Gyerek és/vagy párkapcsolat?

Amikor megszületik a gyermekünk, hirtelen körülötte forog minden, az ő jólléte, boldogsága lesz a legfontosabb. Az első néhány hónapban a kicsi nem is maradhatna életben ilyen önzetlen szülői gondoskodás nélkül. De vajon meddig normális, hogy ő van mindennek a közepén, mikortól követelhetik vissza a szülők a saját életüket?

gyerek

Végtelen boldogságot éreztem, amikor megtudtam, hogy Bence megfogant – meséli Anikó, akinek a kisfia azóta már első osztályos. – Mindent megtettem azért is, hogy kistestvére szülessen, de már túlságosan idős voltam, így ez a vágyam nem teljesülhetett. Teljesen kitöltött a születése után érzett öröm, annak ellenére, hogy sokszor voltam fáradt és kimerült. Csak akkor kezdtem eszmélni, amikor Bence óvodába ment, a hirtelen felszabaduló időmben roppant ürességet éreztem. Akkor néztem először körül, hová is tűnt a férjem. Igazoltan volt távol, késő estig dolgozott, gyakran hétvégi munkákat is vállalt, mondván, kell a pénz a családra. Régebben jártunk moziba, esténként borozgattunk a teraszon. Most is megpróbáltam megszervezni ilyen estéket, de csak feszengett, és szinte rideg volt, egyáltalán nem értette, mit akarok.”

Figyelj rám!

Ahhoz, hogy megértsük, mi romlott el Anikóéknál – és vele együtt nagyon sok családnál –, érdemes megvizsgálnunk,
mi is történik a családi kapcsolatokkal az első gyermek születése után.

„A párkapcsolatnak, az egyéni és a családi életnek is vannak szakaszai” – emeli ki Klembala Géza, aki feleségével, Károly Edittel úgynevezett „Fészekrakó” csoportot működtet házasságra és elkötelezett együttélésre készülő pároknak a Családi Szolgálatok Ligájánál. Nagyon sok saját élményük van négy gyermekük révén, ezenkívül most vesznek részt család- és párterápiás képzésben. „Az első gyermek születése a legnagyobb próbatétel a család életében, mert alapvető változásokat hoz. A nőből anya, a férfiból apa, az addigi anyából és apából nagymama és nagypapa lesz. A baba érkezése arra készteti a nőt, hogy tökéletesen kiszolgálja az újszülött igényeit, közöttük nagyon egymásra utalt, szakszóval élve szimbiotikus kapcsolat alakul ki, amelyből az apa kiszorítottnak érezheti magát. A nő a gyermek igényeinek próbál megfelelni, az energiája erre megy el, a férfi energiája pedig arra, hogy beletanuljon az apaszerepbe, illetve hogy feldolgozza, a társa figyelme már nem maximálisan rá irányul, ahogy korábban. Ez akkor lesz különösen nehéz feladat, ha a gyerekkorából valamilyen kötődési sérülést hoz. A legtöbben hordozunk ilyesfajta sérüléseket, úgyhogy azt gondolom, a férfiak számára ez különösen nehéz időszak. Sokan közülük azzal reagálnak, hogy elkezdenek a munkájuk vagy a karrierjük felé fordulni, minden szülői szerepet a feleségükre hagynak. Ilyen sérülés lehet, ha gyerekkorában nem figyeltek rá eleget, és közben túlzó elvárásoknak kellett megfelelnie, ha túlságosan szervilis anyja volt, aki nem merte az érdekeit képviselni, és akkor is, ha az apja volt az anyjához képest alárendelt szerepben. A gyermek születésekor újra át fogja élni azt a hiányt, amit akkoriban tapasztalt meg. Azt fogja érezni a gyermek születése kapcsán, hogy már nem szereti a társa. A nők gyakrabban képesek kimondani azt a mondatot, hogy figyelj rám. A férfiak többsége ezt nem fogja kérni – tisztelet a kivételnek –, még akkor sem, ha mindennél jobban vágyik rá. Ha ilyen sérülései nincsenek, akkor lesz csak képes arra, hogy úgy értékelje, a felesége gyermekük iránti odafordulása az iránta érzett szeretetének is a jele.”

Cikkünk még nem ért véget, keressétek a Nők Lapja Gyerek különszámának 80. oldalától!

Szöveg: Rist Lilla

Fotó: Europress

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!