Tamagoyaki – Japán
A Tamagoyaki névre hallgató, édeskés ízű tojástekercset több réteg főtt tojásból készítik, és külön érdekessége, hogy reggeli mellett ebédre is gyakran fogyasztják, sőt, bizonyos régiókban sushi mellé is kínálják, afféle köretként.
Shakshuka – Észak Afrika
A tojást egy serpenyőben, paradicsomszósszal és csípős paprikával locsolják le, aztán kurkumával és köménnyel ízesítik. Reggeliként, ebédként és vacsoraként is is megállja a helyét, különösen kenyérre kenve finom.
Eggs en Cocotte – Franciaország
A lágy tojás francia módra kis porcelán- vagy fémedényekben készül. Titka abban rejlik, hogy csak annyira főzik meg a tojást, hogy a sárgája még folyós maradjon, de a fehérje ne. A receptnek két fontos alkotóeleme van a tojáson kívül: tejszín és vaj nélkül nincs Eggs en Cocotte.
Kwek Kwek vagy Tokneneng – Fülöp-szigetek
A Fülöp-szigeteken nagy sikernek örvend a Kwek Kwek, vagyis a palacsintatésztaszerű masszába mártott fürjtojás, amit olajban sütnek ki, és ami körülbelül 10 perc alatt elkészíthető. Tálaláskor barbecue szósszal, illetve ecettel szokták még ízletesebbé tenni.
Skót tojás – Skócia
Főtt tojás kolbászos fasírtmasszába bújtatva, majd zsemlemorzsába forgatva és végül kisütve? A skótok nem fukarkodnak, ha kulináris élvezetekről van szó. :)
Khai Yat Sai – Thaiföld
Thaiföldön a családi reggelit a Kahi Yat Sai jelenti, ami egy négytojásos omlett, darált hússal és gyógynövényekkel töltve. Ezt nevezzük kiadós fogásnak!
Migas – Spanyolország, Portugália
A Migas tulajdonképpen egy „izmosabb” tojásrántotta, amihez száraz kenyeret, paprikát vagy kukoricás tortillát szoktak hozzákeverni.
Menemen – Törökország
A törököknél a rántotta, amit a nap bármely szakában szívesen fogyasztanak, piros- és zöldpaprikával, paradicsommal és kakukkfűvel készül. Szerintünk az egész a tojásos lecsóra hajaz, és milyen jól teszi!
Huevos Divorciados – Mexikó
Egyszerűen elvált tojásnak lehetne fordítani az autentikus mexikói fogást, ami két tükörtojásból készül. Az egyik alá salsa szósz kerül, a másik alá zöld mártás, amit tortilla lapon tálalnak. Az i-re a pontot a guacamole teszi fel – igazi ízbombáról van szó.
Quiche Lorraine – Németország
Tojásos, vajas, sajtos réteg, amit szalonna, zöldségek és olykor a tenger gyümölcsei ízesítenek, ráadásul mindez tortaformában. A Quiche Lorraine minket már nagyon régen meggyőzött. :)
Egg Flower leves – Kína
Az Egg Flower leves, azaz a tojásleves Kína bizonyos tartományaiban számít nagy kedvencnek. Érdekessége, hogy kukoricát, koriandert és rákot is szoktak beletenni, attól függően, hol készítik.
Mote Pillo – Ecuador
A puliszka és a rántotta szerelemgyereke a Mote Pillo, amit hagymával, fokhagymával, illetve sajttal szoktak emlékezetesebbé tenni. Mivel egy kiadós ételről van szó, villásreggelire szokták feltálalni.
Tojásos curry – India
A keménytojásokat hagymás, paradicsomos, chilis, korianderes, illetve kurkumás szószban megfőzik, és rizzsel tálalják. Nem bonyolult elkészíteni, mi is szívesen kipróbálnánk.
Baghala Ghatogh – Irán
A Baghala Ghatog egyfajta babos pörkölt, amit tojással, kaporral és sáfránnyal tesznek ellenállhatatlanná, végül rizzsel kínálják, akárcsak a tojásos curryt.
A Nők Lapja Konyha 2017. áprilisi számában sok-sok tojásos étel receptjét megtaláljátok. A magazint ápirilis 4-től keressétek az újságárusoknál!
Szöveg: D.A.
Forrás: firstwefeast.com, spoonuniversity.com, extracrispy.com
Fotó: Pinterest