Filigrán termetű, nyílt tekintetű nő, a kézfogása határozott. Korán felnőtté kellett válnia, de le sem tagadhatná a benne bujkáló huncutságot, kalandvágyat.
Geht-Szűcs Bianka tizenöt éves volt, amikor az édesapja váratlanul meghalt. Addig szabad, szép életet éltek: lovakat tartottak, Bianka díjlovagolt, a szüleivel motorral utazták be az országot – majd ennek egy csapásra vége szakadt. Nehezítette a helyzetet, hogy családilag épp egy építkezés közepén jártak. A jelenlegi munkáját tekintve érdekes, hogy Biankának sokáig ez volt az egyetlen, ráadásul sajnos negatív benyomása az építőiparról: férfiak uralta, őszinteség és megbízhatóság nélküli közegként ismerte meg.
Gyógypedagógia helyett építőipar
Gimnazistaként egy önkéntes program keretében hat hónapon keresztül heti egyszer autista gyerekekkel foglalkozott. Ennek hatására fordult az érdeklődése a gyógypedagógia felé, és elhatározta, ez lesz az ő útja – amiben az édesanyja is támogatta. Felvételt nyert az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára, és a következő négy évben beleszeretett a szakmába. Szomato- és pszichopedagógusként végzett, azaz egyaránt foglalkozhat mozgáskorlátozott gyerekek és felnőttek fejlesztésével, illetve a viselkedésbeli és magatartással összefüggő problémák támogatásával is.
Ez is érdekelhet: Három gyerek, két hivatás – Negyven felett is újraírható az élet és a karrier
– Miután lediplomáztam, a férjemmel három évig éltünk Izraelben, ahol az amerikai nemzetközi iskolában helyezkedtem el – meséli. – Az első feladatom egy ADHD-s kisfiú beilleszkedésének segítése volt. Az volt a célunk, hogy valóban megkapja azt a támogatást, amire szüksége van ahhoz, hogy ténylegesen bekapcsolódjon a tanulásba és a közösségi életbe. Nem ment egyszerűen, de kitartó vagyok, és a kollégák is sokat segítettek. Bár most épp nem gyógypedagógusként dolgozom, úgy érzem, az ereimben csörgedezik a szakma, és lesz még dolgom vele az életben.
Három év távkapcsolat

Bianka és a későbbi férje, Alex egy vidéki fesztiválra zötyögő vonaton ismerkedtek meg. Mivel a lány magyarul és olaszul beszélt, Alex pedig oroszul, angolul és héberül, nem volt közös nyelvük, mégis azonnal élvezték egymás társaságát. A fesztivál után még túráztak egyet Ukrajnában, majd a fiú elutazott. Három éven át éltek távkapcsolatban, ezalatt Bianka megtanult angolul, és háromhavonta röpködtek a világban, hogy találkozhassanak.