Dzsessz, blues, népzene, vintage, gitár

A The Beatlest is kenterbe veri a 60-as évek legnagyobb slágere

A hatvanas évek valódi fordulópont volt a popzene történetében. Ekkor söpört végig a világon a brit invázió a Beatles és a Rolling Stones vezetésével, ekkor virágzott fel a Motown hangzása, és egyre nagyobb teret nyertek a társadalmi kérdésekre reagáló folk- és rockdalok is.
  • Az Acclaimed Music szakmai összesítése szerint Bob Dylan Like a Rolling Stone című dala lett a 60-as évek legjobb zenei szerzeménye.
  • A rangsor több száz kritikai lista és szakmai összeállítás eredményeit összegzi.
  • A hatperces dal annak idején átírta a rádiózás szabályait, és máig a popzene egyik legnagyobb hatású szerzeményének számít.

Amikor egy átlagos amerikai tini a 60-as évek elején bekapcsolta a rádiót, többnyire szerelemről szóló dalokat hallhatott. Ám a világ változóban volt. A polgárjogi mozgalmak, a generációs lázadás, a technológiai fejlődés és a tömegmédia terjedése alapjaiban formálta át a popkultúrát – a társadalmi és politikai feszültségek kilőttek az újságok hasábjairól, és meg sem álltak a könnyűzenéig, ami ezúttal nemcsak hangzásában, hanem mondanivalójában is új lehetőségeket keresett.

A pezsgő, sokszor viharos évtized számos emblematikus dalt hívott életre. Ekkor vált generációs himnusszá Bob Dylan Blowin’ in the Wind című száma, amely korának (és korunk) legfontosabb kérdéseire keresi a választ. Eközben Sam Cooke A Change Is Gonna Come című szerzeménye az afroamerikai közösségek egyik legfontosabb dala lett – reményt adva azoknak, akik az egyenlőségért küzdöttek –, míg a brit zenekarok, köztük a The Beatles és a The Rolling Stones új hangzást és új attitűdöt hoztak a könnyűzenébe, ami immár nemcsak a szórakoztatásról, hanem az önkifejezésről is szólt.

A 60-as évek tíz legjobb dala

Elnézve a 60-as évek zenei palettáját, lehetetlen vállalkozás egyetlen olyan dalt mondani, ami kimagaslik a mezőnyből. Az egyik legismertebb zenei adatbázis, az Acclaimed Music mégis megkísérelte a lehetetlent, rádiós szakemberek és zenei lapok rangsorait összesítve. Az eredmény szerint Bob Dylan 1965-ös klasszikusa, a Like a Rolling Stone került az első helyre.

Íme az Acclaimed Music teljes listája a 60-as évek tíz legjobb daláról:

  • Bob Dylan – Like a Rolling Stone (1965)
  • The Beatles – A Day in the Life (1967)
  • The Beach Boys – Good Vibrations (1966)
  • Aretha Franklin – Respect (1967)
  • The Ronettes – Be My Baby (1963)
  • Marvin Gaye – I Heard It Through the Grapevine (1968)
  • The Rolling Stones – (I Can’t Get No) Satisfaction (1965)
  • The Who – My Generation (1965)
  • The Beach Boys – God Only Knows (1966)
  • Otis Redding – (Sittin’ On) The Dock of the Bay (1968)

Az Acclaimed Musicot egy svéd statisztikus és lelkes zenerajongó, Henrik Franzon hozta létre 1994-ben. Az anyag néhány év alatt olyan hatalmasra nőtt, hogy Franzon egy saját számítógépes programot írt a rendszerezéséhez, majd 2001-ben elindította az adatbázis honlapját.

Bob Dylan

Bob Dylan 1966-ban. (Forrás: Getty Images)

Az oldal nem közönségszavazás alapján állítja össze a listáit. Különböző korszakokban és országokban megjelent szakmai rangsorokat gyűjt össze, majd azok eredményeiből készít metarangsorokat. Az adatbázisban tízezer dal és háromezer album szerepel, a kiadványokat pedig évtizedek, műfajok, országok és előadók szerint is csoportosítják – írja az nlc.

A dal, ami átírta saját műfajának szabályait

A Like a Rolling Stone egy korábban jómódban, kiváltságos helyzetben élő nő történetét meséli el, aki elveszíti biztos hátterét, és hirtelen egyedül, otthontalanul kénytelen boldogulni. Dylan a dalban szembesítő, olykor gúnyos hangon kérdezi tőle, milyen érzés, amikor már nincs mire támaszkodnia.

1965 nyarán a rádiók átlagosan három perc körüli, könnyen fogyasztható slágereket tűztek műsorra. Dylan új dala viszont hat percesre nyúlt, ráadásul hangzása és szövege messze eltért a megszokott popformuláktól. A kiadó kezdetben tartott attól, hogy a szám túl hosszú és merész ahhoz, hogy felkapják a rádiók, ám a dal mégis kiszivárgott néhány lemezlovashoz, akik azonnal műsorra tűzték.

Mint kiderült, megérte kockáztatni. A Like a Rolling Stone az amerikai slágerlistán a második helyig jutott, és Dylan addigi legnagyobb kereskedelmi sikerévé vált, ami a zeneipar számára is világossá tette, hogy a közönség a könnyen fogyasztható slágerek mellett az összetettebb, merészebb, irodalmi igényű dalokra is nyitott. Persze, kinek a pap, kinek a papné, abban viszont alighanem egyetérthetünk, hogy a Like a Rolling Stone több mint hat évtizeddel a megjelenése után is viszonyítási pont a könnyűzenében.

Ez is érdekelhet: Bob Dylan a prófétai hang, a társadalmi változásokra reflektáló folkénekes, aki 2016-ban irodalmi Nobel-díjat kapott az amerikai dalköltészet megújításáért. De hogyan lett a minnesotai zsidó kissrácból nemzeti hős?

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!