Mosolygó gyerekek egy csoportja Schiffer Pál Mit csinálnak a cigánygyerekek? című dokumentumfilmjének fekete-fehér jelenetében.

Csak akkor érdekes egy roma élet, ha tragikus? 6 film a Verzión, amely túlmegy a sztereotípiákon

Ötven éve már filmre vették, hogyan különítik el a roma gyerekeket a magyar iskolákban. Egy újabb dokumentumfilmben azt látjuk, hogy Olaszországban az iskolabusz meg sem áll értük. Tényleg ilyen keveset változott a világ? A Verzió Filmfesztivál idén hat dokumentumfilmmel, köztük évtizedes klasszikusokkal és friss alkotásokkal mutatja meg, hogyan változott a roma emberek ábrázolása – és miért nem mindegy, ki meséli el a történetüket.

Képzeljük el, hogy a gyerekünk minden reggel várja az iskolabuszt, de az egyszerűen nem áll meg érte. Miközben a többi gyerek gond nélkül eljut az iskolába, neki már az odavezető út akadályokkal kezdődik. Egy Milánó melletti roma közösségben ez nem elképzelt helyzet, hanem a mindennapok része.

Hanna Heilborn svéd rendező közel hat éven keresztül követte az ott élő családok életét, A rózsák faluja című dokumentumfilmjében pedig nemcsak a diszkriminációt és annak következményeit mutatja meg, hanem azokat az embereket is, akik mindeközben dolgoznak, gyereket nevelnek, szeretnek, veszekednek, és megpróbálnak boldogulni.

A 2023-as dokumentumfilmben a család mindennapjai mellett a szélsőjobboldali politika hatása is megjelenik, archív televíziós felvételekkel és egy roma aktivista, Dijana Pavlovic megszólalásaival kiegészítve.

Ez az egyik alkotás a 23. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál Romakép című szekciójában, amely idén hat, különböző országban és korszakban készült dokumentumfilmet mutat be.

Fiatal lány és családtagjai egy rózsaszín lufikkal feldíszített születésnapi ünnepségen, A rózsák faluja című dokumentumfilm jelenetében.

Egy olaszországi roma közösség hétköznapjai, ünnepei és küzdelmei elevenednek meg Hanna Heilborn A rózsák faluja című dokumentumfilmjében. (Forrás: Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál)

– A Verziónak volt már egyszer a kezdetekkor is roma szekciója, tehát ezzel bizonyos értelemben egy hagyományhoz nyúlunk vissza – mondja Debre Zsuzsa, a Romakép kurátora. – A válogatás során engem különösen érdekelt, hogy párbeszédbe hozzuk a különböző korszakok filmjeit. Hogy megnézzük, honnan indultunk, hol tartunk most, és milyen kérdések maradtak velünk.

A jó szándék még nem elég

Debre Zsuzsa Verzió

Debre Zsuzsa, a Verzió Romakép szekciójának kurátora (Forrás: Szilágyi Lenke)

A válogatásnak nem egyszerűen az a célja, hogy minél több roma témájú alkotás kerüljön vászonra. Legalább ilyen fontos szempont, hogyan bánnak a filmesek a szereplőikkel. A kamera előtt megjelenő emberek csupán a szegénység, a diszkrimináció vagy más társadalmi problémák példáiként szolgálnak, vagy megismerhetjük a személyiségüket, a döntéseiket, akár a humorukat és az ellentmondásaikat is?

– A jó szándék önmagában nem garantálja, hogy egy film ne reprodukáljon sztereotípiákat – figyelmeztet Debre Zsuzsa. – Egy dokumentumfilmnek nemcsak az a felelőssége, hogy miről beszél, hanem az is, hogy hogyan beszél róla. Mennyire tekinti partnernek a szereplőit? Van-e saját hangjuk, autonómiájuk, vagy csupán egy előre kialakított társadalmi narratívát illusztrálnak?

A kérdés azért is fontos, mert a dokumentumfilmes választja meg, kire irányítja a kamerát, milyen kérdéseket tesz fel, végül pedig azt is, mi marad a kész filmben. Különösen nagy jelentőségű döntések ezek olyan közösségek esetében, amelyekről sokáig elsősorban kívülállók készítettek felvételeket, és amelyek tagjainak kevés lehetőségük volt alakítani a róluk kialakult képet.

Egy nagypapa, aki ragaszkodik a szabadságához

A Verzió idei nyitófilmje, a Papa a budapesti Józsefvárosba kalauzol.

Ponczók Attila első egész estés dokumentumfilmjének főszereplője a rendező saját nagyapja, Ponczók Zoltán, akinek meglehetősen határozott elképzelései vannak arról, hogyan szeretné élni az életét. Szeret piacozni, alkudozni, énekelni és udvarolni, mindenekelőtt pedig ragaszkodik a függetlenségéhez. Csakhogy idős korára bizonytalanná válik a lakhatása, és a fiai egyre nehezebb helyzettel találják szemben magukat.

Hogyan gondoskodjanak valakiről, aki segítségre szorul, de nehezen viseli, ha mások döntenek helyette?

A négy éven át forgatott film egy család küzdelmén keresztül a magyar szociális ellátórendszer nehézségeivel is szembesít. A történet középpontjában ugyanakkor egy büszke, humoros és nem mindig könnyen kezelhető férfi áll, aki olykor maga is megnehezíti azok dolgát, akik segíteni szeretnének neki. A Papa már a Verzió előtt komoly elismerést kapott: 2026-ban elnyerte a Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilmnek járó díját.

Ráadásul itt a rendező nem kívülállóként próbálja megérteni a szereplőit, hanem a saját családjának történetét dolgozza fel. Ez önmagában is különös helyzet: vajon könnyebb vagy éppen nehezebb tárgyilagosnak maradni, ha a kamera előtt a saját nagyapánk áll?

Létezik egyáltalán tipikus roma család?

A roma közösségekről szóló dokumentumfilmek gyakori témája a szegénység, a társadalmi kirekesztettség és a kiszolgáltatottság. Csakhogy ha egy közösségről szinte kizárólag ilyen történeteket látunk, könnyen az a benyomásunk támadhat, hogy tagjainak élete ezekkel a problémákkal le is írható. Lakatos Miska Tőlem tudjátok meg című, 2024-es dokumentumfilmje hat erdélyi roma embert mutat be, különböző életkorú és élethelyzetű szereplőket, akik saját tapasztalataikról mesélnek.

Három fiatal férfi beszélget és jegyzetel egy szobában a Miri Fajta című, a 2026-os Verzió Filmfesztiválon bemutatott dokumentumfilm egyik jelenetében.

Jelenet a Miri Fajta című cseh dokumentumfilmből, amelyben két roma testvér egy „tipikus” roma családról szeretne színházi előadást, majd sitcomot készíteni. A film humorral és öniróniával kérdőjelezi meg a megszokott sztereotípiákat. (Forrás: Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál)

Nem egy általános roma sorsot keres, hanem hat különböző embert állít a középpontba. Már a cím is beszédes: aki kíváncsi az életükre, hallgassa meg őket. A cseh Miri Fajta című film még szokatlanabb történettel közelít a roma identitáshoz. Főszereplői, Robin és David Stria roma testvérek, akik fehér nevelőszülőknél nőttek fel. Elhatározzák, hogy színházi előadást készítenek egy „tipikus” roma családról, majd az ötletből sitcomot szeretnének csinálni.

De mitől lesz egy család tipikusan roma? És ki mondhatja meg, hogyan viselkedjenek a szereplői?

Már az alapötlet is alkalmas arra, hogy kifordítsa azokat a sztereotípiákat, amelyekkel a roma embereket a filmekben és a televízióban gyakran ábrázolják. Ráadásul ebben a történetben a humor is fontos szerepet kap. Éppen az ilyen történetekből szeretne többet Debre Zsuzsa is.

– Én szeretnék több olyan filmet látni, amelyben a roma szereplők egyszerűen csak emberek: szeretnek, hibáznak, dolgoznak, alkotnak, unatkoznak, vitatkoznak, álmodoznak. Ahol nem az identitásuk vagy a társadalmi helyzetük az egyetlen történetük.

A kurátor szerint a társadalmi problémák bemutatására továbbra is szükség van, de ha minden történet a szegénység és a kirekesztés körül forog, az éppúgy beszűkítheti a roma emberekről alkotott képünket, mint a nyíltan előítéletes ábrázolások.

Ötven évvel ezelőtt is ugyanezekkel a kérdésekkel küzdöttünk?

A Romakép egyik legérdekesebb döntése, hogy a kortárs alkotások mellé Schiffer Pál két régi dokumentumfilmjét is beválogatták. Az 1970-es Fekete vonat a Szabolcs megyéből Budapestre ingázó munkások világába visz. A megélhetésért vállalt hosszú utazások, az otthonuktól távol töltött idő és a családi élet nehézségei ma sem hangzanak idegenül. A Mit csinálnak a cigánygyerekek? a hetvenes évek magyarországi iskoláiban vizsgálta a roma gyerekek helyzetét.

Schiffer kamerája előtt az elkülönítés különböző gyakorlatai, a pedagógusok hozzáállása és a továbbtanulás akadályai is láthatóvá váltak.

A két film a magyar dokumentumfilmezés társadalomkritikus hagyományának fontos darabja. Schiffer nem egyszerűen rögzíteni akarta a valóságot, hanem olyan problémákat mutatott meg, amelyekről a korabeli magyar társadalom jelentős része keveset tudott, vagy nem szívesen vett tudomást. A régi és az új alkotások egymás mellé helyezése különösen izgalmas lehetőséget ad arra, hogy megvizsgáljuk: változott-e az elmúlt ötven évben az, ahogyan a roma embereket megmutatjuk – és az, ahogyan a társadalom bánik velük?

Munkások ülnek és állnak egy vonat zsúfolt kocsijában, jelenet Schiffer Pál Fekete vonat című, 1970-es dokumentumfilmjéből.

A megélhetésért naponta ingázó munkások életét örökítette meg Schiffer Pál 1970-es Fekete vonat című dokumentumfilmje. (Forrás: Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál)

Új nézőpontok, makacsul régi problémák

Debre Zsuzsa szerint a filmes ábrázolásban valóban történt fontos elmozdulás.

– Talán az egyik legnagyobb változás az, hogy ma már egyre több roma alkotó meséli el a saját történeteit. Ez alapvetően megváltoztatja a kamera pozícióját, a történetmesélés módját és azt is, hogy milyen kérdések kerülnek előtérbe – mondja.

Schiffer filmjei ugyanakkor ma sem csupán történelmi érdekességek. A hetvenes évek magyarországi iskolai szegregációját persze nem lehet egy az egyben összehasonlítani egy mai olaszországi roma telep helyzetével. A két történet egymás mellé kerülése mégis elgondolkodtató.

– Ami viszont sajnos alig változott, az sok társadalmi probléma makacs továbbélése. A szegénység, a szegregáció, az előítéletek és a strukturális egyenlőtlenségek ma is jelen vannak. Éppen ezért a régi filmek nemcsak filmtörténeti dokumentumok, hanem a jelenünkről is beszélnek – fogalmaz a kurátor.

A Romakép válogatás így a dokumentumfilmek társadalmi szerepéről is elgondolkodtat. Fontos, hogy a filmesek megmutassák az igazságtalanságokat, de közben az is számít, hogyan jutnak szóhoz a szereplők, mennyire érvényesül a saját nézőpontjuk, és milyen viszony alakul ki a kamera két oldalán álló emberek között. Aki kíváncsi arra, hogyan lehet mindezt dokumentumfilmben elmesélni, annak a Romakép hat alkotása jó alkalmat kínál a felfedezésre.

A vetítések egy részét közönségtalálkozók követik, így az alkotókat is meg lehet kérdezni arról, milyen döntések és dilemmák húzódnak meg a filmek mögött.

Debre Zsuzsa pedig azt szeretné, ha ezekre az alkotásokra nem valamiféle különálló, kisebbségi témaként tekintenénk.

– A roma alkotók és történetek nem egy kisebbségi tematika mellékszálai, hanem a kortárs filmkultúra fontos részei.

Verzió Filmfesztivál 2026: vetítések és online filmek

A 23. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált 2026. november 16. és 25. között rendezik meg Budapesten és nyolc vidéki városban.

A mozis vetítések után, november 26. és december 6. között a fesztivál programjából 50 dokumentumfilm online is elérhető Magyarország területéről, köztük a Romakép több alkotása.

A részletes program a Verzió honlapján, az online kínálat pedig a Verziótékában található.

Kiemelt kép: Schiffer Pál több mint ötven éve készült dokumentumfilmje a roma gyerekek mindennapjait és az oktatásban tapasztalható hátrányaikat mutatta be – jelenet a Mit csinálnak a cigánygyerekek? című filmből

Ajánlott videó