Fogadjunk, hogy te sem tudod, hogyan is állsz a kaszinótojással! Én legalábbis hosszú időre elbizonytalanodtam ezzel a finomsággal kapcsolatban. Noha gyerekkoromban imádtam, fiatal felnőttként kicsit elpártoltam tőle, mert bárhol kóstoltam, egyszerűen nem ízlett. Egyébként is ósdi, korszerűtlen fogásnak tűnt, hiszen a kádári gasztronómia eklatáns példájaként gondoltunk rá, amit jobb inkább elfelejteni.
Pedig a kaszinótojás, ha jól készítjük el, és ha nem spóroljuk ki belőle a minőségi alapanyagokat, isteni finom tud lenni, és tökéletesen illeszkedik a húsvéti menübe is. Kiváló előétel, de kis délutáni nassnak se utolsó, a legjobb pedig az az egészben, hogy kaszinó nélkül, egy sima húsvéti asztalnál is élvezhető.
Na és azt tudtad, hogy a kaszinótojás – noha úgy, ahogy mi esszük szinte hungarikum – kiterjedt rokonsággal rendelkezik? Az USA-ban és Nyugat-Európában „deviled eggs” néven fut hidegtálra illő töltött tojás, amit egyébként szintén érdemes kipróbálni. Ezekben a töltelék gyakran pikánsabb, mustárosabb, néha ecetesebb, viszont nincs rajta majonézes öntet, és a tojásokat félebe vágva tálalják. Franciaországban is létezik egy isteni finom töltött tojás, az úgynevezett œufs mimosa, amit arrafelé petrezselyemmel, kapribogyóval vagy lazaccal gazdagítanak, és Olaszországban is ismernek hasonló finomságot, előételként.
Na de lássuk, hogy is készül az idehaza kedvelt, retró verzió!
Klasszikus kaszinótojás
Hozzávalók 4 főre:
A tojáshoz:
- 4 db tojás (keményre főzve)
- 4 dkg vaj (puha)
- 0,5 kk fehér bors
- 0,5 kk só
- 1 kk mustár
- 1 ek majonéz
A bevonathoz:
- 2 ek majonéz
- 1 ek tejföl
- 1 kk mustár (ízlés szerint lehet több is)
- 0,3 kk citromlé
- 3 csipet cukor
- só, ízlés szerint
Elkészítés:
- A tojásokat keményre főzzük (forrástól számítva kb. 10 perc alatt).
- Ha kihűltek, megpucoljuk őket, az aljukból egy vékony szeletet levágunk, hogy meg tudjanak állni.
- A tojásokat óvatosan félbevágjuk, a sárgáját kiszedjük.
- A vajat habosra keverjük.
- A langyos tojássárgáját villával áttörjük, majd a vajhoz adjuk. Belekeverjük a mustárt, majonézt, sót, borsot. Az egészet simára dolgozzuk, akár robotgéppel is, hogy habos, krémes legyen.
- A masszát visszatöltjük a tojásokba.
- A majonézt, tejfölt, mustárt, cukrot, citromlevet és sót simára keverjük. Ez a sűrű tartármártás lesz a bevonat. Megkóstoljuk, beállítjuk az ízeket (lehet kicsit édesebb vagy savanykásabb is, ízlés szerint).
- A megtöltött tojásokat ráhelyezzük a salátára, levágott felükkel lefelé.
- A tetejüket szépen bevonjuk a tartármártással – lehet simán rácsurgatni vagy spatulával kenni.
- Hűtőbe tesszük legalább 10-12 órára, hogy az ízek összeérjenek, a mártás kicsit rászilárduljon. Díszíthetjük petrezselyemmel, paprika csíkokkal vagy pár szem zöldborsóval.

Lajos Mari kaszinótojás receptjével is biztos a siker! (recept Lajos Mari, fotó: Hemző Károly, Nők Lapja archívum)
Házi franciasaláta recept
Hozzávalók 4 adaghoz:
- 2 közepes sárgarépa
- 1 kisebb fehérrépa
- 2 közepes krumpli
- 10 dkg fagyasztott vagy friss borsó
- 1 közepes alma
- 3-4 db csemegeuborka
- 2-3 kisebb ecetes uborka
- 3 evőkanál majonéz
- 2 evőkanál tejföl
- 1 teáskanál mustár
- 1 teáskanál porcukor
- pár csepp citromlé
- só, frissen őrölt bors ízlés szerint
Elkészítés:
- A sárgarépát, fehérrépát, krumplit meghámozzuk, majd apró, egyforma kis kockákra vágjuk. A borsót és a zöldségeket enyhén sós vízben puhára főzzük – ügyeljünk rá, hogy maradjanak kissé „harapósak”. Szűrjük le, hűtsük le őket hideg vízzel, és csepegtessük le alaposan.
- Egy kis tálban keverjük össze a majonézt, tejfölt, mustárt, citromlevet, porcukrot, sót, borsot. Kóstoljuk meg – legyen enyhén édeskés, de savanykás, frissítő.
- Az almát és az uborkákat is vágjuk azonos méretű kis kockákra, majd egy nagy tálban keverjük össze az összes zöldséget, uborkát, almát, majd adjuk hozzá az öntetet. Óvatosan forgassuk össze, hogy ne törjenek össze a zöldségek.
- Hűtőben pihentessük legalább 1-2 órát, hogy összeérjenek az ízek. Még jobb, ha már előző nap elkészítjük.
- A kaszinótojással egy tálon is tálalhatjuk, salátalevélre halmozva, kis paprikakarikákkal vagy petrezselyemmel díszítve – igazi klasszikus húsvéti hidegtál hangulat kerekedik majd ki belőle.
Kapcsolódó: Jöhet még tojásos finomság?
Kiemelt kép: Fortepan/Bauer Sándor