Gősi Lilla legújabb bejegyzésében Nápolyba kalauzol, ahol az is megtörténhet, hogy az emberek autók között kártyáznak vagy ketten vezetnek egy motort. Tartsatok vele!

Járom a várost, és eszemben tartom a figyelmeztetést. Óvatos vagyok. Mindenképp megéri a kockázat, mert aki itt élni és túlélni tud, az megszokja, megszereti, és rajta kívül, az életben sem nagyon érheti meglepetés. Az idevalósiak szerint Nápoly felkészít a legrosszabbra. Ami azért enyhe túlzás, de tény, hogy nem egyszerű eset. Minden érzékszervemre szükségem van, csak, hogy a legevidensebb példát említsem, a közlekedésben. A zebrák maradványai sokszor jelzésértékkel sem bírnak, viszont az őrült autósok figyelnek az őrült gyalogosokra. Beválik az eddig alkalmazott technika, hogy szemkontaktus után kelünk át, azaz attraversiamo – a kultikus amerikai Ízek, imák, szerelmekből idézve.

Figyelem a táskát, a társaim táskáját, a körülöttünk nyüzsgő embereket. Különösen akkor, amikor egyszer ketten, lányok egy piacra keveredünk. Cipők, övek, napszemüvegek, kiegészítők, gazdag kínálat, hangos alkudozás és, hamar feltűnik, meglehetősen férfias közönség. Nőket csak elvétve lehet felfedezni az üzletelők között. Vagy ott a spanyol negyednek nevezett Quartieri Spagnoli, ahol a dombra felfelé futó, szűk utcákban pizzeriát keresünk. Koradélután nem a legjobb időpont, a siesta alatt a legtöbb hely zárva. De a városrész sokkal inkább bűnözéssel teli múltja miatt érdekes. Ennek ellenére a helyen, ahol végül ebédelünk, végtelenül kedves személyzet fogad. Távozásunk előtt az egyiptomi pincér fiú az asztaltársaság minden tagját megajándékozza egy piros szarvas amulettel. Fontos gesztus! A nápolyiak szerencsehozó szimbólumát ugyanis kapni kell, és mielőtt az ajándékozó átnyújtja, saját kezében tartva, pozitív gondolataival, jókívánságai erejével kell feltöltenie. Lényeges az is, hogy lehetőleg kézműves termék és vérvörös legyen.

Galéria | 8 kép

Itáliai Napló 4. – Váratlan

Itáliai Napló 4. – Váratlan

Fotó megosztása:

A szarv lépten-nyomon visszaköszön, különösen a Via San Gregorio Armenon. Régóta szerettem volna eljutni ebbe az utcába, ahol azokat az egyedülálló állóképeket és a hozzájuk tartozó figurákat, alkatrészeket készítik, amiket főleg karácsonykor betlehemként állítanak fel. Olaszul a Jézus születése jelenet – általában nem is olyan kicsi – miniatúráját presepének nevezik. Elképesztő, hogy egész iparág épül erre az ősi hagyományra! Az utca boltjai egyben műhelyek is. Több eladó büszkén mutat régi fotókat, amelyeken az üzletben egykor dolgozó felmenői láthatók. A bábuk többsége agyag, de drótra erősített, hajlítható, tömött alapokat is használnak, illetve fát. A modern kor újítása, hogy nem csak egyházi alakokat vagy más az olasz kultúra hagyományos megtestesítőit, mint például a commedia dell’arte olyan szereplőit, mint pulcinella mintázzák meg, hanem híres embereket, focistákat, politikusokat egyaránt.

Nápolyban mesélnek. Egyetlen kérdésünkre készségesen elkezdik mondani, hogy volt anno; merre menjünk; ki készítette. A falak is üzennek. Olvastatják magukat a graffitik, a firkák, melyek között a legváratlanabb, eldugott zugokban tűnik fel egy-egy street art műalkotás. Nem túlzás. A legkiemelkedőbb falfestmények alkotói között tartják számon Joritot. Legalább a dómhoz közeli, a város védőszentjét, San Gennarot ábrázoló festményét érdemes felkeresni! És persze magát a dómot… Ha a városban csak egy helyre jutunk el, és az a katedrális, nem hibázunk. Órákig tudnám bámulni a részleteit. Látogatásunkkor hiába hívnak, hogy indulunk tovább, nem tudom megállni, hogy ne lessem hosszú percekig, miként rajzolja le egy művész a régi seminario sárgákban játszó udvarát. A kinti fennforgáshoz képest mágikus a benti csend.

Nápolyba a külföldi önkénteseknek tartott felkészítő tréning részeként, egy egynapos kiránduláson jutottam el. A látogatáshoz iránymutatást is kaptunk, feladatokat. Gyűjtsünk legendákat és furcsa, bizarr pillanatokat! Ilyen, amikor egy motort két kisfiú vezet vagy amikor az autók között, a világ legtermészetesebb elfoglaltságaként kártyáznak az emberek. A tréningen tanultuk, a tanulási stratégiáink három fő csoportba sorolhatók. Egy teszt alapján én a vizuális és auditív mellett elsősorban tapasztalati tanuló vagyok. Vallom, hogy érdemes úgy felfedezni, megismerni, ahogy a La mafia uccide solo d’estate (Ne aggódj, a maffia csak nyáron öl) című film főszereplője, egy újságíró jelölt kisfiú teszi. Hiába nem engedi be a biztonsági őr a hivatali épületbe, ahol interjút akar készíteni, miután kidobják, azután is visszamegy. Besétál, és felteszi a kérdéseit. Nem kell túlbonyolítani.

Gősi Lilla

Fotók: a szerző sajátjai