Róza mindig is vonzódott a perifériára szorult tárgyakhoz: a műanyaghoz, a giccshez, és minden olyan egyéb csecsebecséhez vagy hétköznapi kellékhez, amelyet a többség nem talál szépnek, vagy épp észre sem veszi őket – ebben pedig nagy szerepe volt a családjának is.
Mitől lesz kincs egy hétköznapi tárgy?
Gyerekként olyan közegben nőtt fel, ahol a művészet és a tárgyak szeretete, gyűjtése generációkon át öröklődő szemlélet volt.
– Egy képzőművészeti alkotás ugyanúgy helyet kapott a lakásban, mint egy különleges formájú kavics vagy uszadék fa. Talán ennek köszönhető, hogy bennem sem az határozza meg egy tárgy értékét, hogy mennyit ér a piacon, hanem az, hogy szépnek találom-e, jelent-e számomra valamit, kivált-e bármilyen érzelmet. Mamáék gyakran tesznek félre nekem tárgyakat azzal, hogy: „Rozika, ezt neked tettük el, biztos tetszeni fog, annyira csúnya.”
Pöttyös labda: egy egyszerű játék, tele gyerekkori emlékekkel
– A MOME-n sokan dizájnertárgyakat választanak kutatási témának, számomra viszont az jelentett kihívást, mondhatok-e bármi újat egy látszólag jelentéktelen dologról. Az első, ami eszembe jutott, a pöttyös labda volt, amihez egyszerűsége ellenére rengeteg gyermekkori emlék kapcsolódik.
Ez is érdekelhet: Rakéta, betoncsúszda, avagy hogyan éltük túl a szocializmus játszótereit?
Ahogy beleástam magam a témába, egyre világosabbá vált, hogy a pöttyös labda nem feltétlenül globális szimbólum, lehet, hogy csak Európában, illetve Magyarországon forrt össze ennyire a gyerekkorral.
Amikor elmondtam a témavezetőmnek, hogy a szakdolgozatomat is erről szeretném írni, azt válaszolta, hogy hetvenezer karakterben nem lehet írni egy labdáról. Csak azért is megcsináltam. Azóta is jóban vagyunk.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!