Volt idő, amikor Kis-Tóth Ágnes mérlegelte, mit válaszoljon, ha megkérdezik, mivel foglalkozik. Az egyik egyetemen matematikát tanított, a másikon fizikát tanult, de a két információ együtt néha soknak bizonyult a hallgatóságnak. Inkább csak az egyiket mondta el. Szakmája hallatán ugyanis némelyek hirtelen óvatosabbá váltak vele.
– Találkoztam olyannal is, aki egy kicsit visszahőkölt, bezárt, és nem mert igazán beszélgetni velem. Pedig nem vagyok olyan ijesztő, és nemcsak fizikáról tudok beszélni, hanem ezer más témáról – nevet.
– Azt hiszem, előre feltételezte, hogy nekünk nem lesz közös pontunk.
A türkizkék haj, a tánc iránti lelkesedés és a tudományos érdeklődés Ágnes életében jól megfér egymással.
Szívesen ráismer a fizikára egy konyhai jelenség mögött is, de a tudomány nem tölti ki az egész életét.
– Azért választottam a fizikát, mert úgy éreztem, ezt nem tudnám hobbiból csinálni: ahhoz túl komoly, túl nagy terület. De annyi minden más is érdekel, amit szívesen választottam volna szakmámnak! Szeretek kikapcsolni, és szeretem más szemmel is nézni a világot.
Vagány matematikától a szenvedélyes fizikáig
Ágnes Kaposváron nőtt fel, olyan családi és baráti közegben, amelyben rendszeresen felhúzták a túracipőt. Hétvégenként tájékozódási versenyekre, teljesítménytúrákra indultak, nyaranta vándortáboroztak. Bejárták a környéket, és az ország más vidékeire is eljutottak. Gyerekkoráról először ezek az utak, a közös programok és az unokatestvéreivel töltött játékos órák jutnak eszébe, nem a versenyeredmények vagy az iskolai feladatok. Pedig a matematika korán jelen volt az életében.
– Emlékszem, egyszer a kezembe akadt egy könyv, amely játékosan mutatja be a koordináta-rendszert – meséli. – A megadott pontokat megkeresve szép alakzatokat lehet kirajzolni. Közben viszont verseket, meséket is írtam, és szavalóversenyeken indultam.
Nem volt rajtam nagy nyomás: nem arra neveltek, hogy feltétlenül matematikával vagy fizikával foglalkozzam.
A gimnáziumban angolos osztályba került. Ennek egészen gyakorlati oka volt: édesanyja a matematika tagozatos osztályban tanított, és egyikük sem szerette volna, ha az iskolában tanár-diák viszonyba kerülnek. Otthon viszont sokat jelentett a segítsége. Ha Ágnes elakadt valamiben, volt kitől kérdeznie, és nem maradt magára azzal az érzéssel, hogy ezt sohasem fogja megérteni.
Később tanárként azt tapasztalta, a matematikától való félelem mögött gyakran sorozatos kudarcok állnak. A siker viszont éppen ellenkező irányba indíthatja el a diákot: ha ráérez, hogyan fejthető meg egy feladat, szívesen próbálkozik a következővel is.
Ezt olvastad már? Női tudósok, kiknek forradalmi felfedezését férfiaknak tulajdonították
– Nagyon sok diákot tanítottam, és kevés olyannal találkoztam, akinek valóban áthatolhatatlan gát lett volna a matematika. Gyakran inkább rossz élmények érték, vagy éppen nem volt mellette senki akkor, amikor egy magyarázat átsegíthette volna az elakadáson. Én szerencsés voltam: otthon megkérdezhettem, amit nem értettem.
Pályaválasztáskor a sokféle érdeklődés megnehezítette a döntést.
– Nem volt kész tervem, hogy mivel akarok foglalkozni. Szerettem a matematikát, érdekelt, és nagyon vagányul hangzott, hogy matematikus legyek. Gondoltam, próbáljuk meg. Meg is szerettem, de ezután még sokáig kerestem a helyemet.

Egy kis pihenő a hegyek között – friss levegő, lenyűgöző panoráma és a természet nyugalma. (Forrás: Kis-Tóth Ágnes)
A tanárság meglepetést tartogatott számára
– A szüleim nagyon szerettek tanítani, de gyerekként azt gondoltam, ez nekem talán sok lenne. Később rájöttem, hogy valószínűleg én is örököltem ezt az adottságot. Ha megtalálom a közös hangot a diákokkal, a tanítás feltölt energiával, lelkesedéssel, inspirációval. Akkor már úgy éreztem, találtam valamit, amit igazán szeretek csinálni.
A fizika iránti erős érdeklődés csak ezután érkezett meg. Érettségizett is belőle, de az iskolai képletek mögött akkor még nem látta azt a világot, amely később magával ragadta.
Cikkek, könyvek nyitották ki előtte a világegyetem fejlődését, a kozmológia kérdéseit, a részecskefizika eredményeit.
Így hát miközben matematikát tanított, elkezdte a fizika szakot. Még innen sem vezetett egyenes út a fekete lyukakhoz. Az ELTE-n az első kutatása anyagtudományi témához kapcsolódott: magnéziumalapú amorf ötvözetek hidrogéntárolási képességeit vizsgálta. Mintákkal, műszerekkel dolgozott, méréseket végzett. Később fordult az asztrofizika felé.
Munkanapjainak jelentős részét számítógép előtt tölti, programoz, elméleti modellekkel dolgozik, tudományos cikkeket olvas. A fekete lyukak extrém sűrű, nagy tömegű csillagok halála után kialakuló rejtélyes objektumok. Olyan nagy a tömegvonzásuk, hogy még a fény sem tud elszökni a belsejükből – innen a nevük. Ezek említése látványos felfedezéseket idézhet a kívülálló elé, de a mindennapi kutatás türelmes munka, és valójában egészen hétköznapi.