese sétányait árnyaló mandulafenyők. Patrikot másik kedvenc helyemre, a macskák terére is „elcipeltem”. A Largo di Torre Argentinán tábla figyelmezteti a járókelőket, hogy lehetőleg ne etessék az antik oszlopok közt terpeszkedő, meglehetősen kövér cicákat. A tér két további kincses barlangot rejt. Egyik az a több emeletes könyvesbolt, ahol egyszer nem bírtam otthagyni a leárazott, súlyos Leonardo da Vinci-albumot – akkor még Magyarországra kellett megoldanom a hazaszállítását. Patrik egy díszkötéses Harry Potter kiadásba szeretett bele. A másik kipróbálásra érdemes hely a sarki büfé, ahol a szögletes, lepedőnyi pizzákból hihetetlen gyorsasággal nyisszantják le az ezerféle feltéttel gazdagított „pizza al taglio” szeleteket. Már, ha nyitva vannak…

A bezárt pizzériával nem volt szerencsénk, hát fagyival és vacsorával kompenzáltunk. A Pantheon után a több mint száz éves Giolitti cukrászdában kötöttünk ki. A pult mögött nápolyi, rumos baba; szicíliai, roló jellegű cannolo; szintén déli, ricottával töltött sfogliatella sütik sorakoztak, de nem gyengültünk el. Előbb a kasszánál fizettünk, aztán, átnyújtva a blokkot az elegáns kiszolgálóknak, rendeltünk. A legkisebb pohárka vagy tölcsér is épp elég méretes, de két adag, egy limoncello és egy Római Vakáció ízű fagyi is simán belefér.

Olaszországban este hét körül még aperitivóznak, egy ital mellett csipegetik a bárokban kínált sokféle harapnivalót. Átszoktam, mostanában én is nyolc-kilenc körül vacsorázom. Patrikkal rábukkantunk egy pici osteriára, ahol az összefirkált fal a budapesti romkocsmákra emlékeztetett, és már az a tény, hogy a vendéglős szívélyesen tette elénk a ház borát, remek ízeket sejtetett: raviolit és bolognait választottunk. Jóllakottan, de fájó szívvel búcsúztam. Hiába beszélhetünk nap, mint nap az interneten, mindez nem pótolja a személyes találkozásokat, öleléseket. Másnap kaptam meg a barátom szívmelengető üzenetét: „Jó volt látni, milyen otthonosan mozogsz az olasz közegben. Jövök még hozzád.”

Gősi Lilla

Kolléganőnk korábbi bejegyzéseit ide kattintva olvashatjátok el.

Fotók: a szerző sajátjai