- Bibury egy falu Gloucestershire-ben, 10 kilométerre északkeletre Cirencestertől.
- Az Arlington Row országos jelentőségű építészeti természetvédelmi terület, 14. századi házakkal.
- Mivel a világ egyik legszebb angol falva, a turisták nagy tömegekben rohamozzák.
A tolongó, tolatgató buszok a gyalogosokra és a helyi autósokra is veszélyt jelentenek, nem is szólva az emberáradatról, ami komolyan megnehezíti a falusiak életét. A legalább az ezres évek óta létező Biburyt a 19. századi író, William Morris egykor Anglia legszebb falujaként írta le, ami nem csoda, hiszen a Temze mellékfolyója mentén épült mézszínű kőházak, a gyönyörű kertek, az apró hidak, a szinte középkori hangulat valóban elvarázsolja az utazókat.
Kivéve persze, ha semmit sem lát az egészből, mert ezrekkel kell megküzdeni minden látnivalóért. Tehát valójában sem a helyieknek, sem a turistáknak nem jó a hétvégi csődület.
Ezért olyan népszerű Bibury
Biburyt különösen a japán turisták látogatják, főként amiatt, mert Hirohito császár egyik európai körútja során hosszabb ideig a faluban maradt. Biburyt filmes és televíziós helyszínként is használták többen is, leginkább a Csillagpor című filmből lehet ismerős.
Az viszont tévhit, hogy a Bridget Jones naplóját is az Arlington Row-n forgatták volna. A látogatók számának növekedését részben az influenszerek okozzák, akik a közösségi médiában népszerűsítik a hasonló apró falvakat, mint tökéletes egynapos kirándulási célpontokat Londontól.
Nézd meg a galériánkban, milyen gyönyörű a falu!





Az autók és a buszok veszélyesek a helyiekre
Gloucestershire megyei tanácsa ideiglenes forgalomirányítással próbálja kívül tartani a hatalmas buszokat. Hétvégenként a falu központjában lévő buszmegállókat ideiglenesen bezárják, és a látogatók csak az erre a célra kijelölt parkolóhelyeket használhatják. Így nem történnek balesetek és nem rontják el a buszok a falu varázslatos látképét sem.
A helyi vezetés annak is örülne, ha a turisták inkább biciklivel, gyalog vagy minibuszokkal érkeznének, azzal ugyanis sokkal könnyebben boldogulnak a szűkebb utcákon.
Plusz a hely varázsát se felejtsük el, a nyugalmat árasztó történelmi faluból pont a lényeg veszik el, ha buszos turisták lepik el rendszeresen, akik csak szelfizni rohannak át rajta, nem törődve Bibury történelmével, nyugalmával.
Kapcsolódó: Egy másik gyönyörű angol faluban épphogy az emberek hiánya okoz problémákat
Kiemelt kép: Getty Images