Hajléktalanokról készült művészi fotósorozat járja be a világot

Az álmok nem mindig válnak valóra, sőt, néha sokkal kegyetlenebb valósággal kell együtt élnie az embernek, mint amilyenre bármikor is gondolt. Horia Manolache hajléktalanokról készült portréi a gyermeki álmok és a valóság kontrasztját mutatják be megrázó, ugyanakkor művészi módon.

A Nők Lapjában gyakran foglalkozunk társadalmi problémákkal és olyan emberi sorsokkal, melyekkel fel szeretnénk hívni a figyelmet az együttérzés és embertársaink segítésének fontosságára – ezért is vágtunk bele a Nők Lapja Hősei sorozatunkba. Ez volt a célja Horia Manolache fotóművésznek is, aki hajléktalanokról készített rendhagyó portrékat: egyfelől a rideg valóság tükrében, másfelől pedig úgy ábrázolta őket, ahogyan mindig is szerették volna látni önmagukat. Megrázó, ugyanakkor művészi és elgondolkodtató fotósorozata mára bejárta a világot. A fotós néhány napja jelentette be, hogy pénzadományokat gyűjt, amelyből egy könyvet publikálna a “Koldus és királyfi” című sorozatból – így foglalná egy kötetbe azoknak az embereknek a fotóit és élettörténetét, akik kevésbé voltak szerencsések, mint mi.

Jennifer

Jennifer

Férjével Írországból érkeztek Amerikába, de házasságuk nem maradt tartós új hazájukban, és elváltak. Jennifer nagyon szégyenlős, amikor józan.

Dan

Untitled

Dan viharos élete miatt nemrég az utcán kötött ki. Korábban író volt, elmondása szerint a fotót legújabb könyvéhez is felhasználja majd.

Tammy

Tammy

A San Francisco-i Hight Street sztárja, nincs olyan ember, akinek ne csalna mosolyt az arcára. Legnagyobb fájdalma, hogy nagyanyja és az első férje elvették tőle a gyerekeit.

Frank

Frank

A fotósorozat készítője szerint Frank az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkozott. Feleségével és kutyájukkal egy konténerben élnek. Legnagyobb félelme, hogy a rendőrség kilakoltatja őket.

Max

Max

Vietnámi veterán, 43 évig szolgált a hadseregben. Miután visszatért a háborúból, az utcán kötött ki. Most alkohol- és egészségügyi problémákkal küzd. A legnagyobb bánata, hogy évek óta nem beszélt a lányával.

Honey

hone

Erőszakos férje miatt elmenekült otthonról, majd sokáig a kocsijában élt, amíg fel nem törték, és a rendőrség el nem vitte. Most egy parkban lakik. Autodidakta módon tanult meg ukulelézni, ebből keresi a kenyerét.

Bill

bill

Meg kellett szöknie az államból, amelyben élt, máskülönben börtönbe zárták volna. A fotót Alzheimer-kóros édesanyjának küldené el, hogy felismerje, ha visszatért.

Henry

henr

Korábban alkohol- és drogfüggőséggel küzdött, most újságot árul egy olyan alapítvány megbízásából, mely hajléktalanokon segít.

Mike

mike

Ő az első, aki ebben a projektben részt vett. Most azon van, hogy újjáépítse az életét: talált egy helyet, ahol élhet és munkát is szerzett már magának.

Pops

pops

Korábban Pops is a vietnámi háborúban szolgált. Mérnök volt, de alkohol- és drogfüggősége miatt elvesztette a munkáját.

Szerző: F.R.

Fotó: Horia Manolache