Ma már csak kevesen emlékeznek a háború utáni évekre, amikor a pénzt csillagászati számokban mérték. Egy korabeli vicc szerint „30 deka sült tök ára 40 deka pengő” volt. A bankjegyek teljesen elértéktelenedtek, soha nem látott hiperinfláció zajlott, a korabeli filmhíradókban lehet látni, ahogy az eldobált, semmire sem jó millpengőket halomba söprik az utcákon.
Bár élelmiszert is egyre kevésbé lehetett kapni, a kereskedők inkább visszatartották azt, ami még megmaradt, másnapra úgysem ért semmit az értük kapott pénz. Csúcsra járt a feketézés, az emberek jobb híján megmaradt arany ékszereiket cserélték kenyérre, krumplira, zsírra, vagy egyszerűen csak nyolc szál cigarettát tűzifára. Budapest egyik első kozmetikusa, Baumfeld Dezsőné, Lucika mesélte nekem, hogy akkoriban a Ferenciek terén lévő, papírral betapasztott ablakú kozmetikájában egy kiló cukorért vállalt arckezelést. Ezt a fényűzést azonban csak kevesen engedhették meg maguknak.
Versenyben a tallérral és a máriással
Összeomlás küszöbén állt tehát a gazdaság, halaszthatatlanná vált a stabilizálása. 1946 elején a kormány úgy döntött, az új pénz kibocsátásával megvárja az aratást, mert hiába a pénz, ha nincs rajta mit vásárolni. Parázs vita folyt arról, mi legyen az új érmék neve. A forint, a tallér és a máriás állt versenyben egymással. Végül a forint győzött, mondván, az első liliomos aranyforintot még Károly Róbert verette 1325-ben, ami egész Európában megbízható fizetőeszköznek számított.
Kapcsolódó: Akik ezen a 6 napon születtek, mágnesként vonzzák a pénzt
A középkorban aranyból készült ez az érme, köszönhetően annak, hogy az európai aranykitermelés mintegy öthatoda Magyarországról származott. Valójában tehát nem nyolcvanéves a forintunk, hanem hétszáz! Méltán lehetünk büszkék rá.
Volt még egy oka, amiért augusztus 1-jére időzítették az új forint kibocsátását: ekkorra várták ugyanis a Magyar Nemzeti Bank aranykészletének – amit még a háború végén menekítettek Nyugatra – visszatérését az országba. Végül az emberek már javában vásároltak a forinttal, amikor augusztus 6-án az amerikai fogságba esett „aranyvonat” befutott.
Az első érméket szó szerint a háború romjain verték. Nem lévén megfelelő minőségű acél a verőtövekhez, leleményesen a kilőtt német harckocsik tengelyéből esztergálták őket. Így született meg a 0,07575 gramm finom aranyban meghatározott névértékű új 1 forintos – a valóságban alumíniumból.

Az alumínium 1 és 2 forintos, az ezüst 5-ös és a piroshasú 100-as bankjegy
Párhuzamosan bocsátották ki a szintén alumínium 2 és a komoly ezüsttartalommal bíró 5 forintost is. Utóbbin Kossuth Lajos portréja állt, a peremén pedig a felirat: „A munka a nemzeti jólét alapja.” A politikai propaganda arról igyekezett biztosítani a lakosságot: ez megint „igazi pénz”!
„Majd be tetszik hozni!”
Az első napokban még bizalmatlanok voltak az emberek az új pénzzel: a győri heti piacon, augusztus 3-án a következő jelenet játszódott le: egy idős gazda tűzifát árult, de forintért nem akarta odaadni, sót kért cserébe. A hatóság emberei váltig győzködték, hogy nyugodtan odaadhatja, mígnem az öreg fejcsóválva beleegyezett az üzletbe.
A jelenet szimbolikus, hiszen végső soron erről szólt a stabilizáció: elhitetni ezzel az emberrel – és még kilencmillió másikkal –, hogy másnap is érni fog valamit az a kis fémdarab, amit ma a kezébe adnak. Felmerül a kérdés: hogyan került az emberek kezébe a forint? Úgy, hogy a vállalatok fizetési előleget folyósítottak nekik, mert az elértéktelenedett pengő beváltásának nem lett volna értelme.
Az Új Dunántúl című napilap az 1946. augusztus 1-i számhoz riportert küldött a pécsi utcákra, hogy beszámoljon arról, miként fogadták az emberek az új forintot. A riporter bement egy üzletbe, ahol a polcok újra tele voltak áruval, kosarába tette, amire szüksége volt, ám a kasszánál kiderült, hogy nincs nála elég pénz.

Amikor még 1 forintba került 1 kg kenyér
Mire ezt a hihetetlen választ kapta: „Nincsen semmi baj kérem, majd be tetszik hozni!” A pengő idején még értelmetlen lett volna egy hetes hitelt adni, hiszen mire az adós visszahozta az összeget, az már nem ért semmit.
Augusztus 1-jén azonban az eladó már elhitte, hogy a jövő heti forint ugyanaz a forint lesz.
Az újságíró találkozott egy asszonnyal az utcán, akinek a karja majd’ leszakadt a cekkerek alatt, de szívesen nyilatkozott. Másfél éve nem volt alkalma semmit sem bevásárolni, újságolta, sokszor még ennivalót sem. És megmutatta legújabb szerzeményét, egy méter kartonanyagot. Szinte hihetetlen, lelkesedett, hogy ezt egy héttel korábban még 1 gramm aranyért kínálták, most meg 2 forintért vette!
A pénz stabilitását az első perctől fogva rendeletekkel biztosították, és a cserekereskedelmet attól kezdve szigorúan tiltották.
Nők Lapja 1 forint 20 fillérért
Egy asszony a cikk szerint 50 fillérből vett egy kiló zöldbabot, egy kiló paradicsomot és egy fej káposztát. 98 fillérbe került egy kiló kenyér, 3 forint 60 fillérbe egy kiló sertéshús, és 4 forintért már 10 kiló friss gyümölcsöt lehetett kapni.
A villamosjegy árát 50 fillérben állapították meg, a Ludas Matyi egy héttel korábban 300 millió pengőbe került, augusztus 7-én pedig már kereken 1 forintot kértek az újságért. Mint ahogy az 1949. október 20-án megjelent Nők Lapja hetilap kezdeti ára is csupán 1 forint 20 fillér volt.
Kapcsolódó: Kvíz: Mennyire ismered az országok pénznemeit? Derítsd ki!
A kezdeti kis ingadozástól eltekintve a forint stabilnak bizonyult. Különösen, miután a beköszöntő szocializmus rögzítette az árakat. Akadt olyan élelmiszer, amely, bármilyen hihetetlen, harminc éven át ugyanannyiba került: ilyen volt például a kenyér, amiért nagyon sokáig 3,60-at kértek – Bálint György gazda, aki hosszú évekig írt kertészeti tanácsokat a Nők Lapjába, még a kilencvenes években is ezen az áron emlegette nekem –, valamint tartós árúnak bizonyult a népszerű ifjúsági filmben Bagaméri által mért fagylalt is.

1990 tavaszán az emberek többsége még készpénzzel fizetett a kasszánál
Én még a hetvenes évek elején is 1 forintos fagyit nyaltam iskola után, majd a nyolcvanas években nekibuzduló infláció felvitte 2, majd 3 forintra az egygombócos árát, és én ezt már annyira pofátlanul drágának találtam, hogy sokáig inkább lemondtam róla.
Az inflálódást tehát a forint sem úszta meg. Ám ez igazán csak a kilencvenes évek elejére, a piacgazdaság beköszöntével csúcsosodott ki, bár nyilván az ország korábbi eladósodása volt az alapvető oka. Először eltűntek az életünkből az 5, 10, 20 és 50 filléresek. Ekkor bocsátották ki előbb a 10 ezres, majd a kétezres évek elején a 20 ezres bankjegyet. 2008-ban bevonták az 1 és a 2 forintos érmét is.
Emlékszem, akkor már kétgyerekes család voltunk a férjemmel, és a hónap első hétvégéjén otthagytuk a szupermarketben az egész pályakezdő fizetésünket. Azóta se lett sokkal könnyebb a megélhetés, bár hiperinflációról még nem beszélhetünk.