A legtöbben valószínűleg tanácstalanul álldogálnánk, ha hirtelen a világ egyik távoli pontján találnánk magunkat, még akkor is, ha csak virtuálisan járunk ott. Debre Szabolcs Attilának viszont nem nehéz elhelyeznie magát a világtérképen.

A GeoGuessr egy online földrajzi játék, amelyben a résztvevőknek a Google­ Utcakép felvételei alapján kell kitalálniuk, hol járnak a világban. A játékosokat véletlenszerű helyszínekre „dobja le” a rendszer, ők pedig a környezet részletei alapján próbálják azonosítani, hová kerültek. A játék lényegében a világ vizuális sajátosságainak értelmezéséről szól, ahol minden apró észrevétel közelebb vihet a megfejtéshez. 

Szabolcs jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem nemzetközi tanulmányok szakának másodéves hallgatója. Hogy pontosan merre vezet majd az útja, azt maga sem tudja.

– Nem látom előre, mit fogok csinálni néhány év múlva. A jelenlegi sikereimet sem jövendölhettem volna meg, és teljesen átformálták az életemet. Szóval ki tudja, én mindenesetre folytatni fogom a tanulmányaimat, nem teszek fel mindent egy lóra, és remélem, hogy az adottságaim továbbra is visznek előre.

Térképek vonzásában

térképet olvasó férfi

A kezdetben szűkebb közönség által játszott játék az elmúlt években nemzetközi e-sporttá nőtte ki magát, saját közönséggel, profi játékosokkal és világbajnoksággal. 2026 szeptembe­rében egy magyar versenyző, a huszonegy  éves Debre Szabolcs Attila állhatott fel a dobogó csúcsára.

– Már azelőtt bújtam a világatla­szokat, mielőtt az eszemet tudtam. A profi közösséget 2019-ben fedeztem fel, de még évek múlva sem tűnt reálisnak, hogy ebből karriert tudok építeni. Egészen tavalyig, az első élő versenyem megnyeréséig inkább hobbiként tekintettem rá – meséli. 

A megfigyelés művészete

Bár kívülről úgy tűnhet, hogy a Geo­Guessr pusztán földrajzi tudást igényel, a valóság ennél jóval összetettebb. A legjobb játékosok olyan részleteket is észrevesznek, amelyekre az avatatlan szem soha nem figyelne fel.

– Bár földrajzi játékról van szó, nagyon sok benne a földrajzhoz nem köthető elem. Ilyen például a Google-autó színe vagy formája, a képek feldolgozásának idejét jelző vízjelek, de akár az is, hogy egy adott utat milyen évszakban vagy időjárási körülmények között rögzítettek – mondja Szabolcs.

Ez is érdekelhet: Jövőformálók – Hargitai Petra, a Valery app alapítója

Debre Szabolcs Attila így emlékszik a döntő pillanataira

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!