„Nem, ma nem mehet le!” – kiabálta a kaputelefonba a barátnőm anyukája. Kedvetlenül ballagtam tovább, szóval rossz jegyet hozott, szűrtem le kifordulva a lépcsőházból. A legnagyobb büntetés ugyanis ez volt gyerekkorunkban: délutáni játszótér letiltva. Az okokat természetesen nem tudtuk meg, csak másnap az iskolában, hiszen a kaputelefonon kívül semmilyen más módon nem tudtunk egymással kommunikálni, mert nekik még ikervonaluk sem volt.
Kemény büntinek számított a konyhaablakból bámulni, hogy odalent, a mászókák körül zajlik az élet. Nincs értelme összehasonlítani az akkori fegyelmezési szokásokat a jelenlegiekkel, de azért belegondolok, hogy amíg a lányom kezében ott a mobil, sehogy nem tudom őt kizárni a társaságból, digitális oktatás mellett a szobafogságnak kevés értelme lenne.
Az elmúlt évtizedekben a gyereknevelési szabályok alaposan átalakultak, ebben a számunkban szakértővel beszéljük át, mit várunk ma el a gyerektől, és ez mennyiben más, mint amikor lapunk hasábjain még Vekerdy Tamás adott tanácsokat (26. oldal).
(Forrás: Getty Images)
Persze a szülői szerep is változott. Egyrészt abban a hitben ringathatjuk magunkat, hogy legalább mindig tudjuk, merre van a gyerek, az okosórája, a mobilja méterre pontosan megmutatja, merre jár, hol szállt fel a buszra.
Másrészt fogalmunk sincs a neten folytatott életéről, kivel csetel, kiket követ, és kik követik.
A célunk pont ugyanaz, mint amikor bennünket neveltek, vagy a szüleinket: hogy megtanítsuk gyerekeinket eligazodni a világban, ahol bizony vannak félelmetes dolgok, sötét helyek, de nem foghatjuk mindig a kezüket. A határokat nekünk kell kijelölnünk, a neten töltött idejüket pedig nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha néha belekiabálhatnék a kaputelefonba…
Ez is érdekelhet: A verés, szidás, büntetés csak növeli az otthoni rossz közérzetet — Vekerdy Tamás tanácsai a Nők Lapja archívumából
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!